Bénító érzés, amikor az ember rájön, hogy elrontotta a gyereke életét. De mit jelent ez pontosan, van-e ilyen, és hogyan lehet jóvátenni? Pszichológus szakértőinket kérdeztük.
Egy őszinte bocsánatkérés rengeteget segíthet egy megromlott kapcsolaton, és bár a korábbi eseményeket nem teszi meg nem történtté, a felek közti bizalom helyreállításában hatalmas szerepet játszik.
A gyerekeink olyan viselkedéseket tudnak kiváltani belőlünk, amelyeket sokszor saját magunk sem értünk. Hiába fogadtuk meg, hogy sosem kiabálunk vagy beszélünk úgy, mint a saját szüleink velünk, mégis megtörténik. De vajon számít-e a megbánásunk, és tehetünk-e valamit kárpótlásul?
Ha azt mondom, holokauszt, az emberek többségének Auschwitz, a gázkamrák és az odaveszett emberek százezrei jutnak az eszébe. Nem véletlen: a holokauszttal foglalkozó legtöbb tudományos mű, kiállítás történetvezetése a népirtással éri el tetőpontját; a következményeket (főleg a hosszú távúakat) igen ritkán említik meg. Pedig a zsidók megkülönböztetésének és üldöztetésének nyomai hosszú évekig kísértették az érintetteket.
A függők gyakran mondják – különösen a használat, majd később a felépülésük során –, hogy nincs igazság. Én is mindig úgy gondoltam, hogy nekem, a függőnek nehezebb. Másoknak – ezért meg azért – mindig könnyebb.
A szexuális zaklatási ügyek kapcsán három hullámban szokott tetőzni bennem a szomorúsággal vegyes felháborodás. Az erőszakos tettektől való viszolygásomat tovább súlyosbítják az elkövetők vállalhatatlan reakciói, majd a velük mégis szolidaritást mutató kommentek sokasága. Hogyan tudott volna Kiss, Marton, KERO, Kenderesi vagy éppen Vári úgy bocsánatot kérni, hogy az valóban az igazság helyreállítását szolgálja?
Németországnak 92 évbe tellett, mire kifizette a versailles-i békediktátumban előírt jóvátételt, de közben kirobbantott még egy világháborút, majd a világ egyik vezető gazdasági hatalmává vált.
