„Bocsánatot kérek a 14 éves kislánytól, akinek a testét eladtam drogokért”

A függők gyakran mondják – különösen a használat, majd később a felépülésük során –, hogy nincs igazság. Én is mindig úgy gondoltam, hogy nekem, a függőnek nehezebb. Másoknak – ezért meg azért – mindig könnyebb.

Minden nehézségért a külső, nehezítő körülményeket okoltam, miközben a saját szerepemet, felelősségemet (ebben élharcos voltam) nem láttam akkoriban. Úgy éreztem, velem különösen elbánt az élet: csúnya vagyok, buta, nem vagyok szerethető. Ez nem igazságos! Ez az érzés még a felépülés elején is tartott, amikor szinte mindent a nulláról kellett újra elkezdenem. Nem kevés alázat kellett ahhoz, hogy beismerjem magamnak: én is felelős vagyok.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása

Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg-segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat és sok-sok alkoholt.

Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 17 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben. Jelenleg drog- és alkoholfüggőkkel, valamint hozzátartozóikkal foglalkozik, tizenöt éve intézményi és több mint hat éve magánpraxisban, egyéni és csoportos formában.

Társszerzője a Repülök a gyógyszerrel és a Pörögnek a fejemben a filmkockák című köteteknek.

A kezdetekkor nem volt pénzem. Pedig azonnal kellett volna. Jó sok! Nem volt jól fizető munkám (minimum vezetői státusz kellett volna, lehetőleg az is azonnal), nem voltam sportos, nem rám buktak a lányok. Egy pohár vízre se tudtam egyébként meghívni őket, annyira szarul álltam anyagilag. Mennyivel könnyebb másoknak! Őket jobban támogatják a szülei, mint engem, kocsit tolnak alájuk, nagyobb lakásuk van, stb. Hosszabb távon persze megtapasztaltam, hogy ez az egész kontraproduktív. Visszaüt. Akik alá mindent odatoltak, nehezebben, vagy sehogy se boldogultak a későbbiekben.

Igazság helyett irgalom

Most kitisztulva, tizenhét év józansággal a hátam mögött azt gondolom, hogy nekem mint függőnek elsősorban nem igazság, hanem irgalom kell. Annyi mindent elkövettem magam és mások ellen, annyi embernek okoztam nyomorúságot, hogy ha igazságos lett volna az élet, és nem könyörületes, akkor a poklok mélyén kellene lennem. 

Ülhettem volna sok évet. Meghalhattam volna már régen májrákban a hepatitisz C következményeként. Kitagadhatott volna végleg a családom, akiknek hazudoztam, ígérgettem, ámítottam, akiket megloptam, akikkel agresszív voltam. És nem kellene csodálkozni azon sem, ha a nagylányom, akit elhanyagoltam, akit sokszor hosszú ideig nem láttam, nem neveltem, anyagilag nem támogattam, nem állna szóba velem.

Sok determináló tényező van arra, hogy valaki függő legyen, de senki nem erőszakkal tolja a függőbe az első adagot vagy az első üveg piát.

Hiba lenne azt gondolni, hogy nem tehetek róla, hogy én pusztán áldozat vagyok, a körülmények áldozata. Mindig nagy a szerepe az egyéni felelősségnek. 

A droghasználat abbahagyása nem egyenlő a felépüléssel. Ez egy évekig tartó, lassú folyamat, aminek elkerülhetetlen része az általunk magunk, illetve mások ellen elkövetett károk, bűnök beismerése, és amennyiben lehetséges, jóvátétele. Hiszen a sokéves önpusztítás során sem magunkkal, sem másokkal nem bántunk gyengéden. Mi, függők számtalan módon bántottuk a környezetünket fizikailag, lelkileg, ezeket a sebeket pedig gyógyítanunk kell ahhoz, hogy megszabadulhassunk a múlt romjaitól, és képesek legyünk új, tiszta lapot nyitni.

Egy felépülő függő társam szövegét – az ő engedélyével – szó szerint idézem, talán hasznára válhat másoknak is, nem csak nekem. Ugyanezeket a gondolatokat írhattam volna én is, ha meg tudtam volna ilyen szépen és tömören fogalmazni:

„Jóvátétellel tartozom annak a fiúnak, akit 11 évesen berúgattam, 12 évesen beszipuztattam, 13 évesen füveztettem, és 16 évesen morfint fecskendeztem a vénájába. Elvertem az örökségét, ami a gyerekeit illette volna. Megaláztam és börtönbe juttattam. Minden erőmmel meg akartam ölni, ami majdnem sikerült, de többször újraélesztették. Ez a gyerek én voltam. Bocsáss meg, D.! Szeretlek.”

Felépülésünk során érdemes számba venni az általunk okozott károkat és hajlandóvá válni azok jóvátételére, ahol és amennyiben ez lehetséges. Vannak ugyanis, akiknek már nem lehet, nem tudunk jóvátételt nyújtani, mert már nem élnek, és vannak olyan károk is, amiket már nem lehet kijavítani, de ezzel is meg kell béküljünk.

Nem elég egy kósza bocsánatkérés, ha tovább folytatom ugyanazt a viselkedést, mert az hiteltelen, nem jutunk előbbre. Nem érek el vele semmit sem másokban, sem magamban. Akkor valós a jóvátételem, ha utána igyekszem valóban másképp is működni. Érdemes ilyenkor a „Lassan siess!” elvét követni.

A sebeket gyógyítanunk kell ahhoz, hogy megszabadulhassunk a múlt romjaitól
A sebeket gyógyítanunk kell ahhoz, hogy megszabadulhassunk a múlt romjaitólFotó: Abstract Aerial Art / Getty Images Hungary

Lassan siess!

Pár nap, pár hét józanság után körbeturnézhatok és bocsánatot kérhetek fűtől-fától, ám ez többnyire nem célravezető, és valószínűleg a függőségem alatt párszor megfutottam már ezt az ívet. Nem árt bizonyítani – és ehhez idő kell –, hogy nem csak talmi fellángolásról van szó. Sok jóvátételre évek múlva lesz hajlandó a felépülő, mert lehetnek dolgok, amiket először egyszerűen nem érzünk akkora bűnnek, hogy jóvá kellene őket tenni. Idővel kezdhetünk el bűntudatot érezni olyan dolgokért, amelyekért korábban nem. A bűntudatunk, lelkifurdalásunk jelzi, hogy itt nincs rendben minden, ezzel itt kezdeni kell valamit. 

Az általunk okozott károkozás vég nélkül sorolható: elhanyagolás, lopás, sikkasztás, kihasználás, manipulálás, ígérgetés, megalázás, fenyegetés, zsarolás, drogárusítás, tettleges bántalmazás, passzív agresszió, vissza nem fizetett kölcsönök, önsértés. 

A lista sosem lesz teljes, és ha a későbbiekben is lesz olyan, hogy megbántok valakit, szükséges lesz azt elismernem és jóvátennem. De senki nem ígérte, hogy a felépülés sétagalopp. Sokszor nehéz meglépni a bocsánatkérést, de a megkönnyebbülés jutalma megéri a nehézkes-döcögős nekiveselkedést. Egy volt kliensem, aki hosszabb ideje tiszta, így ír erről:

Elakadtam, féltem a jóvátételtől. Odaállni a rokonok, barátok, korábbi munkaadók elé, akiknek anyagi és erkölcsi kárt okoztam, felvállalni, amit tettem, a betegségemet, a rossz működésemet – újraélni az egész elcseszett életemet a mélybe zuhanásom szereplői szemébe nézve, közvetlenül érzékelni a kárt, amit okoztam – rettegéssel töltött el. Nem akartam látni, hallani, min ment keresztül a környezetem. Nem akartam rossznak érezni magam, szégyenkezni, bűntudatot érezni, fájni. Tettem egy-két jóvátételt ímmel-ámmal, inkább csak alibiből, mert a program kérte tőlem, de nem voltam lelkiismeretes. Pár napja meditációban – csak úgy megtörtént előkerültek a sérült részeim, világosan megjelent előttem, hogyan és milyen módokon bántottam magam, éhezéssel, túlevéssel, hánytatással, droggal, piával, gyógyszerekkel, kishitűséggel, veréssel, bántalmazó kapcsolatokkal. Borzalmas volt így szembesülni azzal, mit tettem magammal, hogy mennyire fájt és mennyire szenvedtem. Megöleltem a sérült részeimet és megígértem magamnak, hogy törekszem arra, többé ne ártsak. Katartikus élmény volt magam felé a jóvátétel, a megbocsátás. Pár óra múlva felhívott egy rokonom, akinél tizenéve dolgoztam, és hetekkel ezelőtt írtam neki, hogy szeretnék találkozni, elrendezni a múltat. A héten leülünk beszélgetni. Már nem félek. Már tudom, hogy a jóvátétel kitisztítja a gennyes sebet a lelkemen, és a szabadság felé vezet.”

A jóvátétel a szabadság felé vezet
A jóvátétel a szabadság felé vezetFotó: AlexLinch / Getty Images Hungary

Közvetett jóvátétel

Nem minden esetben hasznos a közvetlen jóvátétel, lehet, hogy többet ártok vele, mint használok. Ilyenkor lehetséges közvetett jóvátételt nyújtani, nem annak a személynek, akit megbántottam, hanem egy alapítványnak, iskolának. Már elhunyt személy esetében a gyermekének vagy a még élő szüleinek próbáljunk jóvátételt nyújtani. Sok kérdés merül fel ilyenkor: készen állok a jóvátételre? Tartozom valakinek jóvátétellel, aki ártott nekem? Ha igen, hogyan fogom azt megtenni? Ha én megbocsátást várok, hogyan fogok én másoknak megbocsátani? Egy női kliensem így ír erről:

Bocsánatot kérek a 14 éves kislánytól, akinek a testét eladtam drogokért egy valószínűleg pszichopata felnőttnek, aki naponta megerőszakolta. A 17 éves lánytól, aki beteg lett attól, hogy erőszakosak voltak vele, és ő félelemből ragaszkodott bántalmazójához, és aki később nem tudott eljönni egy olyan kapcsolatból, ahol agyonverték. Nem szeretetből vagy félelemből nem jöttem el, hanem azért, mert kurva sok anyag volt otthon. Ma már ki tudom mondani: puszta függésből maradtam, mert addigra már annyira eltorzultam, hogy minden mindegy volt. Hálás vagyok, hogy élek.”

Sok függőnek vannak óriási, gyakran milliós tartozásai, amit évek alatt felhalmozott: soha vissza nem fizetett kölcsönök, egekbe rúgó fizetetlen törlesztések, büntetések.

Először is kell, hogy legyen tartósan munkánk, folyamatos jövedelmünk, amiből majd részletekben törlesztünk, amit csak lehet. Gyakran hallom, hogy már önmagában a visszafizetési hajlandóság jelzése is elég volt ahhoz, hogy ismerősök, családtagok elengedjék vagy mérsékeljék a tartozást. Vannak persze olyan adósságok, amiket nincs mese, ki kell szép lassan, apró részletekben fizetni. És vannak tartozások, amikről lehet tárgyalni, hiszen aki azt kölcsönadta, tudta, hogy az illető szerhasználó, azaz ő is kockáztatott akkor, vagy éppen anyagi hasznot remélt ebből, amikor kölcsönadta. A droggal kapcsolatos tartozás mindig  kényes kérdés, ezek gyakran utólag nem kerülnek visszafizetésre. Mondhatjuk, ez a díler kockázata volt, de ilyen ez a popszakma. 

Mindent meg kellett tanulnom. Az első szponzorom megtanított a pénzzel  bánni. Ő megtanított arra, hogy hogy lehet kijönni egy adott összegből, bármennyi is legyen az. És gyakorlatilag volt, hogy amikor jóvátételt kellett nyújtanom a múlt miatt, volt, hogy több hónapig a minimálbérből kellett élnem, úgy, hogy albérletet tartok fent.

– Mit értesz ezen? Tartozást?

– Igen. Korábban volt, hogy úgy kezeltem a tartozást telefonos cégnek, hogy kijött a csekk, és akkor én azt csak úgy lazán széttéptem, hogy menjenek a faszba, úgysem tudják behajtani. De utolértek több év után, és én készen álltam arra, hogy ezt már rendezzem. És amikor pont én hajlandó voltam már rá, akkor bírósági úton végrehajtották. És három hónapig minimálbérből kellett élnem. De ezzel a módszerrel, amit tanultam, ezt át tudtam hidalni. Igaz, hogy a Tesco-kenőmájast ettem több napig, meg kenyeret szimplán, de túléltem.” – részlet a Pörögnek a fejemben a filmkockák című könyvünkből.

Egy nemrég hallott megosztásban olvastam, hogy egy felépülő társam kiment a nagyszülei sírjához jóvátételt nyújtani. Ez elindított bennem is valamit. Én azt hittem már jó ideje, hogy vége, lerendeztem a múltam, közvetve vagy közvetlenül mindenkinek jóvátételt nyújtottam, akinek lehetett. De a halottaimra nem gondoltam, kihagytam őket, és ekkor elemi erővel törtek fel bennem a nagyszüleimmel kapcsolatos érzések.

Annak idején, a szerhasználat alatt szegényeket már csak azért látogattam, hogy ellopjam a gyógyszereiket, vagy egyek náluk valamit. Amikor megkaptam apámtól a hírt, hogy meghalt a nagymamám, nem éreztem semmit. Ki voltam égve. A temetésen totálisan szét voltam csúszva, be voltam állva, nem jutott el hozzám semmi az egész szertatásból. És igen, most látom már, hogy a bűntudat ott munkál bennem húsz éve. Ennyi év után ért utol az érzés, hogy ki kell mennem a sírjukhoz és elmondani nekik, hogy mi volt velem akkoriban. Bocsánatot kértem tőlük ott, a sírnál.

Megbocsátás

Sok függő válik képessé megbocsátani az aktív függő szüleinek, amikor már megismeri a függőség természetét és megérti, hogy a szüleik nem gonoszak voltak, hanem beteg emberek, akik úgy nevelték őket, ahogy tudták – vagy nem tudták. Ők ugyanúgy örökölték ezt a nagyszülőktől, és képtelenek voltak változtatni. Azoknak a függőknek, akiknek sikerült kijózanodni, megvan a lehetőségük, van döntésük, hogy másképp csinálják, mint ahogyan a függő szüleik tették. Ennek mentén kell nekem is az apámmal kapcsolatos dolgaimat átvilágítani. Ehhez el kell fogadjam, hogy ő azt adta, amit tudott,  amire önmagától képes volt. Így én is megbocsátást nyerhetek azzal kapcsolatosan, ahogyan én nem voltam elég jó apa. 

Felépülésben van döntésünk, hogy másképp csináljuk, mint ahogyan a függő szüleink tették
Felépülésben van döntésünk, hogy másképp csináljuk, mint ahogyan a függő szüleink tettékFotó: AlexLinch / Getty Images Hungary

Ki hogyan nyújtott jóvátételt?

A női nemnek az a jóvátételem – mert szerhasználóként sok nőt megcsaltam és megbántottam –, hogy már hűséges vagyok.” – egy felépülő férfi.

A szüleim felé a legnagyobb jóvátételem nekem az, hogy józan vagyok, már nem hazudozok, lehet rám számítani, ott tudok lenni a nehezebb helyzetekben. Látom az örömöt a szemükben, amikor meglátogatom őket tisztán. Sokszor kimondják, hogy büszkék rám. Néhány esetben már én támogatom őket.

A lányom tekintetében látom, hogy fontos számára, hogy képes voltam bocsánatot kérni tőle a múltért,

és a lehetőségeim szerint támogatom őt. Elérhető vagyok, meg tud keresni, és meg is talál, kikérheti, és ki is szokta kérni a véleményem.

Fontos az önvizsgálat, a jóvátételek. A régi kapcsolataim közül megjavítottam, amelyeket lehetett. Felkerestem a szüleimet. Visszaadtam pénzt, bocsánatot kértem. Öcsémnek, nővéremnek segítek a szőlőben. Anyám nem volt még a tengernél, elvittem a tengerhez a feleségemmel és a fiammal együtt. Rengeteg bolti lopásom volt, annak jóvátételére azt találtam ki, hogy az NA-nak (Narcotics Anonymous – a szerk.) beletettem a pénznek  a dupláját. Most megkerestem a volt barátnőmet, akivel együtt éltem, és volt egy jó beszélgetésünk. Sírtam is a beszélgetésünk alatt, mert nagyon nehéz témák jöttek fel. Lett volna egy gyerekünk, de elvetettük. Én nem tudtam bemenni a kórházba vele, mert épp mákot metszettem valahol, ezt nagyon  gázul csináltam. Emiatt például nagyon erős bűntudatom volt.” – részlet a Pörögnek a fejemben a filmkockák című könyvünkből.

A megszabadulás a bűntudattól, a megtisztulás érzése euforikus érzés tud lenni. Annak beismerése, hogy az addigi életem az én hibám volt, az én hibám is volt, és ennek tudatában bocsánatot kérni azt is jelenti: felelőssé, felnőtté válni. A felépülésem fontos része volt, hogy meg tudjak magamnak bocsátani, hiszen ha magamnak nem tudok, hogyan tudnék másoknak, és mások hogyan tudnának nekem?

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.