Mindennap egy alma az orvost távol tartja. Meg különben is, ha virág, akkor rózsa, ha szín, akkor piros, ha gyümölcs, akkor alma. Nem is szólva az Édenkert almájáról. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a mi alapgyümölcsünk, és van, aki tudományos alapon kutatja az eredetét.
A jénai székhelyű Max Planck Intézet munkatársa, Robert Spengler paleobotanikus nemrég publikált tanulmányában – melyet a Science Daily szemléz – új szemszögből vizsgálja a kérdést. Spengler régészeti leletek, paleontológiai és történelmi kutatások és genetikai adatok vizsgálata révén vázolta fel elméletét.
Miért ilyen nagy?
Az alma már az ókorban is az egyik legkedveltebb gyümölcs volt, erről nemcsak a művészeti alkotásokból tudunk, hanem a régészek is több mint tízezer évre visszamenőleg találtak bizonyítékot rá. Azzal kapcsolatban viszont inkább csak találgattak, hogy a ma almaként ismert gyümölcs mesterséges termesztés révén vagy az evolúciónak köszönhetően alakult-e ki.
A genetikai kutatások végül arra a következtetésre jutottak, hogy a ma ismert gyümölcs négy különböző almafajta keverékeként születhetett meg, amelyek az Ázsián átvezető Selyemút mentén találkoztak egymással. Spengler szerint a modern almafajták génállományának túlnyomó része a Tien-san hegységből ered, amely az ősi kereskedelmi utak egyik csomópontja volt, és a kereskedők közötti cserebere vezetett a ma ismert gyümölcs megszületéséhez.
Egy másik kérdés, amire az emberi termesztőtevékenység nem ad választ, hogy miért nőtt ilyen nagyra az almafák termése. A kutatások azt mutatják, hogy az alma és a hasonló gyümölcsök, például a körte vagy az őszibarack mérete már évmilliókkal azelőtt kialakult, hogy az emberek háziasítani kezdték volna őket. Spengler úgy gondolja, hogy az egyes gyümölcsök közötti méretkülönbségek annak köszönhetők, hogy a növények különböző állatfajtákkal éltek szimbiózisban. Bár az Európában ismert vadalma, vadkörte termése nem olyan nagy, úgy tűnik, hogy a később nemesítéssel befolyásolt gyümölcsméret tehát már természetes módon kezdett kialakulni az ázsiai hegység vidékén.
Egy csomó gyümölcs, például a cseresznye vagy a málna, arra szakosodott, hogy madarak csipegessék, sőt kapják be őket, és így szórhassák szét minél messzebbre a magvaikat. Az alma, a körte és a hasonló termések viszont ehhez túl nagyok – Spengler szerint ez arra utal, hogy ezek más, jóval nagyobb állatokat céloztak meg. Az utolsó jégkorszak alatt Európában rengeteg ősi vadló és óriásszarvas élt, amelyek ideálisnak bizonyultak arra, hogy vándorlásaik során elterjesszék a kontinensen az alma magjait. Később persze ezek az állatok kihaltak, így az alma „szállítóeszköz” nélkül maradt, ezért utána már nem terjedt messzebb vagy új területekre.
A Selyemútnak az alma is sokat köszönhet
Itt jött viszont képbe az ember és a Selyemút mentén folytatott kereskedelmi tevékenység, amelynek köszönhetően az addig elkülönülten élő almafajták találkozhattak egymással, és kereszteződésükből létrejöhetett a ma ismert gyümölcs. Ez a tevékenység viszonylag gyorsan és tervezetlenül ment végbe, ezért fordulhat elő például, hogy elvetve egy almamagot vadalmát kapunk, nem a nemesített növényt.
Spengler szerint ez is azt mutatja, hogy nincs egységes minta, amely alapján modellezni lehetne egy növény háziasítás következtében történő fejlődését. Van, hogy évezredekbe telik, mire kialakulnak az egyes gyümölcstípusok, máskor ennél jóval rövidebb idő alatt, sietősen is létrejöhet a termés.
