Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amikor eszedbe jut, hogy miként fogod a mostani teendőid mellett megoldani az idősödő szüleidről való gondoskodást, talán a te gyomrod is görcsbe rándul. Az intézményi elhelyezés lehetőségét elhessegeted, már a gondolatától is bűntudatod lesz, hogy egy ilyen helyen hagyd a szerettedet. Talán szerezni kéne majd egy erdélyi nénit, aki odaköltözik hozzá és segít neki. Ezzel az igénnyel nem vagy egyedül: ma már több százezer kelet-közép-európai gondozó ápol a hazájától nyugatabbra élő időseket. Mennyire zsákmányolják ki a szegényebb országokból érkező nőket?
A várható élettartam kitolódásával a legtöbb társadalomban növekedett az időskorú személyek aránya az össznépességhez viszonyítva, ám a tartós gondozást nyújtó szolgáltatások nem tudták követni ezt a nagy horderejű változást: Európában a gondozási feladatok 80 százalékát még mindig a családtagok látják el, többek között azért, mert az állam nem tud használható alternatívát nyújtani számukra. Ám vannak olyan családok, ahol a hozzátartozók nem elérhetők, nem képesek vagy nem akarnak gondozni, így más lehetőséget keresnek a rokonuk támogatására.
Gondozási migrációnak nevezik azt a jelenséget, amikor kelet-közép-európai nők a hazájuktól nyugatabbra fekvő országokba költöznek, hogy saját családjukat hátrahagyva az ottani időseket, kisgyerekeket, fogyatékossággal élő embereket gondozzák. A legtöbb nemzet fogadó és kibocsátó állomásként is működik a rendszerben. Ami nekünk az idősgondozásban az erdélyi néni, az az olaszoknak az ukrán gondozó vagy az osztrákoknak a szlovák segítő. Tőlünk pedig főleg Angliában vállalnak gondozói állásokat, gyakran többdiplomás emberek.
A gazdaságilag fejletlenebb országokból a fejlettebb országokba történő munkaerő-áramlás különös lélektani helyzeteket és rendszerszintű veszélyeket is magában hordoz. Ezekről a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapestrendezvényén tudtunk meg többet, ahol a téma szakértői – Kucsera Csaba (ELTE TÁTK), Miloslav Bahna (Szlovák Tudományos Akadémia), Petra Ezzedine (Károly Egyetem, Prága), Olena Fedyuk (Közép-Európai Egyetem), Milánkovics Kinga (Tudatos Öregedés csoport) és Ana Maria Preoteasa (Román Tudományos Akadémia) – osztották meg tapasztalataikat.
Több millió embert érint a gondozási migráció
A legfrissebb kutatási adatok megdöbbentő méretű jelenségről árulkodnak: Ausztriában mintegy 60 ezer (főként Romániából és Szlovákiából), Németországban 400 ezer (többnyire Lengyelországból), Csehországban 24 ezer (leginkább Ukrajnából és a Fülöp-szigetekről) bevándorló nő lát el gondozási feladatokat. Egyes becslések szerint pedig az 1 millió főt is elérheti az Olaszországban dolgozó románok száma. Míg a kelet-szlovákiai gondozók rendszerint kéthetes turnusokban ápolják az osztrák időseket mintegy ingázva a munkahelyük és az otthonuk között, addig a növekvő gazdasági kényszer miatt más nők a hazájuktól sokkal távolabb végeznek ilyen tevékenységeket, általában feketén.
Sokan terméket látnak ezekben a nőkben
Bár a gondozók csoportja összességében heterogén, jól körülhatárolható karaktereket is el lehet különíteni abban, hogy kiket foglalkoztatnak előszeretettel a családok. A Miloslav Bahna és munkatársai által végzett kutatások szerint például az Ausztriában dolgozó tipikus gondozó Kelet-Szlovákiából származik, 48 éves, nő, alkalmazását megelőzően épp munkanélküli, minimum középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, a gyerekei 15 évesnél idősebbek, a saját szülei még önellátók. A megkérdezettek a vizsgálat időpontjakor átlagosan 6 éve végezték a munkájukat, amelyet legalább nyugdíjaskorukig, vagy annál is tovább terveztek folytatni.
Csak tiszta és dolgos legyen
Olena Fedyuk szerint nem véletlen, hogy ezek iránt az asszonyok iránt mutatkozik kereslet a fogadó országokban. Az olaszok többsége például nem szeretne fiatal nőt a háznál, hiszen az idősgondozás kemény munka. Olyan középkorú nőt keresnek, aki megbízható, tiszta és dolgos. Mindez elég tárgyiasítóan hangzik, mintha ezek a nők importcikkek volnának. Milánkovics Kinga azt is elmondta, hogy Londonban a magyarok közül nem ritkán pedagógusok, kutatók vagy éppen zeneterapeuták lesznek bentlakásos ápolók, jobb fizetésért alacsonyabb társadalmi megítélésű munkát végezve ezzel. Döntésükhöz nagyban hozzájárul a saját hazájukban érzett kilátástalanság.
A nyelvtudás az, ami igazán számít
Ezek a gondozók Még Ausztriában is – ahol kialakították a foglalkoztatás jogi hátterét – ki vannak téve a kizsákmányolás veszélyének. Ez abból a szempontból sajnos nem meglepő, hogy az idősgondozást végző emberek mindössze 1 százaléka osztrák, ami eleve megágyaz az egyenlőtlen hatalmi helyzeteknek. A munkavégzés ráadásul családoknál történik, így a hagyományos munkahelyi szabályok nem érvényesek, a rugalmasabb keretek közepette pedig sok minden alku tárgyát képezi. Nem ritkán a családok például azt is elvárnák, hogy a gondozó lássa el a jószágokat, vagy pucolja meg az ablakokat.
A fent említett szlovák kutatásban azt találták, hogy a jobb munkakörülmények és a magasabb fizetés sem a területen szerzett végzettségekkel, sem az előzetes tapasztalatokkal nem függ össze: egyedül a nyelvtudás az, ami segíti a bevándorló embereket, hogy jobb feltételeket vívjanak ki maguknak.
A gondozást még mindig nem ismerik el munkaként
Az idősgondozás munkakörülményei nagyon speciálisak – véli Ana Maria Preoteasa. A nők általában ugyanott dolgoznak, ahol laknak, így nincs lehetőségük a munkából hazamenni pihenni. Sokszor egyedül végzik az ápolást, ezért a magány egy olyan faktor, amivel szintén meg kell küzdeniük. A jogi szabályozás és a hatékony ellenőrző mechanizmusok hiánya pedig fokozza a munkaadók iránti kiszolgáltatottságukat.
Petra Ezzedine úgy gondolja, mindez arra a társadalmi nézetre vezethető vissza, amely a mai napig nem tekinti munkának a gondozást. Nők milliói végzik láthatatlan és megfizetetlen munkájukat a háztartásokban a kisgyerekekről, idősekről, tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő hozzátartozóikról való gondoskodással. Ebbe a mintázatba illeszkedik például az a küzdelem is, amit a magyarországi otthonápolók évek óta folytatnak azért, hogy az állam végre munkaként ismerje el azt a fáradságos tevékenységet, amellyel a magas támogatási szükségletű szeretteiknek nyújtanak segítséget nap mint nap.
A jogi rendezetlenség igazi vesztesei a gondozók
Kucsera Csaba szerint Magyarországon még mindig sokszor cselédnek tekintik a szociális gondozót, így is beszélnek róla. Persze előfordulhatnak szerencsés összeillések, amikor tényleg jelentésteli kapcsolat alakul ki a gondozó és a munkáját megbecsülő család között – a probléma az, hogy ez sok országban gyakorlatilag a jó szerencsén múlik! Egy olyan rendszerben ugyanis, ahol nem léteznek jogi garanciák és hatékony ellenőrző mechanizmusok, bármelyik gondozót érheti kizsákmányolás – emeli ki Olena Fedyuk. Ráadásul ebben az esetben senkihez sem tudnak fordulni, sokszor szerződésük sincs, ami meghatározná a munkavégzés kereteit.
A sérülékenységet az is fokozza, hogy egyes helyeken a munkavállalási és a tartózkodási engedély kapcsolódik egymáshoz, így nehezebben lépnek ki a kedvezőtlen munkaviszonyból a bevándorló nők, akik eleve nem szabad választásukból kerültek az adott családhoz, hanem gyakran ügynökségeken, közvetítő cégeken keresztül érkeztek az idegen országba. Az államoknak pedig sokszor nem áll érdekében a jogi helyzet rendezése, a megfelelő védelmi rendszerek kialakítása. A munka így is el van végezve, a nők, különösen a bevándorló nők, az idősek és a fogyatékossággal élő emberek ügyei pedig rendszerint a prioritási lista aljára vannak száműzve a politikában.
Tisztelettel segíteni az idős embereket
A munkaadó családnak nemcsak a gondozó, hanem sokszor a gondozott idős ember is ki van szolgáltatva, hiszen önellátásában, mozgásában és/vagy kognitív képességeiben korlátozva egyre inkább függ az őt körülvevő emberektől. Így közte és a gondozó között kétoldalú, bonyolult hatalmi dinamikák jöhetnek létre. Egy olyan társadalomban, ahol az idősek gyakran teljesen láthatatlanná válnak, sokat kell még tanulnunk arról, hogy az infantilizálás helyett miként nyújtsunk olyan segítséget a másik embernek, ami tiszteletben tartja a méltóságát, az autonómiáját, a testi-lelki integritását.
Az élet mindig otthon történik
Olena Fedyuk izgalmas vizsgálatában azt is elemezte, hogy milyen fényképeket küldenek egymásnak a külföldön idősgondozást végző nők és a családjuk. Az otthon készült képek tele voltak történéssel: keresztelők, születések, utazások, társasági események – egy mozgalmas élet ismerős pillanatai. Ezzel szemben a gondozók fotói inkább csak azt mutatták, hogy a rajta szereplő nő épségben van, nincsenek sérülései. Ezeknek a képeknek a sterilitása azt hangsúlyozta, hogy élet semmiképp sem abban a távoli országban történik, hiszen oda dolgozni ment a gondozó. Ha beismerné, hogy időnként szórakozni jár, vagy urambocsá! jól érzi magát, az olyan árulás volna az otthoniakkal szemben, amit nem engedhet meg magának. A két világ között alig van átjárás.
