Semmi nem adja már vissza az időt, amit a gyerekeim helyett az ivással töltöttem

Hogyan hat az alkohol és a drog az ember életminőségére, és honnan tudhatod, ha baj van?

Az előző cikkemben szó volt az alkoholizmus/drogfüggőség progesszivitásáról, sikertelen kontrollálásáról, a titkolózásról, a tagadásról, a kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan következményekről, azaz csupa olyan dologról, ami jelzi, hogy gond van. Most saját és klienseim által elmondott példákkal folytatom a sort, hogy lássuk, hogyan hat az alkohol és a szer a használó életminőségére. Az olvasottak alapján pedig mindenki eldöntheti, vannak-e alkohol- illetve drogproblémái.

Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns írása

Szerzőnk, Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns, szenvedélybeteg-segítő, felépülő függő. Sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, kodein, morfium, methadon), valamint serkentőket (amfetamin, kokain), nyugtatókat, altatókat és sok-sok alkoholt.

Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és különböző rehabilitációs intézetekben eltöltött 40 hónap után már több mint 16 éve él szer- és alkoholmentesen, felépülésben.

A klienseimmel folytatott konzultációk során mindig átbeszéljük, hogyan változik a valóság érzékelése a szerhasználattal. Én például, amikor társaságban azt hittem, hogy jó fej vagyok, akkor utólag általában kiderült, hogy kifejezetten fárasztó, idegesítő és gyakran verbálisan agresszív voltam. Amikor azt hittem, hogy a kokain hihetetlenül szellemessé tett, kiderült, hogy iszonyú dolgokat hadováltam össze, hangoskodtam, okoskodtam, illetve kínos, sőt vállalhatatlan voltam minden jelenlévő számára.

Egyszer volt alkalmam felvételről visszahallani magam. Na, azt az érzést nem kívánom senkinek!

Azt sem értettem sokszor, hogy mások miért hozták szóba az állapotomat, hiszen meg voltam győződve róla, hogy semmi gond nincs velem. Aztán idővel a barátok kezdték kifejezni aggodalmukat, ám ez inkább kontraproduktívan hatott. Kellemetlenül éreztem magam ilyenkor, és inkább dühöt váltottak ki belőlem, ezért elkezdtem kerülni őket.

Akkor jó ötletnek tűnt...

Sok kliens mesél az adott helyzetben jópofának tűnő, ám utólag visszatekintve kínos, szánalmas történeteket.

„Korábban kifejezetten szerettem a drogterjesztéssel kapcsolatos kalandjaimat mesélni, mert az derült ki belőlük, hogy én voltam a város legmenőbb drogdílere... de igazság szerint csak egy lecsúszott drogos voltam, aki terjesztésből élt és viszonylag sokan ismerték. Ha teljesen őszinte vagyok magammal, igazából sosem volt pénzem, vagyis amim volt, az nem az enyém volt, mert ez csak forgótőke. És drogom is csak kicsivel volt több, mint a tőlem vásárlóknak. Viszont élveztem a helyzeti előnyömet, ami az alá-fölé rendeltségi helyzetből fakadt.”

„A piás haverokkal folyton olyan sztorikat meséltünk, ami k ből az derült ki, hogy nálunk többet aztán senki nem bír meginni úgy, hogy nem látszik meg rajta. A zz al különösen szerettem dicsekedni, hogy képes vagyok egyhúzásra meginni egy korsó sört.”

Ezek a történetek utólag már persze mind kínosnak és szánalmasnak hatnak.

Jó ötletnek tűnik
Jó ötletnek tűnikFotó: ysuel / Getty Images Hungary

Egészség

A beszélgetés során azt is megnézzük, hogy az alkoholizálás/droghasználat hogyan hatott/hat a kliens szervezetére, egészségi állapotára. Milyen tünetei vannak, illetve lehetnek majd a jövőben. Tapasztal-e többek között reggeli hányást, hasmenést, remegést, hidegrázást, zsibbadást, vannak-e  izomfájdalmai, vérnyomásproblémái, ájulási hajlama? Előfordultak-e már nála különféle szervi megbetegedések (máj-, vese-, szív- és hasnyálmirigy-problémák) vagy hallucinációk. Sokszor a hozzátartozók is szó szerint belebetegszenek a szerhasználatba.

Magány

A társas kapcsolataim lassan, de biztosan épültek le. Elsősorban a hasonszőrűek társaságát kerestem, azaz körülöttem mindenki ivott vagy drogozott. A »normi« barátok szép lassan eltünedeztek. Aztán a használó társak is eltűntek mellőlem, hiszen nem szívesen osztottam meg az anyagot vagy a piát, de volt, hogy már a használó haverok számára is vállalhatatlanná váltam. Annyi hasznom volt belőle, hogy így nem tudott senki se baszogatni, hogy miért csinálom ezt magammal. Mindezek ellenére emlékszem olyan esetekre, amikor annyira magányosnak éreztem magam, hogy inkább áthívtam embereket és ingyen adtam nekik a szert:

szúrjunk közösen, csak hogy ne legyek egyedül!

Klienseimmel mindig átnézzük, hogyan hatott az ivás a házasságára, a baráti kapcsolataira, a munkára, annak elvesztésére, a karrierre, a pénzügyi helyzete alakulására. Ami még gyakran megjelenik: a romló munkamorál, a kirúgás, az alacsonyabb beosztásba helyezés, illetve a fent már említett lebetegedés.

A család egészsége is rámehet
A család egészsége is rámehetFotó: Photofusion / Getty Images Hungary

Végigbeszéljük, hogyan hatott a kliens családi életére a pia vagy a drog. Mennyire hátráltatta a háztartási munkáit? Hogyan csapta össze vagy hanyagolta el az otthoni dolgait, hogy minél előbb hódolhasson a szenvedélyének? Milyen veszekedések, esetleg tettlegesség forrása volt az italozás? Hogyan vesztette el az érdeklődését a hobbi és a sport terén? Hogyan titkolózott, dugdosta a piát, a drogokat? Mi történt, amikor lebukott, hogyan magyarázta a bizonyítványát? Hogyan ígérgetett teljesen hiteltelenül? Mennyire és hogyan hanyagolta el a gyerekeit? Hogy maradtak el a közös tanulások, a családi kirándulások?

Csinált-e olyasmit, ami szembemegy a korábbi morális értékrendjével? (Csalás, hamisítás, drogterjesztés, lopás, sikkasztás stb…). Hogyan hanyagolta el magát testileg: elhízás, kihulló fogak, büdös lehelet, igénytelen öltözködés, többnapos ruházat stb.

Hogyan hatott a kliens lelki életére a használat? Ami ilyenkor megjelenik: reménytelenség, depresszió, istentagadás, bűntudat, kiválasztottság érzése, mártírszerep, halálfélelem, halálvágy...

Azt is érdemes átvenni, hogyan hatott az ivás/drogozás az illető szexuális életére. Ilyenkor sokan mennek ugyanis bele házasságon kívüli kapcsolatokba, vannak erekciós problémáik, szereznek nemi betegségeket felelőtlen, egyéjszakás kalandok, prostituáltak miatt, de az is gyakori, hogy elveszítik a szexuális érdeklődésüket vagy „rangon aluli” személyekkel vannak szexuális kalandjaik, ami erős bűntudattal és önutálattal jár.

Anyagi helyzet

Sok alkoholista kliensem vezet ittasan, sokan okoznak így balesetet, és sokuknak veszik el a jogosítványát. Mennyi terve esett kútba, hogyan rendült meg a hitelképessége? Mennyi erkölcsi és anyagi veszteség érte emiatt? Van, aki emiatt egy éve taxival jár vagy sofőrt bérel. 

Érdemes kiszámolni az italozás gazdasági következményeit: ki mennyit költ a választott szerére napi, heti, havi, éves szinten. Gyakran megdöbbentő összegek derülnek ki. De ide tartoznak a rossz döntések, a felelőtlen költekezés és a feleslegesen felvett hitelek, a bedőlt vállalkozások, a megtakarítások hiánya, a máról holnapra élés, a család elszegényedése. Ide sorolhatjuk az italozás, drogozás miatti ügyekben keletkezett büntetések, ügyvédi díjak költségeit is, valamint a gyógykezelések, gyógyszerek, a betegállományok miatt kiesett kereset összegeit is.

Kezdődik az igazi munka

A konzultációkkor végigbeszéljük a fenti kérdéseket, így kialakul a használat igazi arca: érzékelhető lesz a használat igazi hatásmechanizmusa, és ez elősegíti a döntést. Képes vagyok abbahagyni vagy folytatom? Ha mindezek után a kliens tényleg abba akarja hagyni a használatot, megkezdődhet az igazi felépülési munka, ami az első tiszta nappal indul és élethosszig tart.

Mustra