bajzáth sándor - Dívány

A szerencsejáték ma már nem a füstös játéktermek sajátja, hanem akár egy állandóan zsebben lapuló kísértés. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns szerint a függőség ott kezdődik, ahol a játék átveszi az irányítást: amikor valaki már nem szórakozik, hanem menekül, titkolózik, és egyre nagyobb anyagi veszteségeket halmoz fel. A jelenség súlyosabb, mint azt sokan gondolják: a szerencsejáték-függőség az összes addikció közül a legmagasabb öngyilkossági aránnyal jár, és az online világ ezt csak tovább erősíti. Arra, hogy hogyan jut idáig valaki, mi tartja fenn a spirált, és mit tehet a család szerencsejáték-függő hozzátartozójával, a szakértő válaszol.

A szenvedélybetegségek kapcsán gyakran elfelejtünk a hozzátartozókról beszélni, pedig nagyon sokan vannak. Magyarországon óvatos becslések szerint is jóval több mint félmillió alkoholfüggő van, így a családtagjaikkal együtt a probléma több millió embert érint. Utóbbiak ráadásul nincsenek is jól.

Bajzáth Sándorral már megannyi interjú készült: beszélgettünk vele többek között alkohol- és romantikafüggőségről, szenvedélybetegek hozzátartozóiról vagy épp nyugtatóhasználatról. Arról azonban sosem kérdeztük, ki is ő tulajdonképpen. Egészen mostanáig. Interjú.

Noha sokan gondolják azt, hogy csak az az alkoholista, aki látványosan sokat iszik, a kép ennél sokkal árnyaltabb. Sőt, az sem igaz, hogy az alkoholfüggőség a férfiak sajátja, hiszen ahogyan Bajzáth Sándor fogalmaz, a statisztikák szerint a nők is fölzárkóztak. Az addiktológiai konzultánssal beszélgettünk alkoholról, függőségről, alkoholista nőkről és férfiakról, családról és fiatalokról.

Már több korábbi cikkemben is írtam, és újra csak ismételni tudom magam: a klienseim jelentős része érkezik úgy, hogy bár sejti, ott legbelül érzi, sőt legalább saját magának már be is vallotta, hogy alkoholista, mégse szeretné teljesen letenni a piát, helyette szociális használó szeretne a továbbiakban lenni. Csak kicsit, csak alkalmanként. Csak nyáron a tengerparton egy sört. Csak meccsnézés közben egyet-egyet. Én belül mosolygok, hiszen ezt ismerem, magam is voltam ezzel így. Én is szerettem volna picit inni/drogozni. Csak éppen nem ment.

Pörögnek a fejemben a filmkockák. Ez a címe, mottója a L’Harmattan Kiadó gondozásában nemrég megjelent, felépülő függők életútjait bemutató kötetnek. Az interjúkat készítő Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal, rendszeres szerzőnkkel beszélgettünk kötődésről, az újrakezdés lehetőségeiről és a jóvátétel jelentőségéről.

Korábbi cikkeimben már sokszor írtam arról, hogy tapasztalataim szerint a függők esetében nem működik a szociális használóvá válás. A klienseim jelentős része érkezik azzal a vággyal, hogy szeretne leszokni, de még inkább kevesebbet inni vagy drogozni. Én ez utóbbit nem látom reális vágynak, de tudom azt is, hogy ezt mindenkinek a saját bőrén kell megtapasztalnia. Ha már eleget próbálta, és csak rövidebb-hosszabb ideig, vagy semennyire sem jött össze, akkor talán készen fog állni a teljes absztinencia elfogadására.

A kétrészes cikk első részében főleg a munkafüggőség tünetei, az egyén és környezet egymásra gyakorolt hatása volt a fókuszban. Most a megoldási lehetőségekről, a betegségből való felépülésről is szó lesz több felépülő munkafüggő személyes vallomása segítségével.

A munkamánia modern korunk gyakori és nehezen felismerhető viselkedési függősége, mert dolgozni kvázi mindenkinek kell, és sokunkba belénk van kódolva, hogy minél többet, annál jobb… A túlmunka pontosan ezért sokszor az egyéb szerfüggőségek kiindulópontja is. Társadalmilag gyakran elfogadott, sőt többnyire (tévesen) pozitív a megítélése. Gyakran hallhatjuk: „Milyen rendes ember, éjt nappallá téve dolgozik, hogy a családjának jobb legyen!”. De ez csak addig tűnik igaznak, amíg nem a mi hozzátartozónkról van szó, aki elérhetetlen, aki mindig mással beszél, aki „csak még ezt befejezem…”, aki lemarad a közös hétvégéről, mert mindig dolgozik, „hogy nekünk jobb legyen”.

Milyen stádiumokon megy át egy alkoholista segíteni akaró hozzátartozója? Miért nem tud szabadulni a szerhasználótól? Folytatódik Bajzáth Sándor felépülő függő írása a szerhasználók hozzátartozóiról.

Sokszor, sok helyütt elmondtam, leírtam már, hogy a szer-/alkoholhasználat a család minden tagjára megbetegítőleg hat. Erodálja a párkapcsolatot, negatív hatással van a gyerekekre, igazából mindenki sérül. Az ilyen családokban játszmákkal terhelt, őszintétlen a kommunikáció: hazudozás, szőnyeg alá söprés, gyanúsítgatás, következetlenség, durvaság, elhallgatás, szégyen jellemzi.

Új év van, új remények, új fogadkozások. Ezek gyakran nagyon hamar kudarcba fulladnak. Tapasztalatból mondhatom, hogy tudom, hamar elillan az elhatározás. Ez különösen igaz a kontrollvesztő ivókra, akikre jellemző, hogy nincsenek olyan komoly fizikai megvonási tüneteik, és tudnak rövidebb-hosszabb ideig nem inni. Ekkor máris azt gondolják, hogy semmi bajuk, nem tekintenek magukra úgy, mint alkoholbetegekre. Ez a betegségük lényege.