Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A náci birodalom egykori vezetői előszeretettel menekültek Argentínába, ahol többen életük végéig nyugalomban éltek. Nem így Adolf Eichmann, az egyik leghírhedtebb náci tömeggyilkos, a „végső megoldás” legfőbb kivitelezője, akinek az izraeli titkosszolgálat bukkant a nyomára. Tárgyalása az első volt, amelyet élőben közvetített a televízió.
1960. május 11-én a Buenos Aires melletti San Fernandóban egy ötvennégy éves, kopaszodó férfi igyekezett hazafelé munkahelyéről, a Mercedes-Benz gyárból, amikor egy ismeretlen alak megszólította. Jelzésére aztán hirtelen három másik figura pattant elő egy autóból, akik betuszkolták a férfit a kocsi hátsó ülésére, majd elhajtottak vele. Az emberrablók valójában az izraeli titkosszolgálat ügynökei voltak, az elfogott férfi pedig nem volt más, mint a náci népirtás első számú lebonyolítója, Adolf Eichmann, egykori SS-főtiszt. A Harmadik Birodalom hóhérjának kézre kerítése a történelem egyik legbravúrosabb titkosszolgálati akciója volt, melynek részleteit a History cikke meséli el.
A „végső megoldás” gyakorlati kivitelezője
A fiatal Adolf Eichmann 1932-ben csatlakozott az osztrák nemzetiszocialista párthoz. Kiváló szervezőképességei és szenvedélyes antiszemitizmusa révén hamar elindult felfelé a ranglétrán, különösen azt követően, hogy politikai tevékenysége miatt Ausztriából Németországba kellett áttelepülnie. 1935-ben már „zsidóügyi szakértővé” nevezik ki Berlinben. 1942 januárjában részt vett a hírhedt wannseei konferencián, amelyen magas rangú náci döntéshozók elindították „a zsidókérdés végső megoldásának” tervét, vagyis a tömeges, szervezett népirtás programját. Habár Eichmann-nak nem volt szerepe a döntések meghozatalában, lelkesen támogatta felettesei tervét, és hozzálátott annak gyakorlati megvalósításához.
Eichmann és emberei szervezték és irányították a koncentrációs táborok rendszerének kiépítését, illetve a megszállt országokból (köztük Magyarországról) a zsidó lakosság deportálását, majd szisztematikus megsemmisítését. A háború után azonban Eichmann sikeresen elmenekült, majd különböző álneveken bujkált Európa több pontján, mígnem végül egy Olaszországban élő, náci szimpatizáns osztrák püspök 1950-ben vatikáni útlevéllel hozzásegítette, hogy családjával együtt Argentínában telepedhessen le. Az ezt követő tíz évben az egykori náci főtiszt Ricardo Klement néven élt csendben az argentin főváros környékén, ahol különböző rosszul fizető állásokban dolgozott, mígnem a helyi Mercedes-gyárban kapott munkát, ahol egészen a csoportvezetőségig vitte.
Tudtak róla, mégsem tettek semmit
„Senior Klement” azonban nem volt egyedül: a környezetében számos menekült egykori náci élt, akik jól ismerték valódi személyazonosságát. Egy ízben még egy náci szimpatizáns újságírónak is interjút adott, melyben kifejtette, hogy hibát követett el, mert nem sikerült Európa teljes zsidó lakosságát likvidálnia. A híresztelések Eichmann hollétéről természetesen elértek az amerikai és nyugatnémet hatóságokhoz is, de senki nem tett semmit, hogy kiderítse, valóban igazak-e a pletykák. Az amerikaiak úgy vélték, nem az ő hatáskörükbe tartozik az ügy.
Ekkor lépett be a képbe Izrael. A néhány évvel korábban létrejött közel-keleti államot ugyanis nagyon is foglalkoztatta a hatmillió zsidó elpusztításáért felelős tömeggyilkos azonosításának és kézre kerítésének lehetősége. Ez egy Argentínában élő, vak német-zsidó menekült, Lothar Herrmann révén sikerülhetett, akinek a lánya, Sylvia, Eichmann egyik fiával járt abban az időben. Herrmann értesítette Fritz Bauer (szintén zsidó származású) hesseni főügyészt arról, hogy tudomása van a náci főbűnös tartózkodási helyéről. Bauer további bizonyítékokat akart, ezért lánya segítségével Herrmann megszerezte számára Eichmann pontos lakcímét.
Fényes nappal csaptak le rá
A főügyész hiába próbált saját hazájában büntetőperes eljárást kezdeményezni a bujkáló háborús bűnös ellen, továbbá attól félt, az esetleges náci szimpatizánsok értesíthetik Eichmannt arról, hogy körözést adtak ki ellene. Ezért Bauer titokban inkább az izraeli titkosszolgálathoz, a Moszadhoz fordult, ahol azonnal nekiláttak egy akcióterv kidolgozásának. A Moszad különleges csapatot állított össze, melynek többsége olyan ügynökökből állt, akiknek a családja a holokauszt során pusztult el. A cél nem csupán az volt, hogy elfogják Eichmannt, hanem hogy – az argentin hatóságok tudta nélkül – Izraelbe hurcolják, ahol nyílt tárgyaláson kell majd felelnie az emberiesség elleni bűntett vádjára.
Az emberrablási művelet kitervelése viszonylag egyszerű volt, az ügynökök ugyanis hamar rájöttek, hogy Eichmann állandó napi rutin szerint éli az életét. A terv az volt, hogy munkából hazafelé csapnak le rá, miután az egykori SS-tiszt leszállt a buszról, és elindult gyalog a lakása felé. Az 1960. május 11-én véghezvitt akció majdnem kudarcba fulladt, ugyanis Eichmann nem a szokásos busszal, hanem egy későbbivel érkezett a kiszemelt helyre. Peter Malkin, az akciót vezető Moszad-ügynök és kollégái követték célpontjukat egy sötét sikátorba, majd betuszkolták egy autóba. Ezt követően napokig egy titkos, Buenos Aires-i helyen vallatták, végül elkábítva repülőre tették, majd Jeruzsálembe szállították.
Élőben a világ nyilvánossága előtt
Adolf Eichmann tárgyalását élőben közvetítette a televízió – ez volt a történelem első, folyamatos médianyilvánosságot kapott bírósági eljárása. A nézők világszerte első kézből szembesülhettek a holokauszt borzalmaival és azoknak az embereknek a pszichológiájával, akik ezeket az embertelen tetteket végrehajtották. A tárgyalás során Eichmann végig az argentin tartózkodása alatt felvett közemberálarcban mutatkozott, és azt állította, ő csupán parancsot teljesített. Guy Walters történész, a Hunting Evil: The Nazi War Criminals Who Escaped and the Quest to Bring them to Justice című könyv szerzője szerint ez nagyon távol áll az igazságtól, Eichmann ugyanis megszállott és roppant lelkes náci volt, aki igyekezett annyi zsidót meggyilkolni, amennyit csak lehetséges.
Hannah Arendt filozófus, aki cikksorozatot írt a perről (mely később könyv alakban is megjelent), döbbenettel vázolta fel Eichmann portréjátm valamint azt a tényt, hogy nem valamiféle pszichopátiás viselkedésben vagy megátalkodott gonoszságban kell keresni a nácizmus gyökerét, hanem pusztán abban a magatartásban, amelyben nem vagyunk képesek megkülönböztetni a jót a rossztól.
A több mint egy évig tartó per végén, 1961. december 15-én a bíróság bűnösnek találta. Eichmannt kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet 1962. május 31-én hajtották végre.
