Pszichológusok szerint, ha a páciensek lerajzolják betegségüket, orvosaik sok mindenre választ kaphatnak annak természetével kapcsolatban.
Érdemes rajzolt formában beszámolnunk a bennünket sújtó egészségügyi problémákról – állítják szakemberek, hiszen egy páciens rajzaiból kiderülhet többek közt, hogy az adott személy miként látja saját állapotát, de a betegség súlyosságára és a várható felépülés gyorsaságára is következtethetünk belőlük. Legalábbis így véli egy, a Health Psychology Review hasábjain most megjelent, a Research Digest által szemlézett tanulmány.
Több mindenre fény derülhet egy rajz alapján
Dr. Elizabeth Broadbent, az Aucklandi Egyetem pszichológusprofesszora szerint az elmúlt másfél évtizedben hihetetlenül megnőtt azon orvosok száma, akik arra kérik betegeket, rajzolják le, mi bántja őket, ezzel próbálván fényt deríteni számos tényezőre, mely egyébként rejtve maradna előlük a kezeléskor. Broadbent és kollégái átfogó kutatásuk során 101 olyan tanulmányt böngésztek át, melyek 27 különböző kórral (a legtöbb esetben a rák valamely fajtájával) küzdő alanyok részvételével, 29 különböző országban (Kanadától Zimbabwéig) történt vizsgálatok során születtek.
A kutatók számtalan érdekes, a témába vágó összefüggést találtak. Kiderült például, hogy mikor szívrohamon átesett páciensek vetették papírra állapotukkal kapcsolatos benyomásaikat, minél nagyobb méretű volt a rajzon szereplő szív, az adott személy annál jobban szenvedett szorongásos tünetektől, és annál kevésbé állt készen rá, hogy újfent munkába állhasson. Hasonló jelenséget figyeltek meg veseátültetést követően is egyes betegeknél.
A méret mellett más tényezőket is gyakran megvizsgáltak az adott orvosok a lehetséges jelek után kutatva, például a rajzokon látható visszatérő motívumokat, a torzításokat és kihagyásokat, a rajzolt figurák arckifejezését, illetve a különböző színek használatát és az általánosabb értelemben vett stílust. A szívbetegekhez hasonlóan az agyműtéten átesett személyek esetében is hasonló kapcsolatot véltek felfedezni a szakértők: minél súlyosabbnak ábrázolták rajzaikon agyuk károsodását az adott páciensek, annál több ideig tartott felépülniük az operációból. Olyan kutatások is voltak, melyek azt vélték megállapítani, hogy a beteg gyermekek rajzain kevesebb emberi figura szerepel, mint egészséges társaik képein. Az AIDS-vírussal diagnosztizált gyerekek pedig gyakorta ábrázolnak ágyhoz kötött, szenvedő alakokat rajzaikon, melyek általánosságban is komorabb hangulatúak, mellőzik a vidámabb motívumokat.
Az 1970-es évek óta folynak hasonló kutatások, melyek a(z elsősorban különböző mentális problémákkal küzdő) betegek rajzaiból próbálnak valamiféle pszichológiai kórképet felállítani. Habár ezen vizsgálatok során rendkívül érdekfeszítő és változatos összefüggésekről számoltak be a kutatók, Broadbent szerint hiányzik belőlük egy átfogó módszerbeli következetesség, így nem lehetséges egy átfogó, tudományos igényű rendszer megalkotása. Például nem mindegy, hogy egyes kutatások során milyen instrukciókkal látták el betegeiket a szakemberek. Így sajnos nincs valós esélye annak, hogy az orvosok a jövőben ténylegesen a diagnózist segítő eszközként vethessék be a rajzot.
Ettől eltekintve a csapat optimista, és bátran javasolják az orvosok számára, hogy rajzoltassák le betegeikkel azok fizikai és lelki állapotát. Szerintük ennek segítségével olyan dolgokra is fény derülhet, mely egy normális orvosi vizsgálat alatt esetleg elkerüli a szakemberek figyelmét. Fontosnak tartják, hogy az orvosok megbeszéljék pácienseikkel a lerajzolt dolgokat, közösen próbálván meg értelmezni azok jelentését. Ez a párbeszéd segíthet a különböző betegségeken vagy beavatkozásokon átesett emberek számára, hogy könnyebben feldolgozzák a velük történteket, illetve hamarabb visszatérjenek az egészséges, mindennapi életbe.
