Vége a jégkaparásnak: itt az új anyag, amitől bárhonnan lepereg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A jég minden évben késlelteti a közlekedést, nemcsak a szárazföldön, de a levegőben is, emellett károsítja az infrastruktúrát, az energiatermelő berendezéseket és az erőátviteli létesítményeket is. De mit tehetünk ez ellen?

A jég jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a járművezetők és a pilóták számára, az Egyesült Államokban pedig évente több milliárd dollárt költenek az így keletkezett károk helyreállítására. A Houston Egyetem kutatói azonban most áttörést értek el a jég visszaszorításának tekintetében, a felfedezés pedig több iparágban is alkalmazható lenne – számolt be a SlashGear.

Bármilyen felületről eltávolítható a jég

A szakemberek egy olyan elméletet vizsgáltak, amely az a új anyag tulajdonságainak befolyásolására és előrejelzésére szolgál. A létrehozott anyag egy szilikon polimer bevonatot képez, ez pedig bármilyen felületen használva képes taszítani a jeget. A kutatók szerint az új, jéglepergető anyag rendkívül alacsony tapadást mutat a jéghez, emellett pedig mechanikai, kémiai, valamint környezeti szempontból is hosszú távon tűnik tartósnak. 

Az anyag a rá ható rugalmas energia segítségével megreped, ahol érintkezik a jéggel, ami így lepereg róla. A projekt egyik kutatója azt mondja, hogy minimális erőt igényel az anyaggal kezelt felület megtisztítása, így például a repülőgép körüli levegőáramlás elegendő a repedések előidézéséhez.

Fontos kiemelni azt is, hogy a szakemberek az anyagot spray formájában alkalmazták, és bármilyen felületen hatékonynak bizonyul. Az anyag mechanikusan tartós, és hatékonyságát nem befolyásolja az UV sugárzás sem, ami lényeges szempont a kültéren használatos eszközök kezelésében. Az anyagot több mint 10 évig tesztelték, azonban használata egyszerűnek és hatékonynak bizonyult.

Ha pedig a jégtől megszabadultál, itt az ideje, hogy a pára se okozzon gondot.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.