Évente 7600 gyermek vész el az itthoni igazságügyi rendszerben az egyik legismertebb svájci gyermekvédő szervezet, a Terre des hommes magyarországi irodája szerint. A fiatalok sokszor azt sem feltétlenül tudják, mi is az ellenük felhozott vád. A kafkai abszurditás begyűrűzik más peres eljárásokra is: a legtöbben biodíszletként ülnek, miközben a sorsunkról döntenek. Ha tájékoztatást kapnak is, a megértésben jóformán senki sem segít. Milyen igazság az, amit csak jogi diplomával lehet érteni?

Nyikorgó fapadon ülök a fülledt tárgyalóteremben, egyszemélyes hallgatóság. Kint dübörögve egy teherautó húz el, a nyitott ablakon nem jön be frissesség. A hirtelen támadt csendben megáll a levegő, a pulpituson a bíró az iratokkal neszez a magyar címer alatt. Bennem is nőttön-nő a feszültség, pedig nem az én életemről fognak ma itt dönteni.

A fiatal férfi, akinek segítek, enyhe értelmi fogyatékossággal élő ember. Megbeszéltük, hogy a gondnokság felülvizsgálati eljárásban ő az alperes, most már tudja. A munkám elején én is mindig összekevertem. Egy nagy intézetben lakik, századmagával összezárva, hetente egy alkalommal másfél órára kisbusz viszi be őket a városba. Egyébként a hely, ahol él, még autóval is nehezen megközelíthető. Tudom, jártam nála. Pár lakónak van ugyan kerékpárja, de azt is csak az intézet udvarában használhatják. Illúzió itt csupán az utazás, hogy idővel el lehet jutni valahova. Az életet már csak úgy emlegetik, mint ami odakint zajlik. Egyre kevésbé ismerik ki magukat a világban, akkora a kilátástalanság az intézet falai között.

Ránézek az alperesre: nagyon sápadt, de próbál mosolyogni rám. Túl a harmincon, szeretne végre döntéseket hozni az életéről. Fokozatosan, először lakóotthonba, majd kisebb albérletbe szeretne költözni. Tudja, hogy nehéz helyzete miatt sokat kell még tanulnia. Dolgozna gyárban, kertészetben, állattenyésztésben. Jelenlegi munkahelyén csupa pozitív visszajelzés árulkodik arról, hogy más feladatokban is megállná a helyét. Rendszeresen néz hírműsorokat, internetet használ. 

Senki földjén épült intézetek: látogatni nehéz, elhagyni szinte lehetetlen őket
Senki földjén épült intézetek: látogatni nehéz, elhagyni szinte lehetetlen őketFotó: Shutterstock

Végre megszólal a bíró, hangja szárazon cseng az áporodott helyiségben. Bevezetésként többszörösen összetett mondatban azt kérdezi az alperestől, hogy mi a különbség az ajándékozás és a kölcsönzés között. A férfi elkezdené mondani, hogy mi az egyik, mi a másik, hogy végül megválaszolja a kettő közötti eltérést is. A bíró ráförmed, hogy ő nem ezt kérdezte. Ő csak a különbségre kíváncsi, neki csak azt mondja. Az alperes zsugorodni kezd.

Ezután a bíró arról érdeklődik, hogy mi a legnagyobb címletű papírpénz. Az alperes elcsukló hangon közli vele, hogy ő a saját fizetéséből maximum pár ezer forint zsebpénzt kap egy héten, a többi felett a gondnoka rendelkezik.

A bíró elkezdi faggatni, hogyan kell adóbevallást készíteni.

Erről én magam is annyit tudok, hogy e-mailt kell írni a könyvelőmnek.

Ki az a készfizető kezes? Én is csak a sima kezest tudom, tisztelt bíróság. Hogyan kell lízingelni egy autót? Én sem voltam még soha ilyen helyzetben, nem kellett eddig utánajárnom, hebegek magamban én is, hiába van több diplomám.  

Hosszú, nyakatekert mondatokként így záporoznak a kérdések a szobában. Érzem, ahogy kioldódik bennem a felháborodás, mint egy esernyőben a gomb, amit már csak a szalagja tart egyben. Legszívesebben felállnék, az alpereshez rohanva odaadnám neki az ernyőt, ellenállásunk közös eszközét.

Mert felfoghatatlan dolgok zajlanak a tárgyalóteremben: csak az igazságtalanság az, amit mindketten értünk.

De a hallgatóság hallgat, az alperes elnémul, a kirendelt védőügyvéd rövid bóbiskolás után stikában a telefonját nyomkodja. 

 A fenti helyzetben, amelyet több ügyfél valós történetéből állítottam össze, szerencsére jelen volt egy olyan ügyvéd, aki a helyszínen is észrevételeket tett az eljárással kapcsolatban, és aki tudott közérthető módon kérdezni az alperestől. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő civil szervezet ügyvédei és munkatársai emberközpontú szakmaisággal, elhivatottan segítik a fogyatékossággal élő embereket jogaik érvényesítésében. Könnyen érthető tájékoztató anyagok elkészítésével, folyamatos konzultációs lehetőségek biztosításával támogatják őket abban, hogy tájékozott döntéseket hozhassanak.

Senki nem mondja el nekik, mi történik velük

A civil szervezetek lehetőségei azonban korlátozottak: évente nagyságrendileg 10-20 újonnan induló gondnoksági ügyben tudnak ingyenes jogi képviseletet nyújtani, míg 2017-ben közel 60 000 ember állt gondnokság alatt Magyarországon. Sokan közülük azt sem tudják, hogy a jogfosztás nem automatikus.

Nem tudják, hogy vannak alternatívák, hogy lehetne másként.

Nem azért, mert nem értenék meg, hanem mert senki nem mondja el nekik.

Például annak a velem egyidős srácnak, aki három évig pereskedett, hogy ismét maga dönthessen az életéről. Amikor én az érettségi bankettre és a továbbtanulás izgalmas éveire készültem tizennyolc évesen, őt gondnokság alá helyezték. Vagy annak az embernek, aki a gondnokság megszüntetése után végre megnyithatta élete első bankszámláját – 41 éves volt ekkor. Ki adja vissza ezeket az éveket? 

A hiányos tájékoztatás miatt nem látjuk a lehetőségeinket
A hiányos tájékoztatás miatt nem látjuk a lehetőségeinketFotó: Shutterstock

Belépni egy tárgyalóterembe módosult tudatállapot

A tudás hatalom, az információ hiánya viszont tovább infantilizálja az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket. Túl sokszor hallottam, hogy a hivatásos gondnokot nem lehet elérni, ritka felbukkanása miatt azt sem lehet tudni, kicsoda. Túl sokszor történik meg, hogy a kirendelt ügyvéd csak a tárgyalás előtti 5 percben vált egy-két mondatot a zaklatott ügyféllel. Ha vannak is lelkiismeretes szereplői, a rendszer hibáktól hemzseg.

Pedig saját tapasztalatból is tudom, hogy jelen lenni egy tárgyaláson gyakorlatilag módosult tudatállapot. Először is azt sem tudod, hova kell leülni, mikor kell felállni, hogyan kell viselkedni, nincsenek forgatókönyveid.

Ráadásul az ítélkező tekintély színe elé járulva, mélyről jövő reakció a szorongás.

Akkor is, ha egy egyszerű szabálysértési ügyről van szó, akkor is, ha tanúként hallgatnak meg, akkor meg pláne, ha az egész jövőd a tárgyalás kimenetelétől függ. Ilyen helyzetekben mindannyiunk agya hajlamos nehezebben járni, akár teljesen leblokkolni.

Legtöbben annyit tudunk egy tárgyalásról, amennyit az amerikai filmekben láttunk
Legtöbben annyit tudunk egy tárgyalásról, amennyit az amerikai filmekben láttunkFotó: Shutterstock

Az eljárásban való hatékony részvétel alapfeltétele viszont az lenne, hogy az ember értse a tárgyalóteremben zajló folyamatokat.

Az államnak erőfeszítéseket kéne tennie annak érdekében, hogy érthetőbben kommunikáljon a polgáraival:

akár írásban, akár szóban, a hivatali ügyintézés során, a bíróságokon.

Ha a rendszer magára hagy minket a jogi szakszövegek értelmezésével, a több erőforrással rendelkező személyekből gyermeket, a kiszolgáltatottabb emberekből egyenesen csecsemőt csinál. De a tárgyalóteremben még csak ordítani sem lehet, maximum csendben sírdogálni.

A rendszer infantilizál, de korántsem gyermekbarát   

A Terre des hommes gyermekvédő nemzetközi szervezet nemrég kiadott sajtóközleménye szerint évente 7600 gyerek vész el a hazai igazságügyi rendszerben. Egy öt országra kiterjedő friss kutatás eredményeit ismertetik, amely szerint Magyarországon a gyerekek továbbra is számos akadályba ütköznek, ha jogaikat kell érvényesíteniük, mert a magyar igazságügyi rendszer továbbra sem gyermekbarát. Az uralkodó hazai szemlélet az esetek jelentős részében a büntetést képviseli, és nem a gyermek társadalomba való visszailleszkedését segíti elő. Pedig a külföldi vizsgálatok és korábbi magyar kutatások alapján egyértelmű, hogy kisebb a visszaesés esélye elterelés és helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazása esetén.

Több ezer fiatal magányosan bolyong az igazságszolgáltatás útvesztőiben

A Terres des hommes munkatársai azt is kiemelik: a fiatalok sokszor annyira hiányos tájékoztatást kapnak, hogy nem ritkán a fiatalkorú vádlott ellen már hónapok óta folyik a büntetőeljárás, mire megérti, mi is az ellene felhozott vád. Bár vannak kivételek, sok szakembernek sem a türelme, sem a tudása nincs meg ahhoz, hogy megfelelően tudjanak kommunikálni a gyanúsított gyerekkel. Mindez hatványozódik, ha a fiatalkorú traumatizált, alacsonyabb kognitív képességekkel rendelkezik, esetleg mentális vagy érzelmi nehézségekkel küzd. Egy 15 éves lány például azt mesélte a kutatóknak:

"Sem én, sem az édesapám nem tudtunk semmit az eljárási jogainkról vagy az elterelésről. Szoktam nézni a CSI-t a TV-ben, ez alapján

próbáltam kitalálni, hogy mi történik, mivel a rendőrök nem mondtak semmit.

Évente 7600 gyermek vész el a hazai igazságügyi rendszerben a Terre des hommes nevű szervezet szerint
Évente 7600 gyermek vész el a hazai igazságügyi rendszerben a Terre des hommes nevű szervezet szerintFotó: Shutterstock

Egy gyermeknek az eljárás során akár 2-3 kirendelt védőügyvédje is lehet, akik anélkül váltják egymást, hogy arról bárki tájékoztatná a vádlottat. Az új ügyvéd nem egyszer egyáltalán nincs tisztában az adott üggyel, így a gyermek számára a hatékony védelmet sem tudja felépíteni. Emellett az a tapasztalat, hogy sokszor az eseti gyámok/gyermekvédelmi gyámok sem ismerik egymást, nem tudják, hogy ki jár el az ügyben. Egy 16 éves fiatal ekképpen nyilatkozott a kutatás során:

Van egy ügyvédem és egy gyámom is, de még mindig úgy érzem, hogy egyedül vagyok.

Hozzá hasonlóan több százezer ember érezheti magát cserben hagyva, miközben hivatali ügyintézéssel bajlódik, vagy bírósági eljárásokban igyekszik helytállni. A valós részvétel helyett marad a szemlélődés: néha szomorú, néha dühös, legtöbbször tehetetlen. Az igazság, ha létezik is, annyira érthetetlen, hogy nem lehet a miénk. Nehéz ezt felfogni, de talán még nehezebb megemészteni.

Mustra