Milyen életkorban a legjobb egy kapcsolat?

Olvasási idő kb. 2 perc

Sokak azt hiszik, a turbékoló fiatal házaspárok a legboldogabbak, és úgy vélik, az együtt töltött hosszú évek alatt kihal egy párkapcsolatból a romantika, helyét inkább a megszokás veszi át. Amerikai tudósok szerint ez nem így van: a régóta együtt élő, idősebb házastársak jobban becsülik egymást, és kedvesebbek is a másikhoz, mint a frissen egybekeltek.

A Kaliforniai Egyetem – novemberben az Emotion folyóiratban publikált és a Studyfinds.org által szemlézett – kutatása szerint, ahogy öregszünk és egyre több időt töltöttünk a másikkal, úgy válunk egyre inkább toleránssá vele szemben – felszívódnak azok a kapcsolati problémák és folyamatos stresszhelyzetek, melyek a fiatal és középkorú embereket jellemzik, helyüket pedig a békés, nyugodt időskori szeretet veszi át.

„A házasság hosszú távon jót tesz az egészségnek” – véli a kutatás vezetője, Robert Levenson, az egyetem pszichológiaprofesszora. „Hiába a családtagok és közös barátok elvesztése, az egész életüket együtt leélt idős házaspárok általánosságban boldogok, és az átlagnál jóval kevésbé hajlamosak szorongásra vagy depresszióra” – teszi hozzá.

De hogyan lehet ezt kutatni?

Levenson és csapata tizenhárom éven keresztül követte nyolcvanhét házaspár sorsát, akik a vizsgálat idején 15-35 éve éltek együtt. A megfigyelés során videókat készítettek a párok közös életéről, megvitatták velük problémáikat, a kapcsolatukban esetlegesen felmerülő konfliktusokat, viszonyukat a másikhoz, illetve külön figyelemmel kísérték testbeszédüket és érzelmi világukat. A kutatók általánosságban azt tapasztalták, hogy minél idősebbek és minél régebb óta vannak együtt a párok, annál elfogadóbbak, annál kevésbé kritikusak egymással szemben.

A másikhoz való, kezdetben kritikusabb hozzáállást, a vele szemben támasztott gyakran túlzó elvárásokat és a fel-fellépő elégedetlenséget időskorunkra, mikorra már jól kiismertük párunkat, felváltja az elfogadás és a helyzetek elnéző, humorral történő kezelése. „Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy ahogy öregszünk, úgy vesszük észre egyre jobban az élet pozitív aspektusait a negatívakkal szemben” – magyarázza Alice Verstaen posztdoktori hallgató, a kutatócsoport tagja. A vizsgálat azt is megmutatta, hogy általánosságban a nők enyhülnek meg jobban az együtt töltött hosszú évtizedek alatt, és idősebb korukra házsártos vénasszony helyett inkább szeretettel teli feleség válik belőlük.

Érdemes tehát kitartani a párunk mellett – erősíti meg Verstaen – és átvészelni a nehezebb időket, hiszen talán épp ez a boldog nyugdíjaskor titka. Együtt, szeretetben megöregedni nem csupán az egyéni boldogság, de az időskori egészség egyik kulcsa is.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek