Belegondoltál már, hogy hány ember munkája kell ahhoz, hogy reggel kávét ihass? Őrült vállalkozás lenne megkeresni mindet, hogy azt mondhasd nekik: kösz a kávét! A. J. Jacobs éppen elég őrült ahhoz, hogy ezt megtegye. Hónapokig tartó útja során rengeteg tapasztalatot szerzett, ami megváltoztatta az életét.
Reggeli kávém közben akadtam rá erre az előadásra, ami egy apró, triviális dologból – amilyen a reggeli kávé – igen messzire ment. A. J. Jacobs író és kalandor: szeret mindenféle emberkísérletet végezni, és többnyire önmaga a kísérleti alany. Azután könyvet ír a tapasztalatairól.
Mostani kalandja onnan indult ki, hogy ő is, mint oly sokan, rengeteget stresszel azokon a negatív hatásokon, kritikákon, amik érik. Száz dicsérettel szemben áll egy beszólás: és neki a dicséretek eszébe sem jutnak, csak a beszóláson rágódik napokig. Pszichológiai olvasmányai alapján arra jutott, hogy a hála érzése gyógyír az ilyen általános stresszre: jobban érzi magát, aki kifejezi a háláját valaki felé. Ezért bevezette a családjában, hogy minden vacsora előtt hálát adnak. Nem istennek, mivel nem hívők, hanem azoknak, akik lehetővé tették, hogy étel legyen az asztalukon. Köszönjük a gazdálkodónak, aki megtermelte ezt a paradicsomot... Elégedett is volt ezzel a rendszerrel, mígnem pár hónap után a fia – akiben ott él minden idők kisfiúja, aki felkiált, hogy Nahát, a király meztelen! – nekiszegezte, hogy mire megyünk ezzel, hiszen nem hallanak minket. Apa, ha igazán törődnél velük, akkor odamennél, és személyesen megköszönnéd. Innen indult a projekt: kiválasztotta egy alapszükségletét, a kávét, és elhatározta, hogy mindenkinek megköszöni, aki bármilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy ő reggel kávét ihasson.
Lényegesen bonyolultabb lett az ügy, mint ahogy azt sejtette. A könyv, amit írt belőle az Ezer köszönet (Thanks a Thousand) címet kapta, de valójában ezernél jóval többnek kellett köszönetet mondani. Van például a sofőr, aki leszállítja a kávét a kávézóba. Nem tudná ezt megtenni, ha valaki nem rakta volna össze a teherautóját. De nem tudtak volna mit összerakni az autógyárban, ha valaki nem tervezi meg azt a kocsit. Hiába van kocsi, ha nincs út, amin közlekedjen. Ezért az útépítőkhöz is el kell menni köszönetet mondani. Ők viszont csak azért tudnak utat építeni, mert valahol előállították az aszfaltot. És így tovább: egyre nagyobb és szélesebb lett az emberek, dolgozók hálózata, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy az a kávé a gyomrába kerüljön reggel. Azon kívül, hogy rájött, micsoda elképesztő kapcsolati hálózat és munka van egy egyszerű termék mögött, lett még egy csomó más tanulsága is. Ezeket osztotta meg a Ted-előadásában.
Nézz fel!
Chungnak hívják a kedves, mosolygós pultoslányt a kávézójában. De Chungnak sem könnyű az élete. Reggeli kávéjuk előtti, morcos, rohanós emberekkel találkozik százával. Sokan kiabálnak vele, még egy kilencéves kislány is leteremtette, mert nem tetszett neki a minta, amit a kakaó habjába rajzolt. De Chung azt mondja, az a legrosszabb a munkájában, hogy a kávéivók többsége nem embernek nézi, hanem kávéautomatának. Fel sem néznek a telefonjukból, csak odabökik, hogy mit kérnek, majd elveszik. Jacobsot a Chunggal való beszélgetés ráébresztette arra, hogy ő is éppen így viselkedett eddig. Pedig semmit sem vesztene, ha egy másodpercre felnézne, elmosolyodna, és úgy viselkedne, mintha két ember között zajlana le egy rövid interakció. Mert akik kávézókban, benzinkutakon vagy a ruhatárban állnak, azok is emberek. Érzésekkel, vágyakkal és kínos középiskolai emlékekkel. Ha a vevők egy szemkontaktussal nyugtázzák, hogy tisztában vannak ezzel, akkor mindkettőjük napja jobb lesz.
Szagold meg a rózsát, a piszkot és a fertőtlenítőt
A kávé New Yorkba jutásához fontos szereplő az ember, aki járja a világot, és kiválasztja a jó kávétermést. Ő megtanította Jacobsot, hogyan kell megízlelni profi módon a kávét. A szakember érzett benne mindenfélét, amiket a borászok is szoktak: enyhén füstös, telt íz, némi málnás beütéssel. Jacobs persze csak kávét érzett. De elkezdte azt, hogy pár másodpercig a szájában tartja, amit fogyaszt, az ételeket is,hogy érezze az állagát, kivegye az elkülöníthető ízeket. Merthogy a hála, az elégedettség erről is szól: lelassítjuk a pillanatot, amíg csak lehet, benne maradunk a jelenben, és átéljük azt, ami van (ez esetben egy korty kávé a szádban), anélkül hogy továbbrohannánk.
Vedd észre a rejtett mesterműveket a környezetedben
Nincs banálisabb és kevésbé elgondolkodtató tárgy, mint a kávé papírpoharának a teteje. Gondolta ezt a szerző is addig, míg meg nem ismerkedett a kupak tervezőjével, aki sok munkaórát, talán álmatlan éjszakát szánt arra, hogy a tető formája úgy legyen kialakítva, hogy ne folyjon ki a kávé, de megmaradjon a kávézás élménye. Mert ha túl kicsi, vagy rossz helyen van a lyuk rajta, akkor elzárja az aromát, ami elveszi a kávézás lényegét. Sok ezer tárgyat használunk egy nap, jó meglátni bennük azt a kreativitást, gondolkodást, szaktudást, amit a tervező beléjük tett.
Fake it till you make it, vagyis színleld, amíg nem megy igazából
Írj nekünk!
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Munkás volt ez a sok köszönöm. Jacobsnak nem mindig volt kedve hozzá. Reggel felkelt, és nekiállt leveleket írni, telefonálni, mondani-mondani a sok köszönömöt. Nem is mindig fogadták nagy lelkesedéssel, többen gyanakvók voltak, azt hitték, valami piramisjátékba akarja bevonni őket, vagy ilyesmi. Sokan viszont nagyon megérintődtek. Például az a nő, aki a kávéraktárban felel a higiéniás szabályokért. Jacobs ezt bírta neki mondani: hülyén hangzik, de köszönöm, hogy megakadályoztad, hogy bogarak menjenek a kávémba. Mire a hölgy azt felelte: hülyén hangzik, de most ettől, hogy felhívtál, megjavult a napom. Ami persze szerzőnkre is jól hatott, hogy képes volt egy embert felvidítani. Az a tanulság itt, hogy sokszor nem megy a másokra figyelés, a kedvesség, a köszönet. Ha rosszkedved van, bal lábbal keltél fel, szomorú vagy, akkor gondolataid magadra fókuszálnak, nem érzel energiát arra, hogy másokra figyelj. De ha kényszeríted magad, hogy megtedd, akkor a lelkiállapotod is megváltozik. A cselekedeteid visszahatnak a gondolataidra és az érzéseidre. Nemcsak belülről kifelé megy ez, hanem kívülről befelé is. Ezért érdemes akkor is gyakorolni a hálát és a figyelmet, amikor nem érzel kedvet hozzá.
A hála a szikra, ami beindít, hogy tegyél valamit
Sokan tartanak attól, hogy nagyon hálálkodjanak. Ha valaki mindig mosolyog, mindig azt mondja, hogy milyen jó neki, akkor önteltté válhat. Még a végén azt gondolja, hogy az egész világ neki dolgozik. Jacobs tapasztalata nem ez. Ha többször észreveszed, hogy miért lehetsz hálás, akkor kinyílik a szemed, és meglátod azt is, hogy te mit tehetsz meg. Hogyan tudsz hozzájárulni ahhoz, hogy másnak jobb legyen. A kávé 98,8 százaléka víz. Jacobs tehát elment a telepre, ahol New York ivóvízkészletét őrzik. Látva azt a sok vizet, bevillant neki, mennyire nem egyszerű folyamat az, hogy lazán kinyitjuk a csapot, és folyik a tiszta víz. És hogy hány millió ember él a földön, akik naponta kilométereket gyalogolnak vízért, vagy netán még rosszabb helyzetben vannak. Keresett egy szervezetet, mely ilyen területeken dolgozik, a biztonságos víztározók létrehozásán, és elkezdte támogatni őket. Ettől még nem lesz világbéke, de tett egy lépést.
Ha ennek a cikknek annyi hatása lesz, hogy valaki, aki egyébként nem találkozott volna Jacobs előadásával, elolvassa, és tesz valamit, amitől neki vagy valaki másnak jobb kedve lesz, akkor megérte megírni.
Köszönöm, hogy elolvastad!
