Zanza!

Egy reményvesztett, hajlék nélkül maradt nő reintegrációjához nagymértékben hozzájárul a külső-belső megszépülés. Ebben hisznek az Üdvhadsereg által működtetett Válaszút Háza rehabilitációs intézmény dolgozói is, akik az alapszükségletek biztosítása, valamint a folyamatos lelki gondozás és életvezetési tanácsadás mellett az ápolt megjelenés kialakításában is sokat segítenek.

- Nézze csak a különbséget! De addig is, amíg ismerkedik vadiúj körmeivel, kérem szépen a másik lábát - így a pedikűrös hölgy, Kata, aki önkéntesként segíti a Válaszút Háza egykori és mostani lakóinak átalakulását az ötödik alkalommal megrendezett szépségnapon.

- Hú, ez a lábfejem nagyon csúnya! Látja? Itt el volt törve. Nagyon szorosan gipszelték be, és azóta ilyen púpos. Törött lábbal szültem anno, néha még most is fáj, ha olyan az időjárás - magyarázkodik Zsóka, aki három éve albérletben él, de mindig örömmel tér vissza egykori otthonába. A nyugdíjas asszony hét évvel ezelőtt, egyik napról a másikra vesztette el a munkahelyét, és mivel nem volt miből fenntartania az albérletét, ráadásul akkor éppen nem volt kire számítania sem, ide, a Válaszút Házához fordult segítségért. 

Elhalkult hangon, szinte suttogva folytatja:

“Először furcsa volt, hogy idegenekkel élek együtt, ki tudja, meddig. Kellett két hét, hogy megszokjam. De mindent és mindenkit megszerettem, mert itt önzetlenül törődnek az emberrel. Az én szocosom, Zsanett rengeteget segített az ügyintézésben és tartotta bennem a lelket, amikor totál el voltam keseredve, mert sokáig nem sikerült saját lakhatást biztosítanom magamnak. Nehéz, amikor az ember ennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerül, de itt megtanultam önállósodni. Egy ideig a nappali melegedőben dolgoztam, besegítettem az ételosztásban, a mosásban és a takarításban, aztán a fizetésem egynegyedét mindig befizettem, a többi pedig az előtakarékosság volt, amit visszakaptam, amikor saját albérletbe költöztem. Így tudtam megspórolni a kauciót és néhány havi lakbért” - meséli büszkén Zsóka.

“Nagyon örülök a lányok sikereinek. Fájó szívvel hagytam itt őket, de a mai napig sokat imádkozom értük. Mindig örömmel jövök, amikor ilyen klassz programokra hívnak” - ezt már Dezső bácsi mondja, aki két hajvágás között, szendvicset majszolgatva csatlakozik hozzánk egy kis nosztalgiázás erejéig.

- Emlékszel, Dezső, milyen gyönyörű adventi koszorúkat és karácsonyi díszeket készítettünk? Meg tudod, olyan kis formás sütiket, amikre a cukormázat nyomtuk!

- A mézeskalácsok. Hogyne emlékeznék! - feleli Dezső bácsi, majd hozzám fordul: "Minden reggel áhítattal kezdtünk, filmklubok és közös grillezések is voltak, de szellemi és sportvetélkedőket is szerveztünk a lányoknak." Lerí róla, mennyire sokoldalú egyéniség, és ez mindjárt ki is derül: siketnéma jelbeszéd tolmácsolási szakon végzett, közben teológiát is hallgatott, majd a képzőművészetin textilreastaurátornak tanult. Tizenöt évig dolgozott a Válaszút Házában szociális gondozóként, most pedig önkéntes fodrászként vállalta, hogy új hajkoronát varázsol a szépségnapon résztvevő hölgyeknek.

Bármelyik terembe lépünk, barátságos légkör fogad minket. Mindenki nagyon közvetlen, akár egy régi ismerőssel, akár egy idegennel beszélgetnek, ám egy-egy elégedett mosoly és önfeledt cseverészés mögött komoly csalódások és megrázó történetek lapulnak.

Én még új vagyok itt, de máris érzem, hogy kezd visszatérni a régi önmagam!

- újságolja Anna.

“A fiam és a menyem elég nagy hülyeséget csináltak, ami csak két év után derült ki, miattuk kerültem ide. Jelzáloghitelt vettek fel a házra, ahol együtt laktunk, és ami idős édesanyám meg az én nevemen volt. Édesanyámmal aláírattatták, a nevemben pedig aláhamisították a papírokat, végül elúszott az otthonunk. Volt egy kevés spórolt pénzem, ezért elkezdtem albérletet keresni egy ingatlanoson keresztül, de ő is kisemmizett és eltűnt, azóta se találta meg a rendőrség. Egy évvel a nyugdíj előtt kezdhettem a nulláról felépíteni az életem” - meséli az asszony, akinek azelőtt biztos munkahelyei voltak.

“Budapest Főváros Levéltárában és az egyik minisztériumban is dolgoztam egyszerre, összesen huszonhét évet. Aztán amikor kiderült, hogy oda az otthonunk, édesanyám agyvérzést kapott, ezért ápolási szabadságra mentem. Megpróbáltam az eszközkezelőt, de nem jött össze és mivel sürgősen pénzhez kellett jutnunk, elmentem a szeméttelepre dolgozni. Megpályázhattam volna a korábbi munkahelyeimet, de az is hosszadalmas folyamat, nekem meg lépnem kellett. Teljesen mindegy, mit csinálok, a munka az munka, amit meg kell becsülni és méltósággal végezni” - vallja Anna, aki a történtek ellenére sem szakította meg a fiával a kapcsolatot.

“A fiam elvált és most, 37 évesen egy barátjánál lakik. Volt egy-két keresetlen szavam hozzá, de ha most még én is belérúgnék párat és folyton felhánytorgatnám neki a történteket, azzal senkin nem segítenék. Biztosan tanult az esetből. Fel kell állni és tovább menni.”

- Mindig ilyen optimistán kezelte a nehézségeket? - kérdezem tőle. 

“Áh, ne gondolja! Volt, hogy úgy éreztem, nem bírom elviselni a rám szakadt terheket és teljesen magamba zuhantam. Amikor tükörbe néztem, azt mondtam, ez nem én vagyok, és ez észhez térített. Rájöttem, hogy ha teljesen elhagyom magam és nem látok kiutat, akkor semmi értelme tovább élnem. Itt jó helyem van, de nem szeretek másoktól függni és hiányolom a privát szférát, ezért amikor ide jöttem, eleinte görcsösen akartam mindent, állást és lakást. Ma már nem kapkodok, az nem vezet semmi jóhoz.”

- Jó erős és hosszú körmöd van - mondja a manikűrös, ahogy szemügyre veszi Anna kezeit.

"Ó, mikor szalagon dolgoztam a kézi válogatóban, nem volt ám ilyen, mert hát a duplakesztyű az duplakesztyű! Pedig fontos a jó megjelenés, nem véletlenül vagyok most itt. Fontos a lelki békémnek, hogy elégedett legyek a külsőmmel. Nem kell két tonna festék meg kirívó öltözék, de ápoltnak lenni, tetszeni magamnak igazi felüdülés. Arról nem is beszélve, hogy az emberek is másként néznek rád, ha jól érzed magad a bőrödben. Megtanultam, hogy a körülményektől függetlenül fontos, hogy embernek és nőnek érezzem magam. Önbizalom és a méltóság érzése nélkül szerintem nem is lehet kimászni a gödörből."

Ez az, amire a Válaszút Háza nagy hangsúlyt fektet, az itt élő, útjukat kereső nők ugyanis nemcsak ellátásban részesülnek, hanem egy komplett rehabilitációs programban vesznek részt.

Azzal a céllal létesült az intézmény, hogy segítséget nyújtson otthontalanul élő, aktív korú, munkaképes nők számára, akik vállalják az együttműködést annak érdekében, hogy megfelelő iránymutatással reintegrálódhassanak a társadalomba és a munka világába.

Családi problémák, bántalmazás, munkahely elvesztése, vagy egy hosszabb betegség, esetleg életvezetési nehézségek mind vezethetnek az otthon elvesztéséhez, megfelelő támogató kapcsolatok nélkül pedig nagyon nehéz újra talpra állni, tartós munkahelyet és otthont találni. Az egyénre szabott segítségnyújtás során múltjuk feldolgozásától és egészségük helyreállításától kezdve a munkavállaláson át az albérletkeresésig segítjük a bentlakókat. Jelenleg huszonnégy nő számára tudunk szállást, ellátást és rehabilitációs programot biztosítani, de működik egy nappali melegedő és népkonyha is, amit leginkább férfiak vesznek igénybe. Nemcsak fedél nélkül, hanem mélyszegénységben élők is, akik papíron ugyan nem hajléktalanok, de képtelenek lennének gondoskodni magukról” - magyarázza Tiszáné Gneth Gabriella, az Üdvhadsereg PR vezetője.

“Jellemző a volt állami gondozottak megjelenése a hajléktalan ellátórendszerben, hiszen nekik sokkal szűkebbek a természetes kapcsolataik, de a válás is a leggyakoribb okok között szerepel, ami miatt nemcsak a férfiak, hanem a nők közül is sokan a perifériára kerülnek. Ráadásul ma már harmadik, negyedik, ötödik házasságok is léteznek, ez pedig rontja azoknak a gyerekeknek a természetes kapcsolatrendszerét, akik már sokadik házasságból születnek, akiknek a szüleik már külön élnek, és gyakran a vagyon is sokfelé osztódik, így az emberek megtakarítás nélkül maradnak. Sajnos a családon belüli kisemmizés sem ritka jelenség, de olyan középkorú gondozottunk is volt, aki egy nap munka után arra ment haza, hogy egy elektromos hiba miatt leégett a háza. Mivel nem volt hova mennie, mert úgy érezte, hogy a szüleinél csak útban lenne, úgy döntött, hogy hajléktalanszállón keres menedéket” - meséli Tiszáné Gneth Gabriella.

A rehabilitációs otthon előtakarékossággal és egy olyan szerződés megkötésével próbálja hosszú távú öngondoskodásra motiválni a bentalakókat, melyben elérendő céljaik szerepelnek rugalmas határidőkkel együtt.

Ezzel ráébreszthetjük őket arra, hogy a jövőt építeni kell.

“Sokan ugyanis abban a hitben élnek, hogy majd valaki más megoldja az ő problémáikat, és vannak, akikben annyira berögzült ez a hozzáállás, hogy amikor krízishelyzetbe kerülnek, meg sem próbálják a saját útjukat keresni, hanem megelégszenek azzal, hogy egy ellátórendszerre támaszkodnak. Természetesen egy komoly krízishelyzetben rendesen lefagyhatunk és sokáig nem láthatjuk a kiutat, fontos azonban, hogy a bentlakók felismerjék, hogy mi támogatást és eszközöket nyújtunk számukra, de valójában az ő kezükben van az irányítás, ők maguk képesek csak változtatni a helyzetükön” - teszi hozzá.

Azt pedig, hogy a Válaszút Háza programja és kezdeményezései mennyire eredményesek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt öt évben az otthon valamennyi lakója munkába állt, és közülük többen saját otthonra is találtak.

“Szerintem a szociális munka kulcsa az, hogy akkor is méltósággal bánjunk valakivel, amikor a külseje, a modora vagy a hozzáállása nem feltétlenül barátságos. A járókelők azzal a fajta hajléktalansággal találkoznak az utcán, ami csak töredéke a valóságnak, ezért a bennük élő kép a hajléktalanságról is egy káros sztereotípia, ami távol áll az igazságtól. Nőként eleve sokkal nehezebb megélni a hajléktalanságot, ezért törekszünk arra, hogy a gondozottak ápolják belső és külső szépségüket, és ne feledkezzenek meg arról, hogy értékes részei a társadalomnak. Amikor valaki hajléktalanná válik és nincs hova mennie éjszakára, nyilván a külseje egy sokadlagos probléma, ahhoz viszont, hogy visszakapja az önbizalmát, fontos a megjelenéssel is foglalkozni, hiszen sokat számít az is, hogy mások hogyan néznek ránk, különösen egy álláskeresés során. Szemmel látható a különbség a hölgyek tekintetében és tartásában, amikor az átalakulás után tükörbe néznek, pedig csak néhány óra telik el a két állapot között. Természetesen a szépségnapon sem csak a megjelenésre fókuszálunk; a kávéházi beszélgetések során az önkéntes segítők életvezetési tanácsokkal látják el a hölgyeket, az itt hallottak és tapasztaltak pedig talán jobban összekovácsolják az egymásra nem mindig nyitott sorstársakat."

"Nagyon különbözőek az emberek abban, hogy mennyi erejük, energiájuk van talpra állni egy nagyobb csapás után. Rezilienciának hívják azt a jellemzőt, ami megmutatja, hogy ki mennyire tud továbblépni azután, hogy a sors rossz lapokat osztott neki. Sokat vizsgálták, hogy mi okozza az egyéni különbségeket; hogy van az, hogy valaki teljesen összeomlik, más pedig hamarabb megrázza magát, és kialakít egy új, talán a korábbitól különböző, de mégis élhető életet magának. Több tényező határozza meg, hogy ki mennyire reziliens, és ezek közül egyik a testünkkel való viszony. Azt találták, hogy előbb áll fel az, aki nehéz körülmények között is képes arra, hogy odafigyeljen magára és vigyázzon az egészségére. Teljesen természetes, hogy amikor az embernek összeomlik az élete, nem az a fő gondolata, hogy hogyan legyen ápolt, másrészt hajléktalanként, vagy szegénységbe süllyedve nincs is mód arra, hogy fodrászhoz járjon az ember, vagy hogy egyáltalán tiszta ruhához jusson. Számos kutatás bizonyítja azonban, hogy a jó külsejű emberek több pozitív megerősítést kapnak. És persze ápoltan, rendezetten alapból jobban érzi magát mindenki. A Válaszút Házának kezdeményezései azért olyan fontosak és jelentenek nagy segítséget, mert

megadják a lehetőséget a nőknek az önmagukkal való elégedettségre.

Akinek elmondják, megmutatják, hogy valójában értékes, szép, és tud rendezett lenni, az örömöt él meg, másképp néz önmagára. Kicsit kihúzza magát, megcsillan a remény, megérzi, hogy ő sem különbözik azoktól, akiknek sikerül az élet. Ez felfele tartó spirált indít el, hiszen az emberek is másképpen viszonyulnak egy rendezett külsejű személyhez, az utcán, a boltban vagy a munkaközvetítőnél. A jobb bánásmód visszahat, és tovább erősíti azt a növekvő hitet önmagában, amit a megszépült külső kezdett táplálni. Egy szép frizura, egy ízléses köröm, sokkal több annál, ami – a belső hitet, a méltóságot, a reményt adja vissza" - fűzte hozzá Szalay Ágnes pszichológus, a Dívány szerzője. 

A hajléktalanság komplex dolog, ami egyfelől fakad a képzetlenségből, rossz munkaerőpiaci helyzetből, a természetes támogató mező hiányából, de legalább ennyire fontos tényező az is, hogy az alacsony fizetések miatt nincsenek megtakarítások arra az esetre, ha valaki elveszíti a munkáját vagy az otthonát.

A nők a társadalom peremén, nők a hajléktalanságban című jelentés szerint az EU-ban a női hajléktalanság egyik jellemző oka az emberi viszonyok megváltozásában gyökerezik. Öt nő közül átlagosan négy jelöli meg a kapcsolatainak megromlását a hajléktalanság okaként és hasonlóan közös vonás a családok struktúrájának megváltozása, vagy az, hogy nem tudják biztosítani az önálló életvezetésüket.

Legutoljára 2011-ben próbáltak teljes körű felmérést végezni a témában, vagyis nemcsak a hajléktalanellátás intézményeiben írták össze a lakástalanokat, hanem fedél nélküliként minden olyan személyt számba vettek, aki egy adott település közigazgatási határain belül közterületen él, és nem tud szokásos lakóhelyként szolgáló lakóegységet megjelölni, függetlenül attól, hogy van-e bejelentett lakáscíme. Ezek szerint hat évvel ezelőtt hazánkban 12.478 ember élt hajléktalanként, közülük minden ötödik volt nő.

A Válaszút Háza várja olyan önkéntesek jelentkezését, akik egyetértenek az Üdvhadsereg alapelveivel és rendszeresen vagy alkalmanként ajándékba adnák a rászorulóknak idejüket, szaktudásukat és kitartásukat. Ha pedig úgy gondolod, a karácsonyi élelmiszergyűjtés keretében tudnál segíteni, a budapesti hipermarketekben megtalálod a gyűjtőpontokat. 

Blogmustra