Fertőző baktérium védhet az UV-sugárzástól – meglepően sok az előnyös hatása

Nő napocska alakú naptejfoltot ken el a v
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az E. coli baktériumról legtöbben elsősorban a fertőzések jutnak eszébe, pedig számos törzse kifejezetten hasznos. Egy kisebb DNS-módosítással ezek a baktériumok akár természetes „napkrém” előállítására is képessé tehetők, amely megvédheti a sekély vízben élő halakat a nap káros sugárzásától.

Mert a halak bizony valóban képesek természetes „napkrémet” termelni. Egyes tengeri fajok szervezetében ugyanis olyan különleges anyagok találhatók, amelyek megvédik őket a nap káros ultraibolya sugárzásától, vagyis az UV-sugárzástól. A tudósok most azt vizsgálják, hogyan lehetne ezeket az anyagokat baktériumok segítségével előállítani – ráadásul a kutatások egyik legfontosabb szereplője egy sokak számára inkább ijesztően hangzó mikroorganizmus: az E. coli.

Fertőző baktérium segít a védekezésben?

Az E. coli, vagy teljes nevén Escherichia coli, egy baktériumfajta, amely természetes módon él az emberek és állatok bélrendszerében. Bár a neve gyakran ételmérgezésekkel és fertőzésekkel kapcsolatban kerül elő, valójában az E. coli legtöbb típusa teljesen ártalmatlan. Sőt, bizonyos változatai kifejezetten hasznosak, mert segítik az emésztést és részt vesznek egyes vitaminok előállításában, vagyis részben ezek adják az úgynevezett „jó” baktériumainkat.

Az UV-védelemben egy baktérium is részt vehet
Fotó: Chad Springer / Getty Images Hungary

A kutatók azért érdeklődnek az E. coli iránt, mert rendkívül gyorsan szaporodik, könnyen kezelhető, és jól „programozható”. Ez azt jelenti, hogy a tudósok képesek módosítani annak DNS-ét úgy, hogy új anyagokat állítson elő. Ilyen módszerrel már évtizedek óta készítenek a tudósok például inzulint is cukorbetegek számára.

UV-védelem, rombolás nélkül

Most egy olyan természetes vegyület került a figyelem középpontjába, amelyet több tengeri élőlény is használ a napsugárzás elleni védekezéshez.

Ez az anyag a gadusol, mely tulajdonképpen úgy viselkedik, mint egy magas faktorszámú fényvédő krém. Képes elnyelni a nap káros UV-sugarait, ezzel megóva a tengeri lények szervezetét a roncsolástól.

Az UV-sugárzás hosszabb távon károsíthatja a bőrt és a sejtek örökítőanyagát is. Ez embereknél a bőr öregedéséhez, gyulladásokhoz vagy akár daganatos betegségek kialakulásához vezethet. A tengeri élőlények számára ugyanez a veszély fennáll, különösen a sekély vízben élő fajoknál, amelyek erős napsütésnek vannak kitéve. Ezért alakult ki bennük ez a természetes védekező rendszer.

Persze a napsugarak ellen ma is védekezünk, de sajnos a napkrémek többsége a természetre kifejezetten ártalmas, rombolja a környezetet, ami dominóelvszerű folyamatot eredményez: egyre erősebb az UV-sugárzás, ezért egyre több naptejet használunk, ami pusztítja az élővilágot.

Természetes fényvédelem?

A tudósok most arra törekednek, hogy a gadusolt ne tengeri élőlényekből kelljen kivonni, hanem baktériumok termeljék meg azokat laboratóriumi körülmények között. Ehhez az E. coli DNS-ébe olyan géneket ültetnek be, amelyek a természetben az UV-védő anyagok előállításáért felelnek. A baktérium így egyfajta apró biológiai gyárként üzemeltethető, és az adagolt tápanyagokból előállítja a kívánt molekulát.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Ez a módszer több szempontból is előnyös lehet. A természetes UV-szűrők környezetkímélőbb alternatívát jelenthetnek, ráadásul előállításuk is fenntarthatóbbá válhat, mert nem lenne szükség nagy mennyiségű tengeri élőlény begyűjtésére.

A kutatások még korai szakaszban járnak, de a szakemberek szerint elképzelhető, hogy a jövő fényvédő krémjei részben baktériumok segítségével készülnek majd. 

Kapcsolódó: Ha a bőrt túlságosan nagy dózisban éri az UV sugárzás, jelentősen megnő a bőrrák kockázata

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.