Öt és fél milliárd pixelbe belefér a magyar valóság

Megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás, ahol több mint 360 fotó és összesen öt és fél milliárd pixel mesél a falakon, miként látták az elmúlt évek történéseit a hazai sajtófotósaink. Most kedvenc sorozatainkról olvashatsz bővebben.

A kerecsendi Józsiék, akiknél óriási kincs egy malac; egy csapat fiatal, akik kontroll nélkül non-stop veretik a bulit a Balaton Soundon; a férfi, aki Elvisként haknizza végig az országot; kétségbeesett menekültek, akik macedóniai határon próbálnak átjutni, és még számtalan emberi sors, történelmi pillanat látható a Capa Centerben a napokban megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon. Nehezen ugyan, de próbáltuk kiválogatni az erős, és a maguk nemében egytől-egyig fontos témákat feszegető sorozatokból a kedvenceinket. 

20170130 Tarsadalom sorozat 1 Sivak Zsofia 001 sf35
Sivák Zsófia
Józsiéknál hatalmas kincs a malac. Itt épp az egyik gyerek a vemhes kocát öleli.

Az idei Sajtófotó Pályázatra mintegy öt és fél ezer kép érkezett. A 12 kategória díjazottjait és a győzteseket Szlukovényi Tamás zsűrielnök (a Reuters hírügynökség korábbi fotóigazgatója) mellett Szergej Makszimisin orosz fotográfus, Stefano De Luigi olasz fotós, Kai Pfaffenbach, a Reuters fotósa és Hajdú D. András fotóriporter választotta. 

Ők lettek a győztesek az idén:

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Nagydíjasa Balázs Attila A maguk közé Down-szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösség című alkotása lett, a legjobb emberközpontú pályaműnek járó André Kertész Nagydíjat pedig Szekeres Máté Vesebeteg című sorozata nyerte. A legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton díjat Móricz-Sabján Simon, a megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter címet Mártonfai Dénes érdemelte ki . Sivák Zsófia pedig a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriportere lett. 

A nem túl lélekvidító történetek mellett találkozhatunk könnyedebb témafeldolgozásokkal – és hogy egy kicsit haza is beszéljünk –, ilyen kollégánk, Kaszás Tamás Miskolci Elvis sorozata is, amiért a Művészet kategória első díját vehette át. A Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia-fotóriporter specializáció szakán végzett Kaszás diplomamunkája részeként egy éven keresztül követte Nádaski Attilát, művésznevén Miskolci Elvist. A férfi 2003-ban, Las Vegas-ban látott élőben egy Elvis-imitátor show-t, ami annyira megtetszett neki, hogy kipróbálta magát a műfajban. Azóta járja az országot produkciójával, ruháit pedig a felesége készíti, aki Marilyn Monroe-ként szokott fellépni férje műsorában. Lányukat Konstantina Priszcillának nevezték, Elvis Presley felesége után.

Szintén pozitív témát dolgozott fel a nagydíjat elnyerő Balázs Attila (MTI/MTVA) nyerte A maguk közé Down-szindrómás iskolásokat befogadó osztályközösség című sorozatával. Témáját illetően nem is lehetne aktuálisabb, hiszen 2016-ban számos olyan Down-szindrómásról olvashattunk híreket, amik arról szóltak, hogy a sztereotípiák ellenére nemcsak, hogy többségük önálló életet tud élni, hanem sikeres szakmákban is jól tudnak érvényesülni. Ott van például Isabella Springmühl, aki divattervezőként jeleskedik, vagy Ángela Bachiller spanyol képviselő, aki 2013-ban Valladolid önkormányzati testületének tagja lett, sőt a Díványon is nagyot futott az argentin Noelia Garella története, akit gyerekként még eltanácsoltak az óvodából állapota miatt, felnőttként azonban maga is óvónőként dolgozik már – és a sort szerencsére hosszan lehetne folytatni.

Balázs a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményében készítette sorozatát. Itt 2015 szeptemberétől az 1. b osztály diákjai és tanárai azon munkálkodnak, hogy két Down-szindrómás kisfiút, Szécsi Nándort és Pázmány Pétert sikeresen integráljanak az osztályközösségbe. Ennek a folyamatnak a pillanatait fotózta a díjnyertes fotós.

 Az André Kertész Nagydíjat Szekeres Máté (MSZSZ/Verse) kapta Vesebeteg című sorozatáért, amelyben egy pár kálváriáját követi végig. A fotósorozat főszereplője Abigél, aki párjával nagyon szeretett volna saját gyereket, de az évek során két koraszülött gyermeküket is elvesztették. Abigélnél később vesebetegség alakul ki, amivel már veszélyes lett volna teherbe esnie, így végül úgy döntöttek, örökbefogadással teszik teljessé a családot. Az édesanya állapota azonban az évek során egyre romlik, gyógyulást egyedül csak a vesetranszplantációtól remélhet. Végül 2016 májusában édesanyjától kap új szervet. A fotósorozat Abigél és családja mindennapi küzdelméről szól. Az alábbi képen férje épp elbúcsúzik Abigéltől az életmentő műtét előtt.

A legjobb hírképért odaítélt Escher Károly-díjjal Markoszov Szergej szabadúszó fotós nyerte a Nincs többé Népszabadság című képével. Nem véletlenül: a fotó mindent elmond a lap kinyírásának körülményeiről és a hazai sajtószabadság aktuális helyzetéről.

Bár az útvonalak megváltozása óta itt Magyarországon kevésbé érzékelhető a menekültválság, a folyamat ma is zajlik és továbbra is ezrével érkeznek a menekültek Európába. Így teljesen érthető, hogy idén is láthatunk – bár a tavalyihoz képest jóval kisebb mértékben – a menekültválságról szóló sorozatokat. A mostani munkák legtöbbje viszont már nem életveszélyes útjaikról, vagy a megérkezésük drámai pillanatairól szólnak, hanem sokkal inkább arról, hogy ezek a mindenüket hátrahagyott emberek milyen körülmények között élnek a számukra felépített táborokban. Ilyen Balogh Zoltán az Idomeni menekülttábor című fekete-fehér sorozata is.

A macedóniai határon lévő Idomeni határátkelőnél nem hivatalos, spontán szerveződő táborban menekültek ezrei rekedtek, amikor a nyugat-balkáni útvonalon található országok sorra lezárták határaikat; köztük Macedónia is, ahová ezentúl csak azokat engedték be Görögország felől, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeztek, vagy ott akartak menedéket kérni. Először a gazdasági migránsokat utasították vissza, ezután az Afganisztánból, később pedig a háborús területnek számító Szíriából és Irakból menekülők sem léphették át a határt. A táborban megfelelő infrastruktúra, orvosi ellátás nélkül egyre több ember volt kénytelen élni.

Egy májusi MTI hír áldatlan állapotokról számolt be: ekkor a helyi aktivisták szerint 9200 menekült tartózkodott a táborban (ez a szám a média szerint 11 000, sőt annál is több is lehetett). A kiszolgáltatott nyomorgókra a tábor területén embercsempészek, terroristahálózatok emberei és drogfutárok vadásztak, és egyre több kemény belső konfliktusról szóltak a hírek, amelyeket gyakran a görög rendőröknek kellett rendezniük. A tábort végül májusban, 300 rohamrendőrt bevetve elkezdték felszámolni. Később egy több száz főből álló csoport megpróbált bejutni Macedóniába egy jéghideg folyón keresztül, de a hadsereg megállította és visszatoloncolta őket Idomenibe. Balogh ennek a kétségbeesett próbálkozásnak a pillanatait örökítette meg.

Stiller Ákos, a HVG fotósa szó szerint tarolt a pályázaton: három beküldött pályaművével három díjat is nyert. Az alábbi, a gyermekét szoptató édesanyáról készült fotójával  az emberábrázolás - portré kategóriájában végzett első helyen. A fotón Leona szerepel, aki látónak született, de tinédzserkorára teljesen elvesztette látását. Leona azonban ennek ellenére is teljes életet él, párjával együtt három gyermeket nevelnek.

A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotográfus Sivák Zsófia, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanulója lett, Józsiék című anyagával. Sorozatát a 2000 fős Kerecsenden készítette, ahol saját maga is nevelkedett. A településen mára az összlakosság negyven százaléka roma származású, Sivák az ott élők közt átlagosnak számító, öt gyermeket nevelő család hétköznapjait dokumentálta az elmúlt években.

Mint sok vidéki településen, Kerecsenden is elszeparált cigánytelepen él a kisebbség, ahová nem járnak be a nem roma lakosok. Sivák egy interjújában el is mesélte, hogy amikor elhatározta, szeretne fotózni a telepen, az első próbálkozásai alkalmával őt is bizalmatlanul fogadták. "Nagyon idegen dolog volt, eleinte megdobáltak, beszóltak, kérdezték, hogy mit keresek ott, egyáltalán nem tudtak hova tenni az emberek" - meséli a fotós.

Józsiékkal fokozatosan ismerkedett össze: "Először az akkor született legkisebb fiukról csináltam fényképeket az ő kérésükre. Ezeket aztán levittem nekik kinyomtatva, mivel nincs náluk internet. Ekkor kezdtem kisebb-nagyobb megszakításokkal odajárni".

Később a szilvesztereket is náluk töltötte, és 2014-ben, újév alkalmával kimondták, hogy már a család tagja, náluk nem eshet bántódásuk. "Ezt egyébként akkor már régóta éreztem, mert hamar a bizalmukba fogadtak, amit azóta is nagy tiszteletben tartok."

Ajpek Orsi, az Index fotósa harmadik helyezett lett társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriában Egy hétig azt csinálunk, amit akarunk című anyagával. A fotókat a Balaton Sound fesztiválon készítette egy fiatalokból álló társaságról, akik legintimebb pillanataikba is beengedték a kamerát. Erről egy remek riport is született az Indexen.

A sajtófotó tehát köszöni szépen jól van

Hogy Szlukovényi Tamás, a szakmai zsűri elnöke szavait idézzük. Az elnök ezzel a Sajtófotó díjátadóján arra reflektált, hogy évekkel ezelőtt, az okostelefonok berobbanásával sokan temették a műfajt. Pedig nagyon úgy néz ki, felesleges volt: a sajtófotókra továbbra is óriási igény és szükség van, függetlenül attól, hogy manapság már mindenki tud képeket készíteni, és azokat pár pillanat alatt az internet végkeringésébe posztolni. Szlukovényi nyitóbeszédében azt is kiemelte, hogy az idei tárlat nem tobzódik hatásvadász képekben, sőt: a díjazott sorozatok azt igazolják, hogy létezik az emberközpontú, érzékeny, a magyar fotózás hagyományaihoz hű hozzáállás is.

A kiállítás március 28-tól május 28-ig látogatható a nagyközönség számára a Capa Központban.

Oszd meg másokkal is!
Mustra