"A mai napig kérdezgetik, hol található a Szent Johanna Gimi"

Leiner Laura 2010-ben robbant be az ifjúsági irodalomba A Szent Johanna Gimi című ifjúsági regénysorozatával: népszerűsége folyamatosan nőtt a nyolc kötet kiadása során, mára valódi közönségkedvenccé vált. Közel hatvanezres rajongótábora van Facebookon, tízezrek követik Instán és Twitteren, és sorra kapja az Aranykönyv-díjakat. A rendkívül rafináltnak tűnő marketinggépezet mögött viszont mindeközben egy szerény, barátságos, őszintén kommunikáló fiatal írónő áll, aki ösztönös tehetséggel épített fel profikat megszégyenítő imidzset csupán azzal, hogy ragaszkodott az alapelveihez: szereti, amit csinál, és odafigyel az olvasóira.

A Szent Johanna Gimi sorozat lezárásával kérdéses volt, meg lehet-e ezt még egyszer csinálni, de neki sikerült: néhány éve indult új regénysorozata, a Bexi népszerűsége verdesi a nagy elődét. Ebből az ötödik kötet ma, október 14-én jelenik meg Valahol címmel.

Az írónő ritkán ad interjút, inkább online felületeken kommunikál az olvasókkal, ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy nekünk beszélt sikerről, könyvekről, követőkről, regényírásról, és arról, miért nincs például film- vagy tévésorozat Szent Johanna Gimi címmel.

Dívány: Mikor kezdtél el írni?

Leiner Laura: Tizennyolc éves koromban írtam az első regényemet, aztán a folytatását. Ezek meg is jelentek egy kisebb kiadónál.

Miért váltottál ifjúsági irodalomra?

Amikor elkezdtem a SZJG-t, nem volt olyan magyar ifjúsági irodalom a piacon, ami modern, benne lenne a net, a közösségi oldalak, és ne valami természetfölöttiről szólna. Kedvem lett volna olvasni egy könnyedebb, sulis könyvet, és nem találtam. Ekkor gondoltam úgy, hogy megpróbálok írni egyet. Amikor már a második részt is befejeztem, éreztem, hogy nagyon sok van még benne, és mindenképpen végigírom a sorozatot, így a családom ösztönzött, hogy mutassam meg egy kiadónak, mert hiánypótló lehet.

Jellemző rád, hogy folytatásokban írsz, bár vannak „szóló” regényeid is, mint a Bábel, vagy az Akkor szakítsunk. Mennyire tudatosan tervezed a történetek hosszát?

Már az írás kezdetekor érzem, hogy ez a történet nem fog beleférni egy kötetbe…kettőbe…négybe (nevet). A Szent Johanna Gimi tudatos volt, eredetileg négy részesre terveztem, a négy gimnáziumi év mentén, de már az első év olyan hosszú lett, hogy szétszedtem két kötetre, így lett nyolc részes a sorozat a négy helyett.

A SZJG-vel jött a te hihetetlen népszerűséged, ami nem is csak népszerűség, hanem kifejezetten szeretet. Milyen volt ezt belülről megélni?

Ez a szeretet kölcsönös. Tudatosan alakítottam ki az olvasóimmal olyan kapcsolatot, ami inkább baráti viszony. Én is rajongó típus vagyok, és nekem fontos – vagy fontos lett volna – a számomra fontos emberektől bármilyen visszajelzés. Ugyanilyen fontos, hogy engem is elérhessenek olyan tinik, akik szeretik a műveimet. Főleg most, hogy ennyi közösségi oldal létezik, mindenki mindenhol fent van, nem tartom fairnek, ha valaki válaszra sem méltatja a közönségét.

Én általában nagyon előre dolgozom, a Szent Johannánál úgy kerestem meg a kiadót, hogy már volt két kész regénykéziratom. Ők pedig lecsaptak arra a lehetőségre, hogy gyorsabb ütemben jelentethetik meg: másfél hónap különbséggel jött ki az első két rész, és még ősszel kiadták a harmadikat. Azóta beálltam az évi két megjelenésre, annál többet a kapcsolódó dedikációk és rendezvények miatt nem tudok vállalni.

De 2010-ben erre az első három kötetre azonnal felfigyeltek a tinik. Elkezdtek kézről-kézre járni a könyvek, és elértek olyan olvasókat is, akik annyira nem szerettek olvasni. Aztán a harmadik kötet megjelenésére már nagyon sokan lettek.

A közösségi platformokon szinte a kezdetektől ott vagy. Egyedül csinálod?

2010-ben kezdett Magyarországon igazán berobbanni a Facebook. A kiadót megkértem, hogy hadd kezeljem én a felületeket, pont azért, mert nem akartam marketinget. Nem volt tudatos, nem az volt a cél, hogy létrehozzak egy ekkora közösséget. Épp ellenkezőleg, én csak nem akartam zavarni... Ekkoriban nagyon mentek a metróhirdetések, plakátok. Én viszont olyan olvasó vagyok, aki szeret rátalálni a könyvre: ha valamit az arcomba tolnak, meg sem veszem, el se olvasom. Nem éreztem magaménak ezt az írói, kiadói viselkedést, ezért kezeltem én rögtön az elejétől. Volt a Szent Johannánakoldala, csináltam Twittert, később a Bexinek is lett oldala, nagyon sok Facebook-oldalam van. (nevet)

A Twitteren és az Instagramon én posztolok, én kezelem, a nővérem és az anyukám pedig segít a szervezésben, más oldalak menedzselésében; mert ezt ebben a tempóban nem lehetne bírni, főleg nem hat évig.

És akkor elkezdtek keresni az olvasók?

Igen. Ha jól emlékszem, akkoriban még az iwiw is létezett, ott írt nekem egy lány, hogy mennyire várja a megjelenéseket… Ő például most is olvas engem, pedig már egyetemista. Tényleg nagyon aktív kapcsolatok tudnak kialakulni az olvasóimmal.

2010 óta hat év telt el. Hogy vetted észre, változik az olvasóközönséged átlagéletkora?

Egyre többen vannak, bővülnek. A régi olvasók nosztalgikusan tekintenek a Szent Johanna Gimire, ami számomra kicsit furcsa, hogy már tizennyolc évesen nosztalgiáznak (nevet), írnak, hogy újraolvassák, hogy mennyire hiányzik várni a megjelenéseket… De a Szent Johanna Gimi folyton megtalálja a fiatalabb olvasóközösséget is, akikkel kiegészül és bővül a kör.

Az viszont ritka, hogy valaki a dedikálás-felolvasásokon túl további személyes programokat is szervezzen a rajongóinak...

Borzasztóan elmagányosodtak az emberek, nagyon egyedül vannak a neten, mi erre találtuk ki a SZJG találkozókat, ami rég nem SZJG találkozó már, hiszen minden könyvemről szó van. A lényege pedig az, hogy évente kétszer együtt töltsünk egy napot.

Eddig a Petőfi csarnokban voltunk, most már az Akváriumban, amit nagyon szeretnek az olvasóim. Ez az egyetlen belépős programom, de erre egyrészt szükség van a limitált hely miatt, mert így is mindig teltházas, másrészt telerakjuk valódi eseményekkel a napot: ajándékot kapnak, táncosokat hívunk, vannak kvízek, kreatív foglalkozások, karaoke, szóval egy nagy, jóleső közösségi esemény. Most csúnya karácsonyi pulcsi napot terveztünk, és olyan hamar elfogytak a jegyek, hogy tartanunk kell egy pótnapot egy héttel később.

Úgy vettem észre, hogy az olvasóimnak nagyon fontos a közösségi program. Keveset találkoznak, és hiába vannak jó kapcsolatban a neten, és kommunikálnak online, nehezen tudják összeszervezni a találkozókat. Jó érzés, amikor látom, hogy ott van egy 10-12 fős lánycsapat az ország különböző pontjairól, és eljönnek, hogy együtt és velem lehessenek. 

A dedikálás is közösségi program számukra. Legutóbb például sátraztak, ez valami hihetetlen volt, hogy megtörténik! (nevet). Itt voltunk a könyvesboltban, a sor pedig olyan hosszú volt, hogy bekanyarodott a következő utca elejére. Senki sem volt türelmetlen, számítottak rá: hoztak egy sátrat, és felállították az utcán. A legnagyobb élményeim közé tartozik ez az alkalom.

Olyanná váltál az olvasóidnak, mint egy idősebb nővér. Mennyire tudatosan választod meg a témáidat?

A könyveim szórakoztatóak, az a célom, hogy akik olvassák, kicsit elmenekülhessenek a világból általuk, mint egy jó filmmel. Ha pedig olyan kérdéssel fordulnak hozzám, ami túlmutat az én képességeimen, akkor továbbirányítom őket tanárhoz, szülőhöz, mert nem vagyok pszichológus, nem tudom egy szakember felelősségét vállalni, és ezeknek a kérdéseknek jó helyen kell lenniük. De ha látom a Twitteren, hogy panaszkodnak, hogy nehéz a suli, akkor hozzászólok, drukkolok nekik.

Formálják-e a rajongóid a regényeidet?

Nem, és azt sem tudják, hol tartok éppen, mit írok. Ezt tolerálják is. Maga az írás magányos dolog, miközben amikor felmegyek a netre, hirtelen nagyon sok emberrel kommunikálok. Teljesen kettéválasztottam a kettőt. Azt lehet tudni az épp következő könyvemről, hogy mikor jelenik meg, hány részes lesz, de a munkafolyamat részeit nem osztom meg.

A Szent Johanna Gimi volt az első sorozatod, ennek köszönhetted az ismertséget és a népszerűséget. A következővel, ami a főszereplőnő neve után Bexi címen fut, úgy tűnik, sikerült ezt megismételned. Szerinted mi lehet ennek az oka?

A Szent Johanna Giminél magát az iskolát akartam megírni. Nyilván a témák között ott van a fiú, a szerelem, a kapcsolat a tanárokkal, de a fő cél az volt, hogy megteremtsek egy olyan helyet, ahova mindenki szívesen járna, engem is beleértve. Az olvasók kultikussá emelték a sorozatot, erre nagyon büszke vagyok.  A mai napig kapok olyan kérdéseket, hogy hol található a Szent Johanna Gimi, vagy viccből beírják a jelentkezési lapra. 

A Bexi-sorozat két éve indult. Akkoriban bele lehetett fulladni a tehetségkutatókba, és azon gondolkodtam, hogy mi történik azokkal az énekesekkel, akikre már ráindították a következő szériát, és megígértek nekik mindent, sikert, csillogást, de nem kapták meg. A főhősöm énekes, és mellé került egy olyan fiú második karakternek, aki ilyen tehetséggondozó műsorban szerepelt.

Azt már tudod, meddig viszed ezt a sorozatot?

Most jelenik meg az ötödik, utolsó előtti kötet. De már tervben van új sorozatom, ami szintén több részes lesz és ifjúsági, jövő ősszel várható.

A Szent Johanna Gimi tele van popkulturális utalásokkal, amit nagyon szeretünk benne. Mit tapasztalsz, mennyire követik az olvasók az ízlésedet?

Úgy vettem észre, hogy igen, bár ez magában hordozza azt a veszélyt is, hogy "öregszik" a könyv. Lehet, hogy a 2016-os olvasóm már nem ismeri azokat a számokat, amikről hat évvel korábban írtam. De én szeretem, izgalmasnak tartom mindezt beleszőni, ettől mai a szöveg.

A netes felületeimen is posztolok az engem érdeklő dolgokról. Legutóbb például a Red Hot Chili Peppers koncertről, amit nagyon vártam, és tudom, hogy az olvasóim közül is sokan eljöttek rá a Bábel című könyvem miatt, ami egy RHCP koncerten játszódik. Nagyon is odafigyelnek a könyvekben szereplő utalásokra, megnézik, elolvassák, visszajeleznek, hogy tetszik nekik, vagy sem. A Bexi-sorozatban is sok szám szerepel, és van olyan youtube videó, ahol szinte csak az olvasóim kommentelnek, több százan, persze magyarul. Szeretnek összegyűlni, trendelni, hangot adni.

Van saját hashtaged is…

Nem is volt tudatos, csak úgy jött, egy könyvbe dedikáltam az elsőt hashtaggel: #szeretemazolvasóimat, és erre lett a válaszuk, hogy #szeretjükazírónőnket. Tudják, hogy így megtalálom őket, reagálok rájuk.

Sok új olvasód van?

Igen. Az SZJG olvasóinak van egy kemény magja, általában ők töltik meg a találkozókat, velük már jól összeszoktam. De a legutóbbi találkozónak olyan sikere volt, hogy ők kiszorultak, én pedig ott álltam egy csomó új olvasóval, még a megszokott rutinos dolgok is teljesen máshogy alakultak.

Te ifjúsági szerzőnek definiálod magad.

Igen, és nem is szeretnék több lenni. Jelenleg ajánlott kötelező olvasmány vagyok néhány iskolában, ami nagyon megtisztelő, de ilyenkor jön a nagy kérdés, hogy be lehet-e tenni az én könyveimet nagy klasszikusok mellé. Biztos vagyok benne, hogy tele van a net negatív véleménnyel, de nem keresek rá. Olyan könyv nincs is, amit mindenki szeretne.

Ha iskolákban is foglalkoznak a munkáiddal, kézenfekvő volna, hogy a tanároktól jönnek felkérések például rendhagyó irodalomórára. Előfordult már ilyen?

Nem igazán. De olyan igen, hogy a tanárok, akik olvasnak, elhozzák az osztályt dedikálásra, ha iskolaidőben kezdődik.

Említetted, hogy te is rajongó alkat vagy. Miket olvasol, nézel, hallgatsz?

Zenében a rockot és metált szeretem, az kapcsol ki a legjobban. Nagyon szeretem az életrajzi könyveket, és a kortárs, illetve huszadik századi irodalmat: Hunter S. Thompsont, Bukowskit, Kerouacot – őket újra- és újraolvasom. Filmből pedig mindenevő vagyok. Azt beszéltük a nővéremmel, hogy a mozi az, ahol az ember ki tud úgy kapcsolni, hogy két óráig elő sem veszi a telefonját. Mindent megnézünk, néha többször is, ott belefér akár az is, ami látványos, butácska, de szórakoztató.

Eléggé adja magát, hogy a te könyveidből is legyen film vagy sorozat. Kerestek már meg ilyen tervekkel?

Sok ilyen megkeresésem volt, de ez nagyon rizikós. Ez a generáció nagyon magas minőséghez van szokva, számukra az amerikai sorozatok szintje az alap. Az egy dolog, hogy a színészek, a sztori milyen, de a megjelenítésnek is magas színvonalúnak kell lennie. Rengeteg tárgyaláson vettem már részt: volt aki megsértődött, volt aki megértette végül, miért nem szeretnék filmet vagy sorozatot a könyveimből.

Az L&L könyvesboltban beszélgetünk, ami a ti helyetek, és most már a könyveidet is a családi kiadótok adja ki. Ez a te könyvsikereidből nőtte ki magát?

2010-ben nyitott meg a bolt, nem miattam, a nővérem mindig is szeretett volna egy könyvesboltot. A harmadik rész megjelenése előtt volt itt egy kis családias hangulatú dedikálás, ami aztán egyre nagyobbá nőtt, így jutottunk el a sátrazásig (nevet). A boltban lehet kapni a közönségtalálkozó jegyeit, és csak itt lehet megvenni a könyvsorozathoz kapcsolódó tárgyakat.

Ez egy olyan dolog, ami mögé hatalmas marketingtevékenységet gondolnak, pedig egyszerűen csak az történt, hogy az egyik dedikálásra Cortezes pólóban mentem (ő a SZJG sorozat egyik fiúszereplője – a szerk.), amit magamnak csináltattam, és többen keresni kezdték. Azóta csináltunk pár hasonló terméket, de nem mentem bele multik, plázák megkereséseibe, nem adtuk ki a kezünkből, nem szeretném, hogy minden ezzel legyen beterítve.

Az elmúlt években egyébként nagyon sokszor találkoztam az emberi kapzsisággal, rengeteg olyan megkeresés érkezett, hogyan csináljunk belőle pénzt, üssük a vasat, amíg meleg. Ez sok időmet elvette, mert szinte minden felkérést végighallgattam, hiszen alapvetően hiszek az emberekben. Talán emiatt is van, hogy mára már elzárkózom a megkeresések elől. Az olvasók felé nyitott vagyok, bármikor el lehet érni, de a munkát a nővéremmel és anyukámmal közösen csináljuk. Szerencsés vagyok, mert azzal foglalkozom, amit szeretek, és olyan emberek segítenek, akiket szeretek.

Ma, október 13-án jelenik meg a Bexi-sorozatod ötödik kötete. Milyen programokat terveztek?

Azok az olvasók, akik eljönnek a boltba, kapnak hozzá egy karszalagot, dedikált kártyát, pecsétet, és részt vehetnek egy greenboxos fotózáson. Egy Bexis háttér előtt fotózza majd az őket egy profi fotós, és kinyomtatva megkapják az ajándékot. Én nem leszek itt, mert a várható nagy várakozási időre való tekintettel most nem dedikálok, de szeretnénk személyessé tenni a dolgot, valami megfogható emléket adni. .

Említetted, hogy ez a sorozat utolsó előtti része: mennyire lesz nehéz lesz az elválás Bexitől?

Nagyon. Jövő év tavaszán jön az utolsó, aminek már nem lesz olyan kegyetlen, függő vége, mint az eddig köteteknek (nevet), szépen lezárom a történetet. De nagyon nehezen engedem el, valahogy a sorozat írása alatt több olyan dolog is történt velem, ami rímelt az általam korábban leírtakra. Maguk a karakterek is közelebb állnak hozzám, a mondanivalója is mélyebb.

Végképp lezárod a sorozataidat, vagy van remény, hogy valamikor majd mégis visszatérsz hozzájuk?

Nekem is nehéz elválni tőlük, de tudni kell lezárni a történetet. Nem szeretnék olyan író lenni, aki ezt nem látja elég pontosan. A SZJG lezárása után megírtam a Bábelt, amit szerettek, aztán az Akkor szakítsunkat, ami viszont nagy pofon volt. Először nem igazán szerették az olvasók, szinte azonnal jöttek a negatív visszajelzések, pedig ugyanolyan szeretettel írtam, mint a többit. Végül az is megtalálta a közönségét.

Később a Bexi-sorozat nem volt egyszerű vállalás, ez volt a SZJG után az első sorozatom, lassabban is indult be, és óriási öröm számomra, hogy most már ott tart, ahol évekkel ezelőtt a SZJG tartott. De tovább kell lépni, fejlődni kell, ehhez pedig kell a bátorság.