Donald Trump farka politikai ellenfeleinek gyűjti a pénzt

Olvasási idő kb. 2 perc

Az eBay folyamatosan leszedi az amerikai elnökjelöltet mikropénisszel ábrázoló grafikát, az alkotó mindig újra felteszi, és minden alkalommal 100 dollárt adományoz Trump ellenfeleinek.

Az egész netet körbejárta Illma Gore Los Angeles-i képzőművész grafikája, ami az amerikai – nem véletlenül kritizált – elnökjelöltet, Donald Trumpot ábrázolja meztelenül. A már megnevezésében is ironikus, Make America Great Again című képet Gore először Facebook oldalára posztolta február 13-án, ahonnan természetesen futótűzként kezdett terjedni az internetezők körében, és a (már egyébként is mémnek született) alkotástól még több mém-kreátornak indult be a fantáziája. Afeminista képzőművész a siker nyomán (mióta kiposztolta a képet, több mint 50 milliószor látták) úgy döntött, aukcióra bocsátja a grafikát az eBay-en, a befolyt összegből pedig fiatal hajléktalanokat segített volna.

Mivel azonban a képen egy meztelen híresség szerepel, az amerikai internetes aukciós weboldal törölte az aukciót. „Újra feltettem a képet" – írja Gore Facebook-oldalán, "de sajnos már ez sem elérhető. Mostantól minden alkalommal, amikor az eBay eltávolítja a hirdetésemet, 100 amerikai dollárt adományozok egy, a másik oldalt erősítő politikai jelöltnek.” 

Fotó: Illma Gore / Facebook

Gore műalkotásának alapját a múlt heti szuperkedd utáni első tévévita adta, ahol az üzletemberből lett botrányhősből lett politikus fontosnak találta hevesen cáfolni ellenfele, Marco Rubio republikánus jelölt célzását arra, hogy neki, azaz Trumpnak kicsi volna a pénisze. Valljuk be, amúgy elég béna húzás volt ez Rubiotól, hisz Trump munkásságának és személyiségének ismeretében épp elég bírálnivaló akad, így viszont a világ most semmi másra nem tud összpontosítani, mint hogy egy vagyona révén az amerikai elnöki pozícióhoz vészesen közel került gyakorló elmebetegnek vajon ténylegesen mekkora a pénisze.

Weboldalán Gore amúgy szépen levezeti, miért pont ez az ábrázoláshoz fordult: "Senkit sem szabad csak a péniszére vagy a vaginájára leegyszerűsíteni, nem ezen múlik, hogy ki vagy. A nemi szerveidnek semmi közük a nemedhez, a hatalmadhoz vagy a státuszodhoz. Leegyszerűsítve: mindegy, mi van a gatyádban, attól még lehetsz óriási fasz". Aki szeretne magának egy sajátot a politikusból, Gore weboldalán 25 és 50 dolláros árakon rendelhet belőle, de akár ingyen is letöltheti.

Az viszont művészi performansznak is szép lenne, ha Trumpot végül a saját farka révén összegyűjtött 100-100 dollárokkal győznék le az elnökválasztási versenyben, szóval hajrá eBay! 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.