Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ha az Ifjúság a nyugat-európai férfi elmúlás-elégiája, akkor a Test ugyanez nőben és Kelet-Európában. Nézze meg, nagyot üt.
Lehet, hogy nekem volt túl sok igazán fekete humorú filmmel dolgom mostanában, de a legkevésbé sem tűnt fel az, ami a Test című lengyel film ismertetőjében szerepel, miszerint ez az alkotás „a fekete humor segítségével beszél arról, hogy a szeretett családtagok elvesztését hogyan lehetséges átvészelni”. Nekem akkor már a Férfiak és csirkék eszeveszett humora például sokkal közelebb esik a humor pantone-skáláján a szürke legsötétebb árnyalatához, mint a Test bármely viccesnek szánt képkockája.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a film nem humoros időnként, azt meg a legkevésbé sem, hogy nem szép. Azt akarom mondani, hogy ez a film minden felesleges zenei aláfestéstől mentes kimerevített pillanatával, nyomasztó egzisztenciális kérdésével, szorongató humorával és szaggatott ritmusával együtt is felemelő. Lehet vitatkozni azon, egy rendezésnek lehet-e „neme”, annyit viszont mondhatok, hogy számomra kb. a tizedik perc után evidens volt, hogy ezt a filmet egy nő rendezte – és ez nem előny vagy hátrány. Ez tény. Női filmnek lenni nem esztétikai minőség, viszont ez itt rendesen földhöz vágott. Ha az Ifjúság a nyugat-európai férfi elmúlás-elégiája, akkor a Test ugyanez nőben és Kelet-Európában. Van benne egy meztelen táncjelenet, ami annyira meghökkentő, hogy... Na jó, nem mondom el. Nézze meg.
Én utállak téged, te utálsz engem, én utálom magamat
Dióhéjban a sztori a következő: egy rezignált bűnügyi halottkém számára a lánya egyre súlyosbodó anorexiája jelent megoldandó feladatot. Az enyhén alkoholista férfi felnőtt lányával együtt él ugyan, de gyakorlatilag elviselni is alig bírják egymást. Az apa – attól tartva, hogy az halálra éhezteti magát – tehetetlenségében egy pszichiátriai klinikára viszi a lányát, ahol egy különös módszereket alkalmazó terapeuta, Anna veszi őt kezelésbe. Anna – minő meglepetés – maga is küzd saját démonjaival és veszteségével, és meglehetősen szokatlan módszerekkel igyekszik betegeit a gyógyulás útjára terelni. Sem azt a bizonyos démont, sem a veszteséget, sem a módszereket e helyütt nem nevesíteném, egyrészt mert szpojler, másrészt meg mert csak. Nézze meg.
A Test megér egy estet
Nem újdonság, hogy egy film a testképzavarral, annak lelki okaival, a szeretett anya/feleség elvesztéséből fakadó fájdalom feldolgozásával foglalkozik. Új viszont az az empatikus és finom mozgóképi irónia, amellyel a Test az ezotériához mint a gyász enyhítésének egyik lehetséges eszközéhez viszonyul. Eldönthetetlen, és ezzel együtt tulajdonképpen szinte teljesen mellékes, hogy a megmagyarázhatatlanul kinyíló ajtókra, a maguktól felkapcsolódó villanyokra és a semmiből megszólaló zenékre van-e, lehet-e reális magyarázat. Sokkal fontosabb az, ami a zárt ajtók mögött, egy terápiás foglalkozáson, egy halottkém irodájában vagy egy pályaudvari női vécé balról a negyedik ajtaja mögött történik. Az apa (Janusz Gajos), a lány (Justyna Suwala) és a terapeuta (Maja Ostaszewska) figurája egyformán letaglózott, és az biztos, hogy ennek a filmnek a vége életem eddigi 5 legjobb filmbefejezése között van. Harmadjára mondom: nézze meg. Üt.
A rendezőről és a Test eddigi díjairól
Malgorzata Szumowska a kortárs lengyel film egyik legmeghatározóbb rendezőnője, aki rendszeres fesztiválszereplő és díjazott. A magyar közönség számára ismerős lehet a 33 jelenet az életből, a Szex felsőfokon, és Az Ő nevében című filmjei révén. Szumowska filmjének a világpremierje az 'A' kategóriás Berlinale versenyprogramjában volt, ahol elnyerte a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjat. A Testet két kategóriában jelölték az Európai Filmdíjra (legjobb rendező, vágó), és Jacek Drosio vágó meg is kapta az Európai Filmakadémia elismerését. A Test a gdyniai Lengyel Filmfesztiválon négy díjat kapott, többek között a legjobb film és színész elismeréseket.
