Íme az első nő, aki Campari-naptárt fotózhatott. Exkluzív interjúnk Julia Fullerton-Battennel.
A fotózás valamiért még mindig elsősorban férfiszakmának számít, ezért nagyon örültünk, hogy Londonban lehetőségünk nyílt beszélgetni Julia Fullerton-Battennel, aki a világ meglehetősen kevés híres női fotósa közül az egyik legfelkapottabb mostanában. Köszönheti ezt a címet részben annak, hogy ő fényképezhette a 2015-ös Campari-naptárat Eva Green színésznővel. A kiadvány fotóit itt tekintheti meg, alább a színfalak mögött készült képeket láthat Fullerton-Battenről és a számára kiválasztott múzsáról, az Álmodozókból, a Sin Cityből és a Casino Royale-ból ismert Eva Greenről. Fullerton-Batten volt az első női fotós, akit erre a munkára kiválasztottak, nézzük, milyen volt számára most kicsit mást csinálni, mint amiről saját személyes projektjei szólnak.
Ismerték már egymást Eva Greennel a közös munkát megelőzően?
Nem, korábban nem. A ruhapróbán találkoztunk először, egyébként pont Budapesten, egy nappal a fotózás előtt. Nagyon meglepődtem, hogy milyen türelmes, mert olyan sok ruhát kellett felpróbálnia, hogy négy óráig eltartott, de mindenki csodálkozott, hogy milyen normális és türelmes. Akkor nem is tudtunk rendesen beszélgetni, mert ott volt az ügynöke, meg az egész Campari-csapat... szóval ez volt az első találkozásunk.
Nyilván előzőleg önben is kialakult valami kép Eva Greenről. Volt valami, amiről kiderült, hogy tévedett, mert Eva Green igazából nem is olyan?
Őszintén szólva fogalmam nem volt, hogy mire számítsak vele kapcsolatban. Egyáltalán, semmi. Persze láttam a James Bond-filmjét, és tudtam, hogy milyen szexi és csodálatos nő, de ezen kívül nem tudtam, mit gondoljak. De kiderült, hogy egy teljesen normális, őszinte, kedves és kicsit félénk nőről van szó. Egyszerűen tökéletes volt ehhez a munkához, mert hihetetlenül sokoldalú, ami azért volt nagyon fontos, mert mindegyik hónaphoz más stílust választottunk, de nem csak kinézetre. Szóval a színészmesterségre is szüksége volt. Akármikor megjelent a fényképezőgép előtt, mindig valaki más volt – és közben mégis végig Eva Green maradt.
Egy fotózáson, főleg divatfotózáson az a klasszikus felállás, hogy férfi fotóz nőt. Ehhez képest mennyiben más, ha a fotós is nő?
Dolgoztam férfi fotósok asszisztenseként, úgyhogy sokat láttam, hogy ők hogyan kommunikálnak a nőkkel: „hajrá, bébi, legyél szexi!”, stb. [nevet] Előfordul néha, hogy emiatt a nő kicsit kényelmetlenül is érzi magát a fotóssal. Szerintem Eva és én a kezdettől fogva valahogy egymásra hangolódtunk. Mondjuk muszáj volt, hogy így vagy úgy kijöjjünk egymással, de szerintem kialakult egy nagyon jó kapcsolat. Én se problémáztam, ő se adta a primadonnát, az egész hihetetlenül simán ment, és így hagyhattam, hogy az legyen, aki lenni akar. Egy kicsit aggódtam mondjuk, hogy vajon ki fogom-e tudni hozni belőle a szexi nőt, de szerintem igen, sőt, néha inkább érzéki, mint szexi. Ami ráadásul inkább a klasszikus szépséget adja vissza, mint valami eldobható giccset.
Tegyük fel, hogy valaki úgy nézi ezeket a képeket, hogy semmit nem tud önről, vagy arról, hogy ki volt a fotós. Ön szerint eszébe jutna, hogy na, ezt biztos nő fényképezte?
Azt gondolná, hogy biztos leszbikus vagyok! [nevet] Nem tudom, erre nem tudok válaszolni. Nem hinném, hogy meg lehet-e mondani, hogy van-e különbség. Ha férfi fotózta volna Evát, máshogy reagált volna? Erre nem tudom a választ. Mindenki szigorúan megkülönbözteti a férfi és a női fotósokat, pedig – bár nagyon kevés női fotós van ahhoz képest, hogy mennyi a férfi – én azt gondolom, hogy mindannyian ugyanúgy meg tudjuk mutatni annak a személynek karakterét, akit fotózunk. Szerintem nincs olyan nagy különbség férfi és női fotósok között.
Borzasztóan hosszú tervezés előzte meg ezt a projektet, rengeteg mindent meg kellett szervezni. Volt bármi is, ami menet közben mégis elromlott, ami nem úgy ment, ahogy tervezték?
Nem, gyakorlatilag semmi zűr nem volt egyáltalán. Egy dolgot mondhatnék, de az is csak azért történt, mert annyira kínosan ügyelek a világosításra. Egyszer előfordult, hogy nem voltunk készen vele addigra, amikor Eva már megérkezett, de nem akartam megváratni, nehogy boruljon a jó hangulat. Úgyhogy akkor először csak őt és a környéké világítottuk be, lefotóztuk, majd nélküle világítottuk be és fotóztuk a hátteret, és a kettőt utólag raktuk össze. Számomra elsősorban az volt a legfontosabb, hogy Eva jól érezze magát, mert a fotózáson a múzsa akkor fogja tudni a legtöbbet nyújtani, ha jól érzi magát.
Egy ilyen volumenű munkánál van bármi helye a spontaneitásnak? A legapróbb részletekig meg van szervezve előre minden, vagy meggondolhatja magát az ember ilyenkor valamivel kapcsolatban az utolsó pillanatban?
Hát, például a lovas képnél elkezdtük a világítást megcsinálni, de közben rájöttem, hogy nem tetszik a háttér. Úgyhogy odébbvittem az egészet, de persze azért ugyanazon a helyszínen maradva. De volt, hogy végül más szögből fotóztam, mint ahogy eredetileg terveztem, vagy más arckifejezést, érzelmet kértem Evától. Egy ilyen részletesen előre beütemezett munkánál az ember azt szeretné, hogy minden rögtön a helyére kerüljön, de vigyázni kell, hogy azért nyitva is tartsa a szemét, és megváltoztassa azt, amit meg kell. Volt is erre példa.
Az egész naptár ugye egy italról szól. Mennyi fogyott belőle a fotózás során?
Rengeteg láda Campari volt nálunk, plusz szakértők a Camparitól, akik a képeken látható koktélokat készítették, de nem tudom, mennyi fogyott el belőle. Végig józannak kellett maradunk, úgyhogy munka közben nem ittunk belőle egyáltalán, csak az utolsó nap koccintottunk!
Biztosan fogják olyanok is olvasni ezt az interjút, akik még sosem hallottak önről. Mivel mutatkozna be nekik? Ön szerint mitől egyedi az ön munkája? Mi az, amiben a legjobb?
Nagyon szeretek történeteket elmesélni, a saját, személyes projektjeim mindig egy-egy történetet mondanak el akár a saját múltamról, akár valaki másról. Azt is kiemelném, hogy a stílusom a mozi világát idézi a fényekkel és a színekkel: szeretem, ha olyanok a képeim, mintha egy kocka lenne kiragadva egy mozifilmből, csak a másodperc tört részét mutatva meg a történetből.
Julia Fullerton-Batten honlapjáért kattintson ide!
