Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kiábrándult értelmiségi mém arca, az Elemi részecskék írója az eltűnéséről szóló filmben önmagát alakítja, ráadásul rettentő szórakoztatóan.
Michel Houellebecq írót sokan csak akkor ismerik fel, mikor képet látnak róla, hiszen ő nem más, mint a kiábrándult értelmiségi témájú mém arca. Persze életműve egyáltalán nem ennyiben merül ki, mégis a kérdés az, hogy az elrablásáról szóló film vajon akkor is élvezhető-e, ha a kiábrándult értelmiségit keresi a néző, vagy csak akkor szórakoztat, ha betéve tudja a Houellebecq-életművet, de legalább olvasott már néhány könyvet vagy verset tőle.
Houellebecq az egyik legnépszerűbb francia író, a tavalyi Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. A Csúcson vagy az Elemi részecskék szerzője nem riad vissza a botrányoktól sem, de nem ám az egyszerű hétköznapi botrányokat részesíti előnyben, hanem abból is az egyediségire törekszik, bár azt tagadja, hogy igazak azok a hírek miszerint az iszlám fundamentalisták halálra ítélték volna. Az viszont mindenképpen igaz, hogy néhány éve tényleg eltűnt, majd mikor előkerült, mintha mi sem történt volna, folytatta tovább a Térkép és a táj című könyvének promóciós útját és senkinek sem árulta el hol volt. Aztán hogy jó író módjára tovább csavarja a talányt itt ez a film, amiben pont valami ilyesmi történik. És igen, maga Houellebecq játssza a főszerepet benne: saját magát.
A történet nem bonyolult, a híres francia író Párizsban éli mindennapjait pont úgy, ahogy az ember egy francia irodalmárt elképzel: egyik cigit szívja a másik után, lehetőleg semmi alkoholmenteset nem iszik, rajong a szupermarketes borokért, és úgy általában mindenről megvan a véleménye, ami az esetek többségében egyáltalán nem pozitív. Eddig ugye a kiábrándult értelmiségi figurának is teljesen megfelel. A sima értelmiségieknek viszont ritkán törnek be a lakásába és rabolják el hogy aztán váltságdíjat követeljenek érte. Persze ritka az olyan rab is, akinek a rabsága alatt a legnagyobb problémája a megszokott cigiadagja beszerzés, miközben harcművészetet tanul a rosszfiúktól. A fogvatartók és a fogvatartott szépen lassan megkedvelik egymást, de még mindig ott a fő kérdés: hogy vajon lesz-e valaki aki kifizeti az íróért a váltságdíjat.
A film a fikció és a dokumentumfilm határán mozog és kellőképpen szórakoztató ahhoz (igaz, csak a film közepétől, de onnantól nagyon), hogy az is élvezze, aki a mémeken kívül semmit nem tud Houellebecq-ről, sőt talán még arra is vetemedik, hogy a film után kézbe vegye valamelyik könyvét is. Annak pedig mindenképp ad egy kis extrát, aki képben van az életművel, és akar egy kis irodalmi eszmefuttatást is hallani az írótól.
