Az operafilm két egymástól teljesen eltérő művészeti forma összeolvadása. Ez a művészi kifejezési mód a korai hatvanas évek óta foglalkoztatja a filmrendezőket, akik érhető módon új utakat kerestek a gyakran "túl hosszúnak", "befogadhatatlannak", "hallgathatatlannak" vagy "nézhetetlennek" titulált művek feldolgozására. A divatba jött látványos beállítások, jelmezek, valamint az expresszionista filmkészítés lehetővé tette, hogy az opera és annak főhősei teljesen új megvilágításba kerülhessenek.
Az elmúlt évtizedekben olyan világklasszikus filmrendezők próbáltak meg új életet, lehetőséget és hangulatot lehelni az operába, mint Franco Zeffirelli, Jean-Pierre Ponnelle, Peter Weigl, Joseph Losey és Hans-Jürgen Syberberg. Néhány kivételtől eltekintve az operafilmek a mozikban debütáltak, majd később televízióban is levetítették, sőt DVD-n is kiadták azokat. Talán a legrosszabbul az opera egyik legtermékenyebb zeneszerzője, George Friedrich Händel járt, akinek 18. századi oratóriumaiért még nem kifejezetten kapkodnak a rendezők. Ezzel szemben a valaha élt öt legnagyobb opera zeneszerző, Wagner, Mozert, Verdi, Puccini és Strauss elég jól képviseltetik magukat az operafilmek világában. De mozgatja a filmkészítők fantáziáját többek között Bizet, Rossini, Csajkovszkij, Donizetti valamint Sosztakovics munkássága is – szedte össze a WondersintheDark.com, melynek segítségével mi is összeállítottuk listánkat a kedvenc operafilmjeinkről. Íme!
1. Mundruczó Kornél: Johanna
Nagyon örülünk neki, hogy magyar versenyzőt is tudunk állítani ebben az impozáns mezőnyben, méghozzá fiatal kortárs filmest, akitől különösen meglepő választásnak tűnhet egy ilyen műfajhoz nyúlni. Mégis, Mundruczó Kornél megtette: 2005-ben bemutatott operafilmje, a Johanna egy korábbi kisfilmjének, a 78-as szent Johannája című alkotás továbbgondolása, ami kórházi díszletek között jeleníti meg az életét drogoktól végigvizionáló Jeanne d'Arc történetét. Mundruczó alkotása az első kortárs zenére építkező magyar operafilm, ami sikeresen szerepelt a hazai és a nemzetközi filmfesztiválokon is az elmúlt években. A különleges helyszínen, az évtizedek után épp akkoriban megnyitott Sziklakórházban forgatott operafilmben természetesen a színészek mellett a legkiválóbb magyar operaénekesek is helyet kaptak.
2. Erkel Ferenc: Bánk bán
Káel Ezüsthajó Csabát sem kortársnak, sem filmesnek nem tekinthető, mégis kénytelenek vagyunk megemlíteni, mivel ő filmesítette meg 2002-ben Erkel operáját. A majdnem két órás film érdekessége, hogy nagy részét az eredeti helyszíneken, Budapesten, Erdélyben, Esztergomban, Visegrádon, Bélapátfalván és Ócsán vették fel. A 1200-as évek elején játszódó romantikus történet feldolgozása a lodzi Operatőr Fesztiválon elnyerte a legjobb operaadaptációért járó díjat is 2003-ban, egyéb szakmai vagy közönségdíjakra nem tartották érdemesnek.
3. Kasper Holten: Don Giovanni (Juan)
A dán filmrendező 2009-ben Budapesten forgatta le Mozart remekművének meglehetősen elrugaszkodott, de emiatt talán kortárs szemmel jobban befogadható verzióját a karizmatikus Christopher Maltman, Mikhail Petrenko és Maria Bengtsson főszereplésével. Holten egyértelműen merész húzásként nemcsak erőteljesen pajzánra vette a film hangvételét, ami, ha ez nem volna elég, nemcsak erotikus, de thriller is. Ha ezzel akart bekerülni az európai és az amerikai művészeti elit köreibe, azt kell mondjuk, sikerült neki, hiszen jelenleg a bécsi EMA testületének az alelnöke. Holten operafilmje egyes kritikusokat a Bourne-trilógiára, másokat Steven Soderbergh Trafficjére emlékeztetett, de abban a legtöbben egyet értettek, hogy a befejezés, ha nem is lett olyan megdöbbentő vagy erkölcsileg iránymutató, mint Mozart eredetije, de legalább olyan hátborzongatóra sikeredett.
4. Franco Zeffirelli: Bohémélet
Az olasz filmrendező 1965-ben forgatta le Puccini közkedvelt romantikus, négy felvonásos tragédiáját Mirella Freni és Gianni Raimondi főszereplésével. Zeffirelli a zeneszerzőhöz hasonlóan visszafogott szenvedéllyel, de pazar, intenzív áriákkal és duettekkel mutatja be a bohém művészvilágot, bár a kritikusok szerint operafilmjében túl sok a naiv, hangzatos dallam. Persze, aki ismeri Zeffirelli egyéb filmes munkásságát, azt ez nem lepi meg, de mindez semmit nem von le a világ egyik legismertebb operájának értékéből. Az operarajongó Zeffirelli egyébként 1986-ben megrendezte Shakespeare egyik legnagyobb tragédiáját, a Verdi által megzenésített Otellót is.
5. Francesco Rosi: Carmen
Georges Bizet francia nyelvű operáját teljes egészében Andalúziában forgatta le a stáb Julia Migenes és a legendás Placido Domingo főszereplésével. A rendező által használt páratlan beállításokat a szakma is elismerte, az operafilmet 1985-ben még Golden Globe-díjra is jelölték a legjobb külföldi film kategóriában. Az alkotást a nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel 2011-ben DVD-n és Blu-ray-en is kiadták. Persze a Carmen hálás alapanyag, gondoljunk csak Carlos Saura 1983-as tangó- táncfilmjére, ami Baftát és Cannes-i nagydíjat is nyert, és még Oscarra is jelölték.
6. Hans-Jürgen Syberberg: Parsifal
Richard Wagner három felvonásos, utolsó operáját a zeneszerző halálának centenáriumára készítették el 1982-ben. Az operafilm első felvonásából természetesen nem hiányozhat a valaha írt legszebb nyitány, de Syberberg hozza a maga egyedülálló, expresszionista és avantgárd stílusát, ami kifejezetten jót tesz alkotásnak. A rendező Parsifaljának egyik legnagyobb pozitívuma, hogy meglepően gyakran mutat közeliket színészei arcjátékáról.
7. Jean-Pierre Ponnelle: A sevillai borbély
A rendező 1972-ben készítette el a valaha írt legnépszerűbb vígoperát, melynek érdekessége, hogy Ponnelle felelt a filmben látható díszletek és kosztümök terveiért is. A látványos, de realista megközelítésből készített operafilmben Hermann Prey alakítja Figarót, Teresa Berganza Rosinát, Luigi Alva pedig Almaviva grófot. Bár nem a Ponnelle féle rendezés lesz a kedvencünk, Rossininek köszönhetően egyáltalán nem számít, hogy hányszor nézzük-hallgatjuk meg,a Sevillai borbély mindig leveszi a lábáról a közönséget.
