Ötvös Andrással, a Katona József Színház színészével beszélgettünk az Isteni műszak (szerinte nem létező) sikeréről, A csemegepultos naplója című Gerlóczy Márton könyv útjáról a színpadig, és a sikerről, amire nem biztos, hogy vágyik abban az értelemben, amit itthon jelent. Meg vallásokról és repülős matchboxokról.
Kezdjük a filmezéssel, ha jól tudom az Isteni műszak óta nem volt filmfőszereped...
Nem is lesz és nem is volt.
Miért gondolod ezt?
Azért, mert megbukott a film Magyarországon. Az lett a vélemény legalábbis, hogy megbukott.
Valamiért a film rendezője, Bodzsár Márk is ezt kommunikálja, de ez nem feltétlenül igaz.
A Megdönteni Hajnal Tímeát két hét két alatt többen nézték meg, mint az Isteni műszakot. De azt is hallottam, hogy sokan letöltötték, csak én nem értek az internethez, nem tudom, hogy ez hogy megy. Az Isteni műszak sokkal inkább rétegfilm, ráadásul külföldön szeretik, úgyhogy majd elköltözünk Lisszabonba, hiszen ott filmszemlét is nyert... De mi is van az Isteni műszakkal?
Hát, csak hogy az egyáltalán nem volt egy rossz film, és nem jó látni, hogy nem tudtok lelkesedni miatta.
Én annyira tudtam lelkesedni, hogy megtanultam bosnyákul és szétfagytam negyvenkét éjszakát, de előtte az egész nyarat egy mentőben töltöttem. Fantasztikus munka volt, ráadásul azt hallottam - én nem vagyok nagy filmezős -, hogy ez a forgatás a stábnak is olyan volt. De egyáltalán nem vagyok csalódott, csak a sikerét kérdezted a filmnek. Valószínűleg ebben az országban nem szabad azt hinned, hogy sikeres vagy, mert akkor oda tartozol, akik ebben az országban sikeresek, és attól nagyon óvjon meg az isten! Én azt nem szeretném, és szerintem a Márk sem.
Mindezek ellenére vagy éppen ezért, de lett a kapcsolatotoknak folytatása, méghozzá a W. úr üzen című színdarab kapcsán, amit szintén Bodzsár Márk rendezett még tavasszal, és aminek a stílusa szintén elég film noir-osra sikeredett...
Ez nagyon érdekes volt, mert Márk még nem rendezett soha színházban, az pedig nagyon más mint a film. De mivel jó volt együtt dolgozni azt gondoltuk, hogy jó lenne, ha ez folytatódna. Akkor megírta a pályázatot és folytatódott.
A két karakter nekem sok hasonlóságot mutat. Bodzsár valamiért ezt a lúzer, szerethető mackót látja benned...
Nyilván én vagyok a maci, meg lúzer is, ezek archetípusok, amiket ezek szerint kiváltok a Márkból. A W. úr főhőse valóban elég lúzer, de az Isteni műszakban a menekült srác, Milan Kolarov folyamatosan küzd, és akaratán kívül kerül egy olyan közegbe, ahol ölni kell. Őt nem tartom lúzernek.
Nyáron mutattátok be Földváron és szeptember közepétől játszod a Jurányiban A Csemegepultos naplója című regényből készült monodrámát. Hogyan talált rád ez a lehetőség?
Harmadikban csináltuk a Göttinger Pállal Brecht Baal-ját monodrámában, aztán a diplomarendezését, Hamvai Kornél, Pokol című darabját a Merlinben, innen ismerjük egymást. Úgy volt, hogy Gerlóczy Márton, A csemegepultos naplója című könyvéből lesz egy film, aminek voltam a kasztingján, és ott a szerző besétált a felvételre, én meg pont elkezdtem mondani valamit az egyik jelenetről, amivel senki nem értett egyet, de Marci nagyon elkezdett rajta röhögni. Akkor megismerkedtünk és nem film, hanem barátság lett belőle. És persze az volt, hogy a könyvből azért csak csinálni kellene valamit, így először született egy példány, ami egy sokszereplős, dalokkal tarkított lehetőség lett volna. Ekkor jött Göttinger Pál, aki azt mondta Orlai Tibor producernek, hogy csináljuk meg úgy, hogy legyen az egész egy összefüggő szöveg, játsszam én el, és jöjjön segíteni a Schneider Jankó, aki az ország egyik legjobb bábosa. Göttinger a kezdetektől tárgyanimációt akart, bemutatni egy emberundorral küszködő férfi tárgyszeretetét. Az volt a feladat, hogy játszunk el a gondolattal, hogy valaki egyedül marad a húspultban, és ami történik vele, azt eljátsza. Ennyiből egy másik Márczy Lajost játszom, mint aki a könyvben van, hiszen a monodráma egy játékosabb műfaj. Vagy én vagyok játékosabb.
Ahogy bánsz a bábokkal, abból úgy tűnik, te vagy a játékosabb inkább. Mennyi izzadság van ebben a játékosságban?
Könnyesre röhögtük magunkat, amíg próbáltuk, de iszonyat sok munka van benne. Eddig is tiszteltem a bábszínészeket, de ezek után tízszer annyira fogom. Nagyon kockázatos, hiszen negyven oldal tiszta szöveg és másfél órán keresztül, egyedül kell a bábokkal helyt állni, de mégis annyira jó játszani! Fantasztikus előadásaink voltak, beleértve a zuhogó esőben zajló őspremiert is Földváron. Szeged külvárosában valami romos iskolában odajött két fiatal srác, és mondták, hogy mennyire jó, hogy végre nem akarják belemagyarázni a politikát semmibe, és hogy ők elmentek a gimi után dolgozni, és hogy a karácsony tényleg pont ilyen volt. Ez nagyon jól esett.
Improvizálsz is az előadásokon vagy minden be van gyakorolva?
Minden be van gyakorolva, és mégis improvizálok is benne. Van egy kiszólás a darabban, ami tudatos, de valójában az is egy improvizációból jött. Ettől ugyanis a saját formáját kezdi el megbontani az előadás. Az egyik csirkéből például Batman lesz, amire Jankó azt mondta, hogy ha maga Christian Bale nézi egy fröccsel a kezében, még ő sem értené meg, de maradjon benne, mert nagyon jó. De a különböző helyszíneken amúgy is más minden előadás. Meg a közönség is más...
Ahhoz képest, hogy ez nem egy tipikus bulvárelőadás, elég sok helyre eljut, és a szavaidból ítélve sikere is van.
Inkább a fiatalok a megcélzott közönség, de közben meg azt láttuk, hogy az Ördögkatlanon, egy komolyzenei koncert előtt mindenféle korosztály ugyanúgy nagy lelkesedéssel fogadta. Szerintem ez valahogy úgy bulvárelőadás, hogy közben megvannak benne azok a részek, ami miatt könnyen befogadható, és a gimnazista ugyanúgy eljöhet megnézni, mint egy idősebb ember. Mindenkinek szól.
A Katonában játszol, mennyire lehet téged máshová leegyeztetni?
Ebben az évben öt bemutatóm lesz a Katonában, mellette van a Csemegepultos a Jurányiban, meg a W. úr az Átriumban. Nyilván a W. urat elég nehéz egyeztetni, mert sokan vagyunk benne, a Csemegepultost meg akkor játszom, amikor a Katonában nincs előadásom. Most ez nekem bőven elég.
Beszélnél még a valláshoz fűződő viszonyodról, olvastam, hogy lelkésznek készültél. Egyáltalán játszottál már papot?
Szerintem nem. Böjte Csabáról láttam egy filmet, és akkor kitaláltam, hogy pap leszek, de nem voltam megkeresztelkedve, úgyhogy tizennyolc évesen ezt pótoltam. De úgy vagyok a vallással, hogy semmi sem elég belőle, jobban körbe akarom járni a témát, ezért például két hónapja elmentem egy mecsetbe, és megkérdeztem, hogy mi van többnejűséggel, mi a terrorizmus, vagy hogy hogyan viszonyulnak Jézushoz. Elsőre megkínáltak étellel itallal, pedig az nagyon ritka, és nagyon jót beszélgettünk. Így alkalmam lehetett tanulmányozni az iszlámot is. Az ortodoxokhoz is jártam a Petőfi térre. Most az Isten történetét olvasom, ami vallástörténeti, meg valláspszichológiai dolgokról szól, mert ezek érdekelnek. De nem tudnám azt mondani, hogy evangélikus, vagy katolikus vagy bármi vagyok. Szeretek ilyen helyekre bemenni, de nem maradok tartósan soha. Egy-két hónapig járok, olyankor viszont át is tudom adni magam az ott lévő tanoknak.
Ez a színészeted miatt van?
Nem, inkább emiatt van a színészet. Nincs ilyen mappám, hogy mi, miért van, valójában semmihez nem értek. Gyakorlatilag azért kapok fizetést, mert elmebeteg vagyok, és azt képzelem, hogy héttől-kilencig csemegepultos vagyok. Nem gondolom magam baromi nagy művésznek, inkább azt, hogy nem értek máshoz.
A hangutánzáshoz azért értesz...
Jó, ahhoz igen, de az is csak azért van, mert gyerekkoromban egy csomó minden akartam lenni. Rambo filmeken nőttem fel, kocsiknak hangot adtam, eljátszottam a háborút az ágyúk dörgésével, satöbbi. Különben is minden hónapban veszek valamilyen játékot, mert játszani nagyon fontos! A repülős matchboxok a kedvenceim...
