Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Streisand-filmből ismert darabnak nincs nagy tétje, de ha túlesünk az elején, már jó nézni. Kritika.
Vannnak szerelmek, amik a mennyekben köttetnek, és vannak olyanok is, amik korántsem. Bill Manhoff írása, a Bagoly és Cica ebbe az utóbbi kategóriába tartozik: a történet két teljesen ellentétes személyiségű ember hisztérikus találkozását meséli el elsöprő vehemenciával. A wannabe színésznő (Jordán Adél) és a wannabe regényíró (Szabó Kimmel Tamás) találkozása valójában semmitmondóan bugyuta sztori még akkor is, ha a bugyuta filmek hőskorában Barbara Streisand és George Segal sikerrel vitte vászonra.
A kérdés persze az, hogy mit keres ma a Bagoly és Cica bármilyen színpadon, és feltehetően Pelsőczy Réka rendezőt is ez a kérdés foglalkoztathatta a leginkább, amikor megrendezte az Orlai Produkció égisze alatt ezt a tipikus bulvárdarabot. A színdarabot elnézve a válasz sajna az: semmit, ráaadásul a Streisand film sem egy Van, aki forrón szereti-horderejű klasszikus, még akkor se, ha tényleg emlékszik erre a filmre bárki is. Nem véletlen. A jól felépített történet tökéletes hiánya ritkán kedvez egy előadásnak, azzal operálni viszont, hogy majd a szexi Jorán és a cuki Szabó Kimmel elviszi a hátán az előadást, csak hiú ábránd. És ha most azt hiszi, nem is kell tovább olvasnia, mert jól lehúzzuk az előadást, úgyhogy megnézi sem érdemes, akkor szólunk: mindezek, és az első fél óra rettenetes keszekuszaságának ellenére nekünk végül valahogy mégis sikerült jól szórakoznunk a Bagoly és Cicán a Belvárosi Színházban.
Szögezzük le jó előre, nem is mi vagyunk a célközönség. Erre legfőképp azért van szükség, mert ha ezt folyamatos mantraként mondogatjuk magunkban, akkor talán bent bírunk maradni a darab elején, ami több mint rémesen idegesítő, céltalan és értelmetlen. Mivel azonban a nézőtéren ülők jelentős része viccesnek tartotta, feltételeztük, hogy a hiba a mi gépezetünkben van, még akkor is, ha tudjuk, vannak, akik a Sas-kabarét is viccesnek találják.
Éjjel van, és Felix aludna, de nem tud, mert ráront az exszomszédja (aki azért lett exszomszéddá, mert az író feljelentette prostitúcióért), beköltözik hozzá, és sehogy sem akar távozni. Nem nehezen kitalálható módon ebből kulminálódik aztán a nagy szerelem, az aszexuálisnak látszani akaró férfi és a szexuálisan túlhevült nő között, és miután ez bekövetkezik már vége is az egész darabnak. Időben és térben sincs elhelyezve különösebben a történet, de erre nincs is szükség, mivel Jordán Adél Dorisként egy adott pillanatban azt mondja, hogy "azt hiszem, szerelmes lettem beléd", és ez a mondata megváltoztat mindent, sőt még annak is ad némi utólagos értelmet, hogy miért is nem tette ki érkezése pillanatában a szűrét az író.
A díszlet jópofa, és ez a jópofaság az egész előadásról elmondható, de hiába nyilatkozta nekünk korábban Szabó Kimmel Tamás, hogy igyekeznek megtölteni igazi belső tartalommal az előadást, ez még nekik sem sikerülhet. Összeségében mégis kellemes szórakozás a Bagoly és Cica, egy könnyed, gyorsan felejthető másfél óra, amikor nem kell a napi problémákra koncentrálni, hanem simán elengedhetjük magunkat, és elhihetjük, hogy fentiek valóban megtörténhetnek valahol ebben az univerzumban.
