Mi értelme telematricázni egy galériát?

Rapid, pár napos kiállítást rendezett a kArton Galéria, hogy megünnepeljék a BKV rémálmát, a streetartos matricákat (stickereket). A Rákapcsolás Str33tArt Aid Fesztivál keretein belül pár táblára felcsaptak egy rakat matricát, mindezt kitették egy belvárosi galéria falára, és már meg is semmisült a matricázás szüzessége. A miértekre egy streetartossal kerestük a választ.

A placc

A kArton Galéria önmagában sosem lesz az a hely, ahol grandiózus kiállításokat, akár egy Dalí-életművet be lehetne mutatni, de a belvárosi hely alkalmas kis és közepes méretű tárlatokra. Ahogy az ember körbesétál, kicsit feszeng. A kiállítást magát hamar meg lehetett találni, de valahogy furcsa hangulatot árasztott az egész. Két teremben helyezték el a műveket, összesen 11 darabot. Ezek zöme egy nagy tábla volt, teleragasztva matricákkal. Kiraktak egy ún. élőfalat is, ahova bárki ragaszthatott vagy írhatott, ez a megnyitó környékén értelemszerűen még tök üres volt.

A galériára nem lehetett panasz, modern volt, szellős, átlátható, világos, és még a kirúgott Origo-főszerkesztő miatti tüntetés zaja sem zavarta a miliőt. A két sajtburger között gyorsan befogadható kiállítás vendégei kissé megdöbbentettek minket: az átlagéletkor 60 körül mozgott, idős belvárosiak ruccantak le, hogy megnézzék, miként mulat a bohém ifjúság, illetve egyenek-igyanak az ingyenes svédasztalról (finom volt a pogácsa, plusz pont a szervezőknek). Szóval minden szép és jó volt, valami mégse volt rendjén. De mi?

Matrica és galéria véletlen találkozása a boncasztalon

Épp az idős közönség jelenléte adta meg a kulcsot a hibához. Nem arról volt ugyanis szó, hogy bármi gond lenne egy világra nyitott koros férfi vagy nő megjelenésével és érdeklődésével. Hanem arról, hogy mi a fenét keres egy belvárosi galériában a streetart egyik független műfaja, ami abszolút tájidegen a pesti burzsoázia központjától. Mert nem volt mellékes a körülmény, hogy pár sarokra voltunk a Parlamenttől, a felújított Kossuth tértől és a tüntetők kedvenc felvonulási útvonalától.

A szubkultúra képviselőit sehol sem láttuk, két fiatal csaj volt mindössze, akik konyíthattak valamit az egészhez, de inkább személyes, mint művészeti vonatkozásban: "Ismerem ezt a srácot, geci!" - szisszent fel egyikük az egyik stickernél. Amúgy vegyesen nyomták fel a matricákat a táblákra: egyik egy egyszerű tag, kvázi szignó volt, másikukon már egy mélyebb üzenetű aprólékos rajz volt látható, de nonfiguratív minták is megjelentek. A táblára ragasztás viszont épp a nagy tömeg miatt kb. elvette ezek élét, egy, nagy kaotikus művé álltak össze, holott ezek a matricák önállóan mutatnak jól egy-egy villamos oldalán vagy egy ereszcsatornán. Persze a megnyitón elhangzott, hogy volt a háttérben némi karitatív szándék is, és hogy a matricák a világ minden tájáról jöttek, de az esztétikai kérdés megmaradt.

A végére annyira zavarba jöttünk a belvárosra ledobott ízlésbomba miatt, hogy megkérdeztünk egy streetartost, hogyan kerülhet a matrica egy galériába? Ezeket a válaszokat kaptuk analóg angelikától: „Van a sznob keménymag, aki erősen lenézi a galériában street artolókat, és van a marketinges street artos csapat, aki építi a saját márkáját, és ugyanazt nyomja mindenhova, gondolkodás nélkül, a több az jobb elv alapján." Szerinte a streetartosok alapelve, hogy művészetük kapcsolatban legyen a környezetükkel (amire Banksyt hozta fel példának). A matricázás emellett önreklám is - persze ebben is vannak kivételek -, és művészi igényűek (pl. Miss KK). Válaszadónknak inkább a környezetbe helyezés a fontos, ő rakott ki anno sok elhanyagolt helyre – pl. a volt Gödörhöz – „jó lesz ez így" feliratú matricákat. „Vagy ott volt a "Békés, boldog vásárlást" projekt, amikor a Nyugatinál lévő felüljáróra csináltam karhosszú, 50 lépés széles feliratot, ott a két áruház és a nagy forgalom volt a szempont, illetve az időzítés, mert karácsony előtt tettem ki" – tette hozzá.

Szerinte az a szép a műfajban, hogy nem marad fent sokáig, így a pillanatnak szól. A műfaj elgalériásodásáról karakán véleménye van: „Vicces. Örülök neki. Vásárolják jó drágán a cuccokat! De komolyra fordítva a szót, ez az elkurvulás a középszerű alkotókkal és az ízléstelen, buta közönséggel kinyírta a műfajt. A street art halott. Van pár arc, aki még mindig ütős dolgokat csinál Angliában, akik úgy galériáznak, hogy nem kurvultak el". Szerinte a fő különbség a bárhova maradandót alkotók és az epigonok közt van. „Akinek van mit mondania, akiben van tartalom, az mindkét közegben működik. Aki meg az utcán is a ’hagyjuk már!’ kategória, annak már a galéria is olyan mint halottnak a smink és a szép ruha: döglött és mindegy is." – fogalmazott analóg angelika.

Nekik ajánlottuk volna

Ha legközelebb lesz ilyen kiállítás, azt ajánljuk mindazoknak, akik szeretik a street artot, de nem szeretik a galériákat, hadd puffogjanak magukban, hogy már ezt is elvették a sznobok. Nem ajánljuk azoknak, akik tíz körömmel kaparják le ezeket a miniműveket minden felületről, és károkozó lumpenproletárnak tartják az összes matricázót és falfirkászt.