Tilos maraton, VHK koncert és össznépi bográcsozás a hosszú hétvégére

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Akkor sem fog unatkozni, ha ki sem teszi a lábát a városból. Nézze meg, hova érdemes menni a héten!

Június 5. Csütörtök

Erős programmal indul a hétvégét megnyitó kispéntek, ugyanis ezen a napon ad koncertet az 1975-ben alakult Vágtázó Halottkémek, azaz a VHK és a Korai Öröm a Budapest Parkban, amire a helyszínen 1999 forintért lehet jegyet váltani. Ezzel nagyjából egy időben a Deti Picasso tagok új zenekarának, a Wattican Punk Ballettnek a koncertje lesz az A38-on. A koncert előtt még érdemes betérni a kArtonba, ahol június 6-ig hazai és nemzetközi street art művészek matricáiból nyílik kiállítás a Rákapcsolás StR33t Art Aid Fesztivál Budapest keretében. Ha mégsem Grandpierre Attila rajongókkal vagy utcai művészekkel, hanem inkább divatmániásokkal hangolódna rá a hétvégére, akkor egyértelműen az Anna Amélie x Fufavi x Te! „bulikán” van a helye, ami ráadásul ingyenes a belvárosi Bobban. Ha valami oknál fogva kedveli a kerekasztal beszélgetéseket, akkor ne hagyja ki az idei 3D Printing Dayst, ahol június 5. és 7. között hat országból harminc nemzetközi kiállítóval találkozhat a Design Terminálban.

Június 6. Péntek

Érdemes tartalékolni az energiát a hosszú hétvégére is. Aki nem lép le a városból, annak szinte kötelező program a június 6-14-ig tartó Tilos Maraton a Tilos Rádió adománygyűjtő eseménye, ami az egyik legnagyobb délutántól hajnalig tartó ingyenes fesztivál a Dürer Kertben. Az adományokat ezúttal Éterre gyűjtik a szervezők, ugyanis novemberben lejár a Tilos Rádió 90.3 MHz-re szóló jogosultsága és az (újra)pályázás immár a közösségi rádióknak is hét számjegyű pályázati díj befizetése mellett lehetséges. A részletes program ide kattintva érhető el. Ha kíváncsi rá, hogy mi mindent lehet egyetlen betűbűl kihozni, akkor ne hagyja ki Dobos Tamás „M” fotókiállítását sem a NextArt Galériában. A Liliom utcai Kontra Klubban a budapesti éjszakából ismert fotós, Mais Monsieur SPCTRMN Elowee című számához készített klippremiert nézheti meg 500 forintért, ha akarja. Nincs hét kocsmamegnyitó nélkül sem, ezúttal a 360Bar nyitja meg kapuit az Andrássy 39-ben. Aki szeret közepes minőségű fröccsel a kezében pózolgatni, annak a megjelenés kötelező. Bár ha már péntek éjszaka, akkor inkább a San Diegó-i noise pop duó, a Crocodiles koncertjét ajánljuk a Kuplungban, a zajgitárosok előzenekara itt az egyre menőbb rákosszentmihályi banda, a Headbangs lesz.

Június 7. Szombat

Idén sem marad el a Street Food Show-val kiegészült ingyenesen látogatható Főzdefeszt, ami ezúttal új helyszínen, a Műegyetem Rakparton várja a sörösöket. A bor kedvelők sem maradnak program nélkül a hétvére, őket a már jól bejáratott két napos Etyeki Piknikre várják a szervezők, ezúttal a Takáts Pincébe. Az ingyenes sátrazást biztosító program részletesebben itt érhető el. Mindeközben már délután kettőtől betáncolhatja magát az éjszakába a Petőfi térről induló Zsófia hajó tetőteraszán, ahol este tízig szórakozhat a Dunán ringatózva.A belvárosban feltörekvő pécsi zenekarok, mint a Rokoko Rosé, a Junkie Jack Flash és a The Immigrants lépnek fel a Corvintetőn a Tesco Disco szervezésében, a Paulay Ede utcában található AnKERT pedig két éves születésnapi buliját tartja ezen a hétvégén.

Június 8. Vasárnap

Ha a számos piálási és egyéb lehetőséget kínáló program megülte a gyomrát, akkor pihenjen rá a Pünkösd hétfőre egy kis tévébambulással. Az m1-en délután Munkácsy Mihály életútját követheti végig, a Film+ műsorkészítői pedig egy igazi Bill Murray klasszikussal hajtanak a másnaposokra és leadják a kultikussá vált Szellemirtók mindkét részét. Bár választásukhoz elképzelhető, hogy közrejátszik az is, hogy a vígjáték idén ünnepli harmincadik évfordulóját, a film rendezője, Harold Ramis pedig februárban hunyt el. Éjszaka újra érdemes visszakapcsolni az m1-re, ahol Pedro Almodovar 2009-es filmjét, a Megtört öleléseket adják Penélopé Cruz főszereplésével. Amennyiben mégis kimozdulna, sétáljon el az Andrássy úton található Lengyel Intézet Latarka Galériájába, ahol kortárs magyar és japán fotósok képeiből nyílt kiállítás Light-Holders címmel.

Június 9. Hétfő

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is megrendezik a Pünkösdi Pikniket a Városligethez közeli Dürer Parkban, ahol kézműves foglalkozással egybekötött bográcsverseny lesz, aminek bevételéből a Baleseti Központ Gyermektraumatológiáját támogatják majd. Ide kattintva megnézheti, hogy milyen csapatok indulnak a legjobb bográcsozó díjért.

Június 10. Kedd

A hosszú hétvégét a Katona József Színházban pihenheti ki kedden, ahol a Libri Kiadó tart zenés irodalmi gálát Alföldi Róbert műsorvezetésével. Az eseményen Lovas András zenél, a Katona József Színház színészei, mint például Rezes Judit vagy Fullajtár Andrea felolvasnak majd. Ha szabadtéri programra vágyik, akkor a Budapesti Nyári Fesztivál keretében megnézheti Bródy Sándor, A tanítónő című színművét a Városmajori Szabadtári Színpadán vagy meghallgathatja Manoya (a.k.a. Hódosi Enikő) koncertjét a Kőbuci Kertben.

Június 11. Szerda

A hét közepén sem maradunk kiállításmegnyitó nélkül, a Margó Feszt keretében a belvárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban megtudhatjuk, hogy hogyan kell elképzelni egy médiaművészeti kiállításmegnyitót, Rambo átviszi a szerelmet címmel. Nem pontosan értjük, hogy miért, de a Borigo nem a hét második felére tette 10. születésnapi rendezvényét, hanem szerdára. A borkedvelőknek ráadaásul a Bálnába kell ellátogatniuk, ha az ország negyven legjobb pincészetének borait szeretnék boros társaságban végigkóstolni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.