Utoljára lehet Párnaember és először indián

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ami ezek között van, az őrült bulizás, jótékony élvezet és rockabilly bicajozás, a vége felé Binoche-sal és Auteuil-jel.

Május 29. Csütörtök

Ha még eddig nem látta, itt az idő, ma van ugyanis utoljára Párnaember a Jurányiban. A darabról itt is megírtuk, hogy csak erős idegzetű nézőknek ajánljuk, mert annyira hatása alá tud kerülni az ember, és igazán nehéz kizökkenni ráadásul belőle. Szerencsére, mivel ma kezdődik a Budapest Essentials négynapos "kult+zene+gasztró kombó" minifesztivál, ezért lehet, hogy egy kis zenével mégis sikerülni fog.

Részlet a Párnaember című előadásból
Fotó: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A hab a tortán persze a belőlünk csak mérsékelt indulatokat kiváltó Fekete Leves című film premierje és az After Party a PRLMNT-ben (a mérsékelt indulatainkat nemsokára kritikába is öntjük majd). Mondjuk, Péterfy Bori is fellép, ha valaki mégis odamenne a Párnaember után, vigyázzon, nehogy kedvet kapjon egy kis gyújtogatáshoz is levezetésnek.

Május 30. Péntek

Kicsit nehéz megemészteni ennyi program után, hogy még mindig csak péntek van, pedig! Gondoljunk hát elnehezedett gyomrunkra, és nézzünk körbe a Gourmet fesztivál 2014 elnevezésű, vasárnapig tartó rendezvényen, hátha megkínálnak valami könnyűvel. Ha még egy délutáni alvásra is futja, annál jobb, hiszen estére megint ott Whomadewho Dániából és fellép a Hangmás is az Akváriumban. Akit a szex pörget (már zenében), az meg elmehet a Lets Talk About Sex buliba, ahol "egy este erejéig átadjuk magunkat a testi örömöknek a Beat On The Bratben a popzene történetének legfülledtebb számaival a budapesti éjszaka legnagyobb dzsigolói tolmácsolásában". Ha tizedannyira modoros, mint az ajánlója, akár még jó is lehet, nem?

Whomadewho a nemrégiben zajlott berlini fellépésén
Fotó: Stefan Hoederath / Europress / Getty

És akkor nem pont ma osztják ki az összes Central European Startup Awards-t? Hát de! Ha feltörekvő ifjú Zuckerbergeket akar látni, oda menjen, és miután sikerült felszednie egy ígéretes jövendőbeli milliárdost, kezdjék el a közös jótékonykodást kicsiben, menjenek át a Jedermannba, ahol a horvátországi árvízkárosultak megsegítésére rántottak össze egy mini segélykoncertet. Jó lesz a társaság Senától Harcsa Veráig, Márkos Alberttől Ónodi Eszterig, nekik boldogan hagyjuk, hogy kimuzsikáljanak valamennyit a zsebünkből, nemes célra teszik.

Május 31. Szombat

Ne legyünk nagyon harmadnaposak, Pünkösd csak a jövő hétvégén kezdődik! De azért szólunk arról is, hogy a Telepen Kipakolás van, ami "nem egy egyszerű garázsvasár", de hogy mitől nem, azt nem árulják el, pedig a leírásban pont annak tűnik, bocs. Lesz még "Csak csajok" Vintage kerékpáros felvonulás is, annak részeként meg Swing és Rockabilly Flashmob a Bazilikánál, ha valami, hát hangulata biztos lesz.

Egy igazi hangulatkép a korábbi évekből
Fotó: Vanik Zoltán / Dívány

Ha nem ennyire sportos, akkor menjen csak Akkezdet Phiai és Egyenlők koncertre a Budapest Parkba, de ha sokat hallgat MR2-t, biztos érdekli, hogy George Ezra is eljátssza ma itt, Budapesten a Budapestet. Sőt, rögtön kétszer is: az Erzsébet téren ingyenes minikoncertet ad, este pedig a Hellobaby bárban lenyomja a teljes műsort. MIért? Hát, az utóbbit azért pénzért. 

Június 1. Vasárnap

Mindenki nyugodjon meg csak délelőtt tizenegykor kezdődik a WAMP az Erzsébet téren, addig bőven ki lehet aludni az előző estét, vagy ha bőven nem is, de ne legyünk telhetetlenek. Jó hír lehet állandó és újdonsült wampolóknak, hogy kedvenc iparművészeti kirakodóvásáruk is bekapcsolódott az idén először megrendezett Budapest Essentials fesztivál programjába, így akik a rendezvény karszalagját viselik, a megjelölt standokon 20% kedvezményt is kaphatnak. Aztán hazamehetnek visszafeküdni.

Fotó: Szécsi István / Velvet

Június 2. Hétfő

Tényleg jó kipihenni magunkat a hosszú hétvégét megelőző hétfőre, ki tudja, mi lesz velünk egy hét múlva ilyenkor. Ha a fenti mondat megfejtése nem okozott nagy gondot, akkor menjen ma Filmklubba a Pótkulcsba, ahol Haneke: Rejtélyét adják Juliette Binoche és Daniel Auteuil főszereplésével. 

Fotó: Facebook

Június 3. Kedd

Szemző Tibor Vágy, hogy indiánok lehessünk című kisfilmjét adja ma az M1, tőlük nem szokatlan módon viszonylag késői időpontban. Pedig a rendező kísérleti filmje Franz Kafka életének utolsó évéről, utolsó szerelméről és legjobb orvos barátjáról a maga huszonöt percében simán fogyasztható lenne normális időpontban is. A film, a maga sajátos képi eszközeivel rekonstruálja a barátság és a szerelem történetét, miközben Kafka, egyáltalán nem nyilvánosságnak szánt magánbeszélgetésein elhangzott gondolatai, érdekes okfejtései is életre kelnek, olyannyira, hogy mindjár neki is ugrik tőle az ember újra az Átváltozásnak.

Június 4. Szerda

Így hét közepére egy jó kis Tej koncertet ajánlunk levezetőnek az A38-on, hiszen "a zenekar a két fő irányelve a táncoltatás és a hangulat maximalizálása. A többnyire elektronikus alapokon nyugvó, változatos projekt zenéit Pálinkás Tamás dalszövegei támogatják meg. A zenekar sosem felejti el felköszönteni a nőket, édesanyákat a megfelelő ünnepeken. A Tej ezúttal megújult formációval, új dalokkal érkezik." Soha véget nem érő Anyák Napja ez az idei!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.