Száz éve kezdett el Malevics fekete négyzeteken agyalni, rittyentettek is egy kiállítást az új Capa Központba.
"A fekete és fehér a szuprematizmusban energiaként szerepel, felfedi a formát; ez csak a megépítés momentumaira vonatkozik, reális tevékenységükben nincs meg ez a szerepük, mert a forma megjelenítését a fény veszi át." *
Talán a művészettörténet legnehezebben megérthető és legergyábbnak tűnő irányzata Kazimir Malevics szuprematizmusa ("ilyet én is tudok festeni!"). Mert ha már valami a minimálirány felé dönget, az legyen olyan tökös, mint Marcel Duchamp, aki kicsap a piedesztálra egy piszoárt és azt mondja: "Nesztek, művészet!" Malevics és kortársai ennél sokkal kifinomultabban voltak aljasok, ők a festészet határait tolták el a végsőkig. Tették ezt abban az időszakban, amikor a Művészet egy olyan haldokló féldög volt, amibe mindenki belerúgott, leköpte, megalázta. E csodás és forradalmi korszak legegyszerűbbnek tűnő (és már százéves) stílusa az, aminek a Capa Kortárs Fotográfiai Központ emléket állított Fotószuprematisták címen.
A placc
A Központ jelenlegi helyét viták előzték meg, ugyanis az kitúrta a helyéről a kortárs művészek kismekkáját, az Ernst Múzeumot. A belváros egyik legpatinásabb részén, a Nagymező utca Andrássy úthoz közeli fertályán kényelmesen elterpeszkedik a galéria, amit tágas belső terek és a nagypolgáriság jellemeznek, és persze a jó megközelíthetőség: van itt kisföldalatti, 4-6-os villamos és buszok is.
Az ilyen állami hátszelű múzeumoknál elvárható dolgok itt is megtalálhatók: a kiállítóterek tágasak, jól fűtöttek, levegősek, akár focimeccset is lehetne rendezni bennük. A képek megvilágítása a helyén van, a kiállítás rendszere pedig roppant egyszerű: három alkotó – három terem. Nagy bravúr az alkotások elhelyezéséhez sem kellett, szépen felakasztgatták a képeket egymás mellé, az egyetlen installációt pedig a kapcsolódó képek közelében állították fel. Akad egy-egy pozitívum és negatívum is persze. Pozitív, hogy a személyzet iszonyatosan kedves és segítőkész, végig mosolyognak az emberre, nem úgy, mint több budapesti múzeumban, ahol olyan, mintha kriptába lépne be az ember. Negatív, hogy van ruhatár, de a kutya sem őrzi, az ember magának akaszthatja fel a cuccait a fogasra. Értéket semmiképp se hagyjunk az anorákban, és jól nézzük meg az ikonokat a vécénél, összetéveszthető a nő/férfi jelzés.
Figyelemreméltó fekete-fehér formák
A kiállítás lényege, hogy három alkotó a saját bevált módszerével emlékezett meg az orosz konstruktivizmus e vadhajtásáról. Fontos mondat a kiállítás ajánlójában a következő: "A tárlat koncepciója tekintetében a szuprematizmus elsősorban a dologi világtól való elrugaszkodása és érzékenysége miatt fontos, nem pedig mértani formákra épülő jelbeszéde révén." Magyarul senki se számítson hamisítatlan fekete négyzetekre. Robitz Anikó termét járhatjuk végig először. Az ő fotóit ún. giclée print technikával nyomtatták ki, ez többek között extra tartósságot kölcsönöz az alkotásoknak. Ebben a teremben azt kell megszokni, hogy a hófehér falaktól majd' hóvakságot kap az ember, ezt csak az alkotások törik meg. Robitz alkotásai mind fekete-fehérek, de még így is Piet Mondrian és társai De Stijl mozgalmára emlékeztetnek határozott kontúraikkal és formavilágukkal.
Szombathy Bálint hasonló úton indult el, de így is más lett az eredmény. Mire ideértünk, már rutinná vált, hogy a színeket felejtsük el. A művész képei zömmel vászonnyomatra előhívott, amúgy hibás telefotók voltak, amikről két dologra asszociáltunk egyből: adásszünet van a tévében és erősen zajos a kép, illetve egy marsi folyómeder szemcsés műholdképei ezek. Volt kép, ami egy nyugodt szeizmográf rajzát mutatta látszólag, de összességében itt is inkább eszmeileg fedezhettük fel a művészetet totálisan lemeztelenítő és a felső rétegekbe emelő szuprematizmust.
Minyó Szert Károly a legüdítőbb "színfoltja" a kiállításnak. Ezüstbromid zselatin falemezen –olvashattuk a technikát, de nála ennél azért többről volt szó. Az ő fotói a legfiguratívabbak, évekkel korábban már szentelt is egy sorozatot a szuprematizmusnak. Nagyrészt egy-egy fotó variációi láthatók, de kiállított egy réges-régi Victoria kerékpárt is, ami az egyik sorozathoz kapcsolódik (ennek dinamós lámpájával világítja meg a síkfilmet). Alkotásai szintén inkább belülről fogják meg Malevics érzékeny irányzatát, kívülről kevéssé emlékeztetnek rá.
Nekik ajánljuk
Ajánljuk azoknak, akik hisznek abban, hogyha belenéznek egy fekete négyzetbe, nem csak egy fekete négyzetet fognak látni. Azoknak viszont nem, akik nem bírják a monokrómot és a vegytiszta absztrakciót. Szóval elvontak és fantaszták, kiállításra fel!
Minyó Szert Károly, Robitz Anikó és Szombathy Bálint: Fotószuprematisták - A nagy fénybicikli és a képtávíró
Mióta? 2014. január 27.
Meddig? 2014. március 14.
Mikor? Minden nap 11-19 óra között.
Hol? Capa Kortárs Fotográfiai Központ, VI. kerület, Nagymező utca 8. Megközelíthető az 1-es metróval (Opera megálló), a 4-6-os villamossal (Oktogon), a 70-78-as trolikkal (Andrássy út [Opera]) és a 105-ös busszal (Opera).
Mennyibe kerül? Felnőtteknek 1500, diákoknak és nyugdíjasoknak 700, családoknak 3000 forint, de vannak csoportos jegyek is (felnőtt 900, diák/nyugdíjas 450 forint/fő).
Mennyi mű? Három művésztől 22, 33, illetve 36 mű.
Mik? Zömmel fotók, különböző, a cikkben említett technikákkal előhívva, plusz egy objekt..
Régebbi kiállításkritikáinkat itt találja.
*(Kazimir Malevics: Szuprematizmus [1919; részlet], ford. Szabó György, in: Az avantgárd – Válogatás a klasszikus avantgárd dokumentumaiból és irodalmi alkotásaiból, szerk. Osztovits Szabolcs és Turcsányi Márta. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.)
