Rágyúrhat a Nimfomániásra!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

De létezik élet Lars von Trieren kívül is a héten. Jay Lumen-t leszámítva adunk egyet a kultúrának!

Január 9. Csütörtök

Ma kezdődik a Toldi moziban a Lars von Trier fesztivál, aminek az utolsó napján, azaz vasárnap még a Nimfomániás című új filmet is láthatja premier előtt - ha sikerül bejutnia rá. De ha inkább nosztálgiázna a régebbi filmeken, akkor sincs nagy baj, ma például hattól a 2009-es Antikrisztust, nyolctól pedig a 2011-es Melankóliát adják. 

Nimfomániás

Január 10. Péntek

Lazítani is kell a héten, erre remek lehetőség nyílik ma este a Corvintetőn. A Be Massive prezentálja számunkra ugyanis a rettentően elfoglalt Jay Lumen-t. Nem tudja ki ő? Pedig "Jay Lumen számos olyan falat tört már át elsőként, amelyre mindenki azt hitte, hogy magyarok számára lehetetlen"! Ráadásul "folyamatosan bebizonyítja, hogy minőségi és igényes elektronikus zenével is elérhető az igazi, akár a világsiker. Mind a populáris közönség mind a művészibb beállítottságú underground közönség is egyaránt szereti". Most már azért csak megnézi, nem?

Január 11. Szombat

Ha kicsit komolyabb programra vár, akkor január nyolcadikától négy előadás erejéig megnézhet egy J. M. Coetzee regényéből Mundruczó Kornél értelmezésében készült darabot, a Proton Színház: Szégyen című előadását (amennyiben elmúlt már 16 éves). "A Nobel-díjas J. M. Coetzee Szégyen című regényének főhőse egy, a messzi Dél-Afrikában, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító professzor, David Lurie. A regény szétfeszíti a helyi társadalmi erővonalak alkotta kereteket és éles pontossággal képes rámutatni saját európaiságunk legnagyobb kérdéseire. Azokra a közös félelmekre és problémákra, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindannyiunkat foglalkoztatnak."

Január 12. Vasárnap

Vasárnap újra nyugodtabb vizekre evezünk, nézegessünk mondjuk izmos Liev Schreibert a Marson, ha épp nincs jobb dolgunk, és a fagy se áll továbbra se be. A MARS - Az utolsó napok ideális vasárnapi mozi, "A mégis élő, marsi baktérium visszavág" is lehetne a címe, de bízzunk benne, hogy ennél azért színvonalasabb produkcióról van szó. Amúgy a Normafán jártak már idén?

Január 13. Hétfő

Máté Gábor beszélget Czapáry Veronika írónővel a Megszámolt babák című könyv kapcsán a Nyitott Műhelyben. Az ingyenes program Babák éneke címen fut, és a beszélgetés aktív résztvevője Bodrogi Éva operaénekesnő is, akinek a dalain keresztül megismerjük a babák hangjait. Nyolc valódi baba mellett nyolcszor szólal meg, de senki ne számítson laza, derűs hangokra.

Január 14. Kedd

A Krétakör hamlet.ws című előadását ugyan 2007-ben mutatták be, mégis feltételezzük, hogy még nem látta mindenki. Ha ez önnel is így volna, akkor ma este a Mu Színházban a helye, hogy megnézze Schilling Árpád rendezésében Gyabronka József, Nagy Zsolt valamint Rába Roland játékát. A felnőtté válás története ez, William Shakespeare Hamletje, illetve William Blake, Georg Büchner, Anton Csehov, Eminem, Allen Ginsberg, Johann Wolfgang Goethe, József Attila és Pilinszky János szövegeinek felhasználásával.

Január 15. Szerda

Bár még egy hónapig megteheti, ha még nem látta, nézze meg a Julia Stoschek Collection Egy város entrópiája című kiállítást. "A 2007 óta nyilvános Julia Stoschek Collection olyan nemzetközi, kortárs képzőművészeti magángyűjtemény, amely leginkább az időalapú médiumokra fókuszál." Eldönthetik, mennyire.

Fotó: Cao Fej / Műcsarnok
Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.