Elbűvölő robotok, melegfilmek és zenélő mosógépek hete jön

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Újra koncertezik a Tundravoice, megnézhetjük 56-ot egy elmegyógyintézetből, és akkor az Elektronik Beats-ről még nem is beszéltünk.

Október 24. Csütörtök

Amit Drori: Szavanna - elképzelt vidék című darabjában helyes kis robotlények kolbászolnak majd a színészek közt a Trafó színpadán október 24-25-én, fogadják őket szeretettel. A történet szerint Amit édesanyjának volt egy rossz zongorája, ami folyton javításra szorult. A fiú irigyelte a zongorától anyja törődését, ezért amikor végleg tönkrement, ízekre szedte a rossz zongorát és az alkatrészekből felépítette saját kis világát rugós antiloppal, repülő madárral, robot elefánttal és guruló teknőssel. A Szavanna - elképzelt vidék ennek a történetnek a rekonstruálása, azonban Amit olvasatában a szavanna nem az afrikai élőhelyet, hanem az élet keletkezésének helyét jelenti. Egy olyan mini Paradicsomot, ahol az emberek mint Istenek robot állatokat teremtenek, amelyeket aztán emberi tulajdonságokkal ruháznak fel.

Október 25. Péntek

Ha továbbra is ilyen idő marad akkor azért, ha nem, akkor meg azért, de mivel valószínűleg menő zenék lesznek, mindenképpen érdemes lehet lenézni a Millenárisra, ahol ma kezdődik az Elektronik Beats Fesztivál. Ők erről kábé így írnak: "felrázza a budapesti éjszakát John Talabot, valamint a füstös hangzású Nôze élő produkcióival. És ha mindez még nem volna elég, az angol énekesnő, Charli XCX, továbbá az amerikai álmodozó Washed Out koncertje teszi majd még emlékezetesebbé a fesztivált."

Fotó: electronicbeats.net

Október 26. Szombat

Önálló rendezvénysorozatként debütál a Budapest Pride LMBTQ Filmfesztivál, amit idén először több Budapesti és vidéki helyszínen is megrendeznek október 26. és november 3. között. A leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) filmfesztiválon vetített díjnyertes dokumentum- és játékfilmek nagy részét először és sok esetben kizárólag a fesztiválon láthatja a közönség, úgyhogy ott a helye, ha ritkaságokra vágyik. 

Október 27. Vasárnap

Ma a Müsziben hosszú szünet után ismét fellép Lois Viktor képzőművész újraélesztett zenekara, a Tundravoice. A koncert érdekessége, hogy a háztartásigép- és egyéb ipari hulladékokból barkácsolt hangszereken vadonatúj számokat is hallhat a közönség egy most készülő lemezről. A képzőművész az alkotója egyébként az A38 hajón felállított, propellerekből készült zenélő szobornak is. A Tundravoice a 90-es évek elején készült egyedi, húros-ütős-billentyűs hangszerszobrai köré létrehozott zenekar,1993-ban kezdett koncertezni, és aki egyszer is látta-hallotta a furcsa, inkább gépekre, mint hangszerekre emlékeztető eszközöket valamint az ősi, vagy keleti törzsek hangzását idéző énekeket, az - hát, legalábbis sosem felejtette el. Mi bírjuk, de próbálja ki, önnek mennyire jön be egy oszlopgitárra, fényhegedűre és  kávéfőzőbasszusra írott zenei mű! Ha eléggé, akkor november 8-án a Vajda Lajos Stúdió 40+1 éves születésnapja alkalmából újrázhat is a szentendrei Művészet Malomban.

Október 28. Hétfő

Ma mutatják be a Jurányi Inkubátorházban Závada Péter Reflex című darabját, a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor interpretálásában. Jó tipp, ha valahogy máshogy akarunk emlékezni 1956-ra, hiszen a darab ebben az évben játszódik, mégis másképp szól a politikáról és egy elmegyógyintézet falai mögött játszódik. Illetve akkor lehet, hogy helyenként mégse lesz annyira más.

Október 29. Kedd

A héten mutatták be a Szépművészetiben Caravaggiótól Canalettóig című kiállítást, de ezt egészen február 16-ig megnézheti, ha éppen a Hősök tere felé jár. Amiért viszont ne hagyja ki: a 2009–2010-ben látott Botticellitől Tizianóig tárlat kvázi második részének, Az itáliai festészet két évszázadának remekművei alcímmel megrendezett kiállításnak a különlegessége, hogy hasonló volumenű, két teljes évszázadot átfogó bemutatóra eddig még nem került sor Magyarországon.

Fotó: Franco Origlia / Europress / Getty

Október 30. Szerda

Szerda van, még mindig csak a hét fele telt el, de javasoljuk, hogy nézze meg az Isteni műszakot, nagyon nem lőhet vele mellé, mi szerettük. A film amúgy véres, de nem vészesen, és nagyon nagyot alakít benne Rába Roland, meg amúgy is ritkán ajánlhatunk - remélhetően már nem sokáig - jó magyar filmeket, szóval, menjenek csak nyugodtan moziba!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.