Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Különböző korszakok Budapestről szóló dalai ezerarcú, szeretve gyűlölt nagyvárosról mesélnek.
Nagyváros születik
Megénekelni a szülőföldet korántsem újkeletű jelenség. Már a középkori trubadúrok is énekeltek az otthon szépségéről, a mezők frissességéről, sőt, Janus Pannonius is írt verset egy dunántúli mandulafáról. A romantikus költészetben kifejezetten népszerűek voltak a tájversek, elég, ha csak Petőfi Sándor a témába vágó, a pusztát és a rónaságot dicsőítő költeményeire gondolunk. A város, azon belül is a nagyváros azonban csak a modernség kezdetekor, vagyis a 19. század végén került az érdeklődés középpontjába. Ennek oka igen egyszerű: ekkor alakult ugyanis ki.
A mai értelemben vett nagyváros az ipari forradalom után vált igazán meghatározóvá, amikor hirtelen tömegek töltötték meg a város tereit. Ekkor jöttek létre a nagyváros ma is ismert terei, formái, és a városi életérzés. Ekkoriban születtek az első versek és dalok emblematikussá váló nagyvárosokról: Párizsról, Londonról és New Yorkról. Szégyenkeznie azonban Budapestnek sem kellet. Az 1896-os milleneumi ünnepségekre olyannyira felújították, hogy a korszak egyik legmodernebb európai nagyvárosává vált. A 20. század elején már számos vers és sanzon örökítette meg egyre zsúfoltabbá váló utcáit, a megújuló és duzzadó kerületeket, amelyeket élettel és hanggal töltöttek be a kávéházak, a gyárak, és a csilingelő villamosok. Kosztolányi Dezső még az elveszett ifjúságot kéri számon az Üllői úti fákon, az 1920-as évektől kezdve azonban a város már nem csak átvitt értelemben főszereplő. Budapest-válogatásunk természetesen, ha akarnánk, sem lehetne teljes. A dalok, akárcsak az emberek, saját képükre formálják a várost. Éppen annyian énekelnek róla, ahányan benne élnek.
Budapest, te csodás
A ma is ismert Budapest-dalok jelentős része közvetlenül az első és a második világháború után keletkezett. Ennek oka a romantikus városimádatnál jóval prózaibb: a háborús pusztítás, a falvak elszegényedése és az elhibázott társadalompolitika következtében tömegesen költöztek Budapestre olyan rétegek, akik a várost sem megszokni, sem megszeretni nem tudták, viszont igyekeztek. Így született számos kedves dal, kuplé, oprettbetét és sanzon Budapestről, vagy annak egyes részeiről, például a János-hegyről és a Horváth-kertről. A Budapest, te csodás, az Este fess a pesti nő, vagy a Hétre ma várom a Nemzetinél arról szólnak, hogy a mérhetetlen idegenség ellenére hogyan lehet közös élményeken keresztül megszeretni egy várost. Különböző korok különböző Budapest-dalai olyan helyekre vezetnek, amelyeknek ma már szinte nyomai sincsenek. Kutatni azonban lehet őket, annál is inkább, mert ezek a dalok - például a pontosan ezeket újragondoló Budapest Bár népszerűsége miatt - ma reneszánszukat élik.
Kérdésem volna, pálinkát mérnek-e már?
Így van ez a Kádár-korszak szocialista fővárosával is. A kommunista és szovjet hősök neveit viselő utcanevek ma már csak az idősebbeknek jelentenek konkrét viszonyítási pontokat, bizonyos hangulatokat azonban rögzíteni kell az örökkévalóságnak. Valószínűleg senki nem értette meg ezt jobban a Cseh Tamás-Bereményi Géza szerzőpárosnál. Nekik köszönhető minden idők egyik legszebb és legpontosabb Budapest-dala, az 1976-ban megjelent legendás album, a Levél nővéremnek nyitódarabja. A pesti életérzésbe személyes történetek vegyülnek, Éva és Fáskerti elvtárs személyében felbukkanak benne a Levél nővéremnek magánmitológiájának szereplői is. A dal azért is fontos, mert tele van a szocialista korszakra és a korabeli problémákra utaló metaforákkal. A szöveg ugyanakkor pontosan rögzíti a budapesti életérzést, amellyel mindenki azonosulni tud, aki akár egy pillnataig is otthonának nevezte a fővárost. Talán kevésbé ismert a dal Budapest II. című folytatása, amely 1994-ben jelent meg a Levél nővéremnek 2. albumon. Az 1970-es évekbeli, téli, reménytelen Budapest helyett ennek főszereplője az 1990-es évekbeli, nyári, ám nem kevésbé reménytelen város. A város, amelyben a rendszerváltozás, a folyamatos zaj, a tömeg és útkeresés ellenére valójában sosem történik semmi.
Hot Night in Budapest
A rendszerváltás előtti Budapest nemcsak hazai előadókat ihletett meg. A zenetörténet egyik legfontosabb progresszív rockbandája, a Jethro Tull közel tízperces opuszt szentelt fővárosunknak. Az 1987-ben megjelent, Budapest című dal egy forró budapesti éjszakáról és egy hosszú combú magyar lányról szól, akivel a dal beszélője Budapest utcáin találkozott, és akinek édes – bár nem angol – szavait nem bírja feledni. Ian Anderson jellegzetes hangja és lenyűgöző fuvolaszólói még azt is elhitetik velünk, hogy egy forró budapesti éjszaka a rendszerváltás előtt is éppolyan izgalmas lehetett, mint manapság.
Együnk egy fagyit az Oktogonnál
Bár más megközelítésben, és határozottan más műfajban, az Animal Canibals Budapest nyáron című 2009-es nótája is a forró Budapestről szól. A hip-hop szebb napokat látott, hazai úttörői tipikus nyári budapesti hangulatokról szövegelnek. Találkozó a Nyugati téren az óránál, bliccelés a buszon, Margitsziget, pisiszagú utcák: a budapesti kánikula elmaradhatatlan kellékei. Bár ez az alkotás valószínűleg nem fog bevonulni a zenetörténelem hallhatatlanjai közé, mindenkinek ajánlott, akiről szakadt már a víz a villamoson, aki állt dugóban a Nagykörúton, vagy lődörgött céltalanul a meleget okádó aszfaltrengetegben.
Pest: kő az epében
Ahogyan egy korábbi cikkünkben már körüljártuk, a slam poetry ma hatalmas népszerűségnek örvend Magyarországon, különösen pedig – Budapesten. A műfaj egyik elindítója az Akkezdet Phiai nevű együttes, Budapestmód című szerzeményük pedig azt jelenti egy egész jelenegi generációnak, amelyet annak idején Cseh Tamásék dala az akkori fiataloknak. A Budapestmód pontosan rögzíti korunk budapesti életérzését, a sokszor céltalannak tűnő ivászatokat, a percekre köttetett barátságokat, a tömegben való feloldódást, és az elkerülhetetlen magányt. A Budapestmód nem a csillogó, hanem a lehangoló, ám őszintébb arcát kapja el a városnak. Ez a dal nem kertel: kimondja, hogy “a Kosztolányin virágzanak a rasszisták”, hogy “feszt italozol, akkor is, ha épp nem”, hogy Budapest “szép, gömbölyű fájdalom az ország közepében”. Arról szól, hogy itt élni valójában folyamatos, önmagunkkal vívott harc. Ezt a harcot azonban minden alkalommal elveszítjük. Győz a város, szeretett-gyűlölt, de így is-úgy is ezernyi dal főszereplője, Budapest.
