Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az osztrák Michael Haneke Szerelem című filmjét öt Oscar-díjra jelölték, most bemutatjuk, ki ő és mit csinált eddig.
Miután Michael Haneke Szerelem című filmje letartolta idén az európai filmfesztiválokat, az osztrák rendezőnek végre sikerült kijutnia Amerikába is. Az előző filmjét ugyan két kategóriában szintén jelölték Oscar-díjra, de korántsem volt akkora lelkesedés körülötte (akkor egyébként a legjobb idegennyelű film, és a legjobb operatőr kategóriákban versenyzett). Idén ugyanis már a legrangosabb kategóriában indították, és biztosra lehetett venni, hogy legalább egy díjat el is hoz. Végül csak a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart szerezte meg, de az alkotás körüli felhajtásnak köszönhetően valószínűleg olyanok is megismerkedhettek az osztrák rendező nevével, akiknek eddig kimarad. Más kérdés, hogy esetleg fájni fog nekik.
Nem könnyű
A Szerelem története roppant egyszerű: egy nyugdíjas házaspár harcol a feleség leépülése ellen, miután az asszony agyvérzést kapott, az életmentő műtét pedig nem sikerült. Hanekének sikerült megint hihetetlen élességgel körbeírnia valamit, ami leírva vagy kimondva túlságosan banálisan hangzik (halál? elmúlás? öregedés?). A rendező többször elmondta: filmjeivel az a célja, hogy gondolkodásra bírja az embereket, egy alkotásával, a Furcsa játékkal kapcsolatban pedig elárulta, hogy direkt provokációnak szánta. Szóval senki ne érezze magát kellemetlenül, ha görcsösen meg szeretné fejteni, amit a moziban látott: ennek így kellett történnie.
Haneke a korábbi filmekben is hasonlóan alapvető témákkal foglalkozott: készített már filmet az elidegenedésről, a lelkiismeretről, a hazugságokról, az önbecsapásról, vagy a szexualitásról. Ezúttal viszont valami megváltozott, a Szerelem, bár rendkívül nyomasztó, nem tipikusan Hanekés film. Hogy miben más? Az olyan filmek, mint a Rejtély vagy A fehér szalag azt mondhatják, hogy a világ önmagában nem szar, csak az emberek teszik azzá. A Szerelemben annyiban változik a felállás, hogy a sztrókkal már megtörtént a baj, a betegség visszafordíthatatlan: a világ most alapvetően el lett baszva, lássuk, ki mit kezd vele.
Megköveteli az értelmezést
A Szerelemben az emberek általában persze nem lettek jobbak (szerencsére ezúttal nem kell azért lányát erőszakkal megujjazó apával is számolni, mint A fehér szalagban), ott vannak a potyaleső szomszédok, vagy ott van az idős pár tulajdon lánya, aki csak azért megy az anyja ágyához, hogy a saját megrendülésében gyönyörködjön. A férj odaadó és önfeláldozó gondoskodása ugyanakkor azt mutatja, mégis kell, hogy létezzen egy erő, ami elviselhetővé teszi számunkra az életet, és ezt az erőt sokféleképpen nevezhetjük, de az emberek általában hajlamosak szerelemnek hívni. Mivel azonban Haneke nézőitől minden filmjében megköveteli az értő figyelmet és saját értelmezést, ezért ez is nyilván csak egyféle olvasat, amit véletlenül se akarnánk az olvasóra erőszakolni.
"Ha elmondanám, hogy mit kéne az embereknek gondolniuk, megfosztanám őket a saját képzeletüktől, attól, hogy eldönthessék, mi fontos nekik" - nyilatkozta Haneke a Collidernek adott interjújában. Mint elmondta, vannak a filmben olyan nyitott jelenetek, amiket tényleg mindenkinek magának kell értelmeznie, mert túl sok támpontot nem kapunk a filmtől. Az egyik jelenetben például beszáll a lakásba (az egész film egy nagypolgári lakásban játszódik) egy galamb, amit a férfi üldözni kezd, és végül nehézkesen bár, de el is kap. Ez a kis epizód egyáltalán nem lóg ki az alkotásból, de a madaraknak nyilván annyiféle jelentésük lehet, hogy ez a jelenet is felszólítja, sőt ezúttal is provokálja a nézőt, hogy próbálja értelmezni, kezdjen vele valamit.
Nélküle nem ment volna
A férfi főszereplő, Jean-Louis Trintignant számára egyébként épp ez a galambos jelenet volt a legnehezebb állítólag, mert nem tudták rendesen irányítani a galambot. A másik kemény feladatot pedig az utolsó kulcsjelenet jelentette, aminél el volt törve a keze. Haneke egyébként direkt Trintignantnak írta a szerepet, aki tizennégy éve nem forgatott, azóta, hogy meggyilkolták a lányát. Mint azóta Trintignant elmondta, kizárólag Haneke miatt vállalta el a szerepet, és ma már nagyon hálás neki, mert ez a film jelentette számára a visszatérést az életbe is: lánya halála óta nagyon rossz állapotban volt, sokszor az öngyilkosságon is gondolkodott. "Oké, csináld meg a filmet először, aztán megölheted magad" – mondta neki állítólag a Szerelem producere, és Trintignant szerencsére csak a tanács első felét fogadta meg. Haneke állítása szerint mindig is szeretett volna Trintignanttal forgatni, de csak most találta meg számára a tökéletes szerepet. "Nélküle nem csinálhattam volna meg a filmet, ő sugározta azt a melegséget, ami kellett a filmhez."
A női szereplő, Emmanuelle Riva megtalálásához viszont rendes válogatást kellett tartaniuk. Haneke ugyan ismerte a színésznőt, aki annak idején a Szerelmem, Hiroshimában teljesen megbabonázta, de azóta nem követte a karrierjét. "Az első perctől kedve Emmanuelle Riva volt a kedvencem, nemcsak azért, mert nagyszerű színésznő, hanem mert bájos és hihető párt tudtak formálni Trintignanttal" - mondta a rendező a New York Timesnak. Riva számára a legnehezebb jelenet állítólag az volt, amiben az elektromos kerekesszéket kellett írányítania, mert teljesen meg volt rémülve, hogy nem tudja majd kezelni a szerkezetet. Haneke, ha profi színészekkel dolgozik, nem tart próbákat a forgatás előtt, de kerekesszékes jelenetet állítólag a felvétel előtt napokig próbálgatták.
Gyengédnek és szeretőnek
"Könnyebb gyengédnek és szeretőnek lenni, ha a szerelemről csinálsz filmet, mint amikor a média erőszakábrázolásával próbálsz kezdeni valamit" – reagált Haneke arra, amikor mindenki megemlítette, hogy ezúttal korántsem lett olyan hátborzongató és kegyetlen a filmje. Minden interjúban felhívja a figyelmet továbbá, hogy nem szeretné, ha azt feltételeznék, hogy a Szerelem megszületése bármiféleképp kapcsolatban lenne az ő szüleivel. Mint mondja, valaki mással történt valami, és ez az ember szintén nagyon közel állt hozzá.
Haneke tehát a szokásos, hideg és analitikus művei után rendezett egy filmet, ami tele van gyengédséggel és szívszorító pillanatokkal, és ez úgy tűnik, hetvenéves korára végre a nemzetközi ismertséget és elismertséget is meghozta számára.
