Disznófej, Prozac, döglött hal, kopasztott csirke, mosogatószivacs a szarvas koponyacsontjában, de ez csak néhány kellék, amit Marjai Judit a Halál a konyhában című kiállításának összeállítása során vetett be a megfelelő hatás elérése érdekében.

A kiállítás „azokról az élelmiszerekről szól, amelyeket mi magunk állítunk elő, hogy aztán magunkat mérgezzük velük. De arról is, hogy az élelmiszerekkel együtt a környezetünket is mérgezzük.” - olvashattuk az ismertetőben.

A Portfolio Points 2011 keretén belül rendezték meg Marjai Judit kiállítását a Werk Akadémián. Egy nagyon borús csütörtöki napon látogattam el az Arany János u. 10-be. A portán nagyon kedvesen útba igazítottak, felhívták a figyelmemet az ajtóra is, amit nem tolni kell, hanem húzni. Nem tudtam, mire gondolnak, mivel még sosem jártam a Werk Akadémián, de úgy gondoltam, csak nem lesz már gond, elvégre nem egy ajtóval birkóztam már meg életem során. Persze nem sikerült, hiába húztam, végül meg már toltam is, hátha, de nem. Le is izzadtam a nagy küzedelemben, amikor egy vámpír és a deszantos előugrott és kinyitotta az ajtót, ami egy sínben volt, így tényleg húzni kellett, csak nem magam felé, hanem oldalirányban. A vámpír és a deszantos meg nem valami dimenziókapun került ide, hanem épp forgatás volt az akadémián, ezért bújtak jelmezbe. Megnyugodtam.

Épphogy észhez tértem az ajtó és a jelmezes srácok okozta sokkból, amikor az előtérben megpillantottam a fotókat. Halál a konyhában, aha. A sorozat szereplői a levágott disznófejeken és a kopasztott csirkéken kívül: Bódis Kriszta, Dénes Dóra, Erdei Katalin, Fábry Péter, Karafiáth Orsolya, Orgon Albert, Sára Kata, Ugron Zsolna és Wahorn András.

„Gondoljuk csak meg, a legdemokratikusabb dolog az élelmiszer. Mindenki eszik, a koldus és a gazdag is. Ha nem bízhatsz meg abban a falatban, amit lenyelsz, akkor megbízhatsz-e a politikusaidban vagy az orvosodban például? Honnan van egy falat kenyér? Hány ember dolgozott rajta, és mi vezérelte őket? A jóság, a gazdagodás, esetleg a szükség? Ha leülsz, és ezt átgondolod, kiráz a hideg. Minden mélyebbre és mélyebbre mutat. ”– mondja Marjai Judit a kiállításról.

Marjai elárulta, hogy a kiállítás anyaga 2007 óta gyarapodik egy-egy darabbal. 2007 óta, mivel akkor hallott egy rádióműsort, amiben a Halál a konyhában c. német könyvről beszéltek. Arról, hogy a húsban, halban, tojásban, tejben és tejtermékekben, a felvágottakban, kolbászokban és egyéb húsipari termékekben előforduló szennyeződések mennyire káros hatással vannak az emberi szervezetre. Marjai innen kapott ihletet, képein is ezt igyekszik megjeleníteni. Az ikonszerű beállításokkal egyfajta ártatlan angyalként ábrázolja az embert (legyen az akár Karafiáth Orsolya vagy Ugron Zsolna), míg az étel a gonosz, a mérgező: a jó és a rossz ellentéte.

Marjai Judit még hozzátette, amennyi szörnyűség derül ki mostanábanmostanában, szinte minden héten készíthetne egy újabb képet. A Fukushimai katasztrófa ihlette fotó kapcsán például elárulta, hogy az Izotóp Intézet Kft. csillebérci laborjának írt is egy levelet néhány hete, melyben egy egyszerű Geiger-Müller számlálót szeretett volna kölcsönkérni egy fotózáshoz. Persze nem adtak, sőt még rá is csapták a telefont, amit először nem igazán értett, ám miután kiderült, hogy épp a labor kéményéből került radioaktív jód-131 izotóp a környezetbe, és ez okozhatta a néhány héttel ezelőtt észlelt megnövekedett jódizotóp-sugárzást Budapest felett, akkor persze már összeállt a kép. „Biztosan azt hitték, valami greenpeace-es vagyok, aki így próbál nyomozgatni a cégük körül.” Az eset után Marjai csak Fukishima-Csillebércre keresztelte át a képet.

„Azt szeretném, ha egyszer végre elkészülne az utolsó darabja is a sorozatnak, mert akkor az azt jelentené, hogy az élelmiszerekkel minden rendben van.” – mondta Marjai.

Mivel erre a közeljövőben kevés az esély, így a Halál a konyhában című anyag várhatóan még további fotókkal gyarapszik majd a következő években is, arra biztatva a nézőt, hogy otthon kicsit gondolkodjon el azon, mit is vesz meg a boltban. Mivel senkinek sincs varázsceruzája, és varázsfényképezőgépe sem, amivel jobbá tehetné a világot, ezért kilátástalan harcnak tűnhet mindez. A cél persze nemes, a fotók pedig látványosak, úgyhogy kerüljük az atomerőműveket, együnk normális kaját, és nézzük meg a kiállítást, mert érdemes.

Blogmustra