Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A nyomor és a kosz a varázslatos szépség mellett, mind együttvéve valamiféle életigenlést sugároz - mondta Czugéber Krisztina, aki feleségül ment egy tibeti férfihoz, így végképp elkötelezte magát Kelet irányába. Már nem turistaként tér vissza a hegyekbe, hanem új otthonának tekinti.
- Nehéz meghatározni, mikor kezdődött ez a vonzalom, mert amikor még csak keveset tudtam a Keletről, például középiskolás koromban, már akkor is érdekelt. Megvettem Baktay Ervin könyvét India művészetéről, és elbűvölve néztem benne egy Buddha-szobor arcát. Nagyon szépnek találtam. Le is rajzoltattam családunk egy idős barátjával. A kép azóta sokszor költözött velem, és most újra a szobámban van.
Az első és második hazatalálás
Tibeti szakosként egyértelmű volt, hogy Keletre utazzak. Hozzátenném, hogy már a tanulmányok kezdetén olyan volt, mintha hazataláltam volna. A második hazatalálás az volt, amikor vettem a hátizsákom, és először elrepültem Indiába egyedül, egy hónapra. Az úticél Darjeeling és Sikkim volt Észak-Kelet Indiában. Azóta még háromszor voltam Indiában, kétszer Nepálban is. Észak-India maradt az állandó cél. Nem azért, mert nem érdekel India többi része, hanem mert a himalájai régió és Nepál az, ahol a tibeti kultúra számottevően jelen van.
Már az első utamnál is otthon éreztem magam ezeken a helyeken. Darjeeling az egyik legszebb fekvésű város. Azóta jártam Észak-Nyugat Indiában más hegyi városokban is, mint Shimla, Mussorie, Manali és természetesen Dharamsala, ahol a száműzetésben lévő tibeti kormány működik, és a Dalai Láma él. Azóta meg még erősebb személyes kötődésem is lett egy tibeti férj személyében. Most már, ha ott vagyok, akkor együtt vagyunk, és nem is érzem úgy, hogy turistáskodom.
Ha keletre utazunk, nyitottság kell
Általában jó tapasztalataim voltak, nem értek csalódások az utazások során. Ehhez kell az is, hogy nyitottan és elfogadóan forduljunk egy másik ország kultúrája felé, ha odautazunk. Természetesen mindenki találkozik majd olyan dolgokkal, amik európai mércével furcsának, vagy akár visszatetszőnek tűnnek, de ha annak az országnak és az ott élő embereknek, szokásaiknak az abszolút elfogadásával utazik valaki, akkor nem érhetik nagy csalódások.
Azonnal beterelt minket a szobába és teával kínált
Ha valami jellemzőt akarnék kiemelni Indiával és Nepállal kapcsolatban, akkor az inkább a nem elfoglaltság, ellentétben a nyugati emberek többségének folytonos tevékenység kényszerével. Ez nem azt jelenti, hogy nem dolgoznak, csak napi teendőik elvégzése után, és akár közben is, jól elvannak az utcán, teáznak, beszélgetnek, és nem rohannak sehova.
Barátságosak az emberek és nagyon kíváncsiak, ha külföldivel találkoznak. Természetesen ez fokozottan igaz a kisebb falvakban. Sikkimben például, egy kis hegyi falun keresztül gyalogolva alkalmi útitársaimmal, szerettünk volna teázni valahol, de nem volt a falunak olyasféle helye. Egy asszony, akitől érdeklődtünk, pillanatok alatt beterelt minket a házának kis szobájába. Leültetett az ágyra sorba mindenkit, és már főzte is a teát. Egyik gyerekét kekszért szalajtotta és mire a tea is elkészült, a falu apraja-nagyja ott volt a szobában, az ágyon, körülötte, még az ölünkben is.
A nyomor ellenére is életigenlést sugároz minden
Sokszor kaotikusnak látszik az utcai élet, a végletek között mozgó sokféleség, a nyomor és a kosz a szépség mellett, mind együttvéve valamiféle életigenlést sugároz. Annak elfogadását, ami adatott. Természetesen az is igaz, sok helyen a külföldi utazó egyenlő a pénzforrással. Kellő határozottsággal és józan ésszel azonban elkerülhető, hogy indokolatlanul többet fizessen valaki, mint a valós ár. Pontosan érzik, kivel lehet megtenni és kivel nem. Azaz a hely és kultúra ismerete nem hátrány, ha valaki Indiába utazik.
Nem maradhat el a séta a cukornáddzsúz-készítőkig
Hiba lenne az indiai konyhát csak a csirke tikka maszalával és a szamoszával azonosítani. Az étrendjük ennél sokkal gazdagabb, és ugyan rizst, fűszeres zöldségeket és különböző kenyérlepényeket szinte mindenhol ehetünk, de nagy különbségek vannak észak és dél ételei között. A bengáli konyha természetesen teljesen más, mint mondjuk a kashmíri. A fővárosban szinte mindent megtalálhatunk, a tibeti negyedben például momot eszünk, ami egy darált hússal töltött gőzölt tésztabatyu, húslével és csiliszósszal tálalva. De ha átsétálunk a közeli pandzsábi negyedbe, akkor ott szabdzsit, dált és rotit, azaz fűszeres zöldségeket, lencséből készült csípős főzelékfélét és lepényt vagy éppen ropogósra sütött csirkecomb darabokat.
Legutóbb, amikor Delhiben voltam, esténként nem maradhatott el a pandzsábi negyedben egy séta a cukornáddzsúsz készítőkig. Egész cukornád szárakat préseltek át egy nehéz öntöttvas szerkezettel, majd kevés citromot, mentát tettek a cukornádból kipréselt lébe. Igazán kellemes ital. Indiában szeretek az utcán enni, mindenhol találni valami finomat és izgalmasat, és úton útfélen lehet tejes csájt inni; megállni egy időre és nem sietni sehova.
A véletlen műve volt, hogy találkoztunk
Egy fotós oldalon rendszeresen kommentelő ausztrál netes ismerősömmel, akivel az indiai utazásokon készült fotóink hoztak össze, személyesen is sikerült összefutnom Dharamsalában. Teljesen véletlen volt. Egy tetőteraszon kávéztam éppen, amikor megjelent fényképezőgéppel a nyakában. Mivel láttam róla korábban portrét a saját oldalán, rögtön felismertem és megszólítottam. Nagy öröm volt, jót beszélgettünk, le is fotóztuk egymást, és később megosztottuk a képeket az oldalon.
A legjobb az lenne , ha segíthetnék a turistáknak, akik nem szeretnének, vagy nem mernek egyedül nekivágni a kalandoknak. Személyesebb utazást szervezni nekik, ahol többet látnak egy átlagos rohanós turistaútnál. Ha valaki egyedül vág neki a nagy útnak, előtte nem árt felkészülni a helyi szokásokból. Akkor nem lesznek kellemetlen meglepetések. Az országba pedig alkalmazkodóan, visszafogottan és egyben nyitott szívvel és szellemmel érkezzünk.
