A forró napokra nagyon szellős ruhákat gondoltunk ki

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a legtöbb helyen már nagyban folynak a leárazások, a magyar divattervezőket tömörítő Mono Fashion nyáron is igyekszik újdonságokkal szolgálni. A Kepp Showroom és Ducsai Judit egy-egy kisebb kollekciót készített kifejezetten az üzlet számára, a Mei Kawa nevű márka pedig a férfiaknak szánt kínálatot bővíti. Na de mi is az a kapszulakollekció?

Galéria ikon

9

Galéria: A forró napokra nagyon szellős ruhákat gondoltunk ki

A fogalom mindössze pár éves, létrejöttében két tényező játszott fontos szerepet. Az egyik, hogy a fast fashion láncok, tehát azok a tömegmárkák (H&M, Zara, stb.), akik a kifutón látott fazonokat heteken belül le tudják másolni és gyártani, ráálltak arra, hogy a kínálatot ne félévente, hanem sokkal gyakrabban, akár kéthetente-havonta cseréljék.

A másik, hogy miután az interneten a vásárlók mostanra akár élőben is végignézhetnek egy-egy divatbemutatót, ami viszont csak hónapok múlva kerül a boltokba, szükség is van arra, hogy folyamatosan stimulálják őket és egy márkát ne unjanak meg a vásárlók. Ezt pedig leginkább a nagy szezonális kollekciók közé bedobott limitált darabokkal lehet elérni, legyen az kapszulakollekció vagy valamiféle kollaboráció. Ez a tendencia már nálunk is felbukkant néhány tervezőnél: a Je Suis Belle pár hete hozta ki a Heat sorozatot, de Tomcsányi Dóri is inkább ennek a híve.

Régóta érett a terv

Garam Judit, a Mono Fashion tulajdonosa szerint ebben van dinamika és kell is az újdonság a vevőknek. Ő már régóta próbálta ilyen együttműködésre is rábeszélni a Kepp négy tervezőjét (Hajdú Anett, Hofstädter Szandra, Havancsák Teréz és Kovács Adél), és szeretné, ha ezt követnék még hasonló együttműködések.

Havancsák Teréz hozzátette, hogy tervezési szempontból nemcsak a hónapokon át tartó munka lehet érdekes, hanem az is, amikor nincs idő sokáig gondolkozni egy munkán, és azon melegében megcsinálják, amikor feltámad rá az igény. Kovács Adél pedig elmondta, az is jó benne, hogy szabad teret enged a spontánabb ötleteknek, de az sem mellékes, hogy így a sajtó figyelmét is könnyebb fenntartani.

Mint megtudtuk, a Kepp tervezői Londonban találkoztak először ezzel a műfajjal, ahol hagyománya van annak, hogy a végzős dizájnerek diplomamunkáját legyártja a Topshop. Bár nemrég mutatták be diplomakollekciójukat, nem szeretnek a babérjaikon üldögélni, a Mono pedig szívügyének tekinti a fiatal tervezők támogatását, így valósult meg pont most ez a mini-széria, amit augusztus 13-ig lehet kapni.

Nyersebb ruhák a forróbb napokra

A kollektíva nem először dolgozik a Monóval, hiszen Kovács Adél és Hajdú Anett is tervezője részben az üzlet saját márkájának, a Nubunak. Ez most viszont egy önálló széria, természetesen a fővonalhoz képest barátságosabbra faragva az árakat is. Élénk narancs és piros keveredik természetes, kicsit durvább tapintású anyagokkal, például rafiaövvel.

A szabások is egyszerűbbek az alap Kepp kollekciókhoz képest, viszont a festések miatt itt is mindegyik darab más és törekedtek arra is, hogy a Keppre jellemző íz megmaradjon. „Ez egy nagyon gyors, friss munkafolyamat volt, és az eredményt strandkollekcióként tudnám leginkább jellemezni” – mondta el Havancsák Teréz. „A forró nyári napokra minél könnyedebb, minél szellősebb ruhákat gondoltunk ki, fürdőruhákat” – tette hozzá Hajdú Anett, a Kepp táskákért és cipőkért felelős egyik tagja.

A férfiaknak is vannak igényeik

Ducsai Judit mini-kollekciójában elsősorban férfiaknak szánt, kézzel varrott táskákat találunk, van közte notebook-tok és – minő meglepetés – hátizsák is. Ő szintén természetes anyagokkal dolgozott, a barna borjúbőr és a lenvászon ezeknek az alapdaraboknak is egyfajta nyerseséget kölcsönöz. Attól függetlenül, hogy limitált kollekcióról van szó, a tervező fontosnak tartotta, hogy a táskák időtállók és funkcionálisak legyenek.

Galéria ikon

9

Galéria: A forró napokra nagyon szellős ruhákat gondoltunk ki

A Mei Kawa pedig Kasza Emese nevéhez fűződik: ő férfiruháival egy olyan réteget céloz meg, akik sem a tömegmárkák férfiosztályának kínálatával nem egyeznek ki, de kifejezetten sportosan vagy elegánsan sem akarnak öltözni. A Mei Kawa utcai öltözeteiben viszont szándéka szerint mindezek ötvöződnek, de nem hivalkodó módon, miközben a ruha nemcsak egyedi, de kényelmes is.

Kiss Imola
Kiss Imola
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.

Offline

11 napra veszett nyoma Agatha Christie-nek: máig nem tudni, mi történt pontosan

Agatha Christie-t 50 évvel a halála után is a krimi királynőjének tekintik, azonban életének egyik legfontosabb fejezete máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után: az írónő 1926-ban nyomtalanul eltűnt, majd tizenegy nappal később egy hotelben találtak rá – úgy, hogy állítólag saját férjét sem ismerte fel.

Lájfhekk

Nem tudsz aludni a nyári melegben? Ezek a tippek segítenek

A nyári hőség nem csak a közérzetünket befolyásolja, az alvás minőségét is jelentősen ronthatja. A tartósan rossz alvás pedig hosszabb távon növelheti több egészségügyi probléma kockázatát, ezért érdemes tudatosan tenni a pihentető éjszakákért. Mutatjuk, hogyan.