Kövesd Naomi Campbellt!

Olvasási idő kb. 4 perc

Városszéli, parányi stúdiólakás – két-három idegen lánnyal a világ különböző részéről. Reggeltől estig casting. Folyamatos várakozás a jó hírt közlő telefonra.

Enni alig mersz, nehogy a kigömbölyödött feneked miatt ússzon el egy munka. Ráadásul az egyik lakótársad még a hitelkártyádat is ellopja, és lehúzza a szüleidtől kölcsönkapott pénzt. Fáradt vagy és magányos… – a legtöbb modell így él. Mégis tömve vannak a hazai modelliskolák. Miért vágyik az összes kislány a kifutóra? A Díványon az egykori sztármanökennel, dr. Sütő Enikővel beszélgettünk.

Tényleg, Enikő, miért vágyik az összes kislány a kifutóra?

Mert szeretne valamit magából megmutatni, de nem elég szépnek és modellalkatúnak lennie annak a fiatalnak, aki a kifutóra vágyik. A személyisége, kisugárzása legalább ilyen fontos. A nemzetközi ügynökségek a legtöbb esetben karaktereket keresnek. Volt egy idő, amikor a modellek egyenfrizurában úgy mozogtak a kifutón, mint a biorobotok, de ez csak egy rövid divatirányzatnak mutatkozott. Azt veszem észre, hogy egy bájos, elálló fülű, szeplős kislány sokkal keresettebb, mint Barbie kicsinyített mása. De ugyanez igaz a nagylányoknál is. Sokszor mondták már az általunk favorizált lányokra, hogy túl szépek, túl szabályosak, és inkább egy görögös orrút választottak.

Mi történik az után, hogy egy nemzetközi ügynökség szerződést köt egy lánnyal?

Bérelnek neki az adott városban egy lakást. Itt ne gondolj luxuskörülményekre. Általában 3–5 lány lakik együtt, akik akkor találkoznak először, és egymás konkurenciái. Sőt, az egyik tanítványomnak még a hitelkártyáját is ellopta a szobatársnője. Szóval ilyen körülmények között kell talpon maradniuk, és a maximumot kihozni magukból a válogatások során. Szerencsére a magyar lányok jól megállják külföldön a helyüket.

Jól lehet ezzel keresni?

A modelleket is, akár a filmsztárokat, kategorizálják. Hiába megy egy kezdő modell a kifutón Naomi Campbell után, a töredékét sem kapja az ő gázsijának. Egyébként a divatbemutatók egy-egy multinacionális cég reklámszerződéseihez képest alig fizetnek. A kifutó inkább már csak presztízs, ahogy a médiából élő színészek számára a színpad.

Ha a nemzetközi sztármodellekre gondolunk, akkor a drog- és alkoholmámorban történő botrányok jutnak eszünkbe. Szerinted ezek a gyönyörű nők miért választják az önpusztítást?

Én ezt kortünetnek nevezném. Egyfajta relaxációs eszköz. Ha valaki nem elég intelligens, nincs biztonságot nyújtó családja, vagy az ügynöksége nem elég korrekt és gondoskodó, akkor a hirtelen jött sikert vagy sikertelenséget nem tudja elviselni egyedül. Mindenkinek szüksége van arra, hogy oldja a benne felgyülemlő feszültséget, feldolgozza a történéseket. Ez egy nagyon nagy önfegyelmet igénylő szakma. Komoly előkészületekkel jár egy fotózás vagy bemutató. Nem mindegy, mit eszel, hogy nézel ki, mennyit alszol. Mindenre oda kell figyelned. Ha pedig nem tudsz lazítani, nem tudsz feltöltődni, akkor felrobbansz.

Az iskoládban erre is megtanítod a növendékeket?

A smink-, a frizura- és a járástípusok a kifutón folyamatosan változnak. Ez a szakma könnyebbik része.
A hozzám jelentkező fiatalokkal azt értetem meg, hogy egy modell élete nem egyenlő a dolce vitával. Keményen meg kell dolgozni a sikerért. A modelleket sokszor éri az a vád, hogy magamutogatók, pedig szerintem csak szeretnének valamit megmutatni, átadni a bennük rejlő képességekből. Nem véletlen, hogy a modellkedés után – ami mindössze néhány év – sokan a reflektorfényben maradnak.

Engem személy szerint megdöbbent az a tény, hogy külföldön egyre fiatalabbak a modellek. Már a 12-13 éves lányokat is a felnőttek közé sorolják…

Igen, az amerikai és a francia piacra jellemző ez a fiatalítás, de például a németek inkább a 20 éves lányokat választják, mert tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ebben a világban nincs helye egy gyereknek. Hiszen mit csinál egyedül egy kislány, ha épp nem velük dolgozik? Megjegyzem, ez mindössze néhány óra, mert a nagy ügynökségek, akár a multinacionális cégek, maximálisan megdolgoztatják a modelleket a pénzükért.

Hozzád mégis már hatéves kortól lehet jelentkezni.

Igen, mert gyerekmodellekre is szükség van a reklámfilmekhez, reklámfotózásokhoz. De azt szeretném hansúlyozni, hogy nem mindenkiből lesz sikeres, keresett modell, aki hozzám jár. Mégsem felesleges egy ilyen iskola elvégzése. Az itt tanultakat a gyerekek a mindennapi életben is hasznosíthatják. A siker kulcsa az élet minden területén a személyiségben rejlik. Jó fellépésre, megjelenésre egy menedzsernek is szüksége van. Az iskola 20 éves fennállása alatt növendékeink közül kerültek már ki műsorvezetők, tévésorozatsztárok. Ez is azt mutatja, hogy a modellkedés rokonságot mutat az előadó-művészettel.

Ha ez bejött, nézd meg ezt is:

Szexi csajok domináns szerepben – kik ők, és mit akarnak? Üzenet a lányoknak, vagy figyelmeztetés a férfiaknak? Aki számít, benne van, sőt csinálja. Szóval, mire véljük a GIRLPOWER-t? | Kettős látás – Girlpower

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.