Tejből készülnek ruhák

Olvasási idő kb. 1 perc

QMilch: ez a neve egy 28 éves hannoveri divattervező által kifejlesztett anyagnak. Ha az elnevezés beszédes, nem véletlen: ugyanis az anyagban magas koncentrációjú tejfehérje-kazein található. Ez az első ember alkotta teljesen vegyszermentes rostanyag.

"Olyan, mint a selyem" - mondta az anyag kifejlesztője, Anke Domaske. "Ugyanúgy mosható, mint bármely más ruha." Az anyag nagyon jó hatással van az emberi szervezetre, mert a benne található aminosavak antibakteriálisak, öregedést gátlók és segítenek a vérkeringés és a testhőmérséklet szabályozásában - írja a Reuters. A tervezőnő divatcége már meg is kezdte a tejrostokkal feljavított ruhaanyagok gyártását, de az a terv, hogy hamarosan olyan ruhák is készülnek, amik kizárólag ebből az új anyagból vannak.

Tejporból nyert rostokból készül

Tejből készült szövetet már régóta gyártanak, de az 1930-as évektől napjainkig csak sok vegyszer használatával lehetett előállítani. Az új találmány, a QMilch két évnyi kisérletezés után született meg és szinte kizárólag kazeinből készül.

Ezt az anyagot először kivonják a megszárított tej porából, utána más természetes összetevőkkel együtt egy bizonyos fajta húsdaráló gépben felmelegítik úgy, hogy a rost végül fonálszerűen kerüljön ki belőle. Domaske azt állítja, hogy hat liter tejből készül el egy egész ruha, ami pedig 150-200 euróba kerül.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?