Világjárvány fenyeget: Magyarországra is betörhet a fertőző betegség

Olvasási idő kb. 2 perc

A fejlett világon is nagyban múlik, hogy világjárvánnyá alakul-e a majomhimlő fertőzőbb változata. A vírus által okozott megbetegedések száma ugyanis Afrikában folyamatosan emelkedik – a kontinens országainak sürgősen nagy mennyiségű oltóanyagra lenne szükségük.

Eddig 32 ember halt meg majomhimlő (vagy mhimlő) következtében Afrikában
, közülük 25 Kongóban, a fertőző betegség által leginkább sújtott országban – mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós víruskutató. A szakember szerint könnyen világjárvány is kialakulhat, amennyiben a fejlett világ nem segíti kellő mértékben az afrikai országokat. 

A betegség fertőzőbb változata terjed

A jelenleg terjedő majomhimlő-változat ugyanis jóval fertőzőbb a korábbinál. „A két évvel ezelőtti járvány során a világ 117 országában közel százezer ember betegedett meg, és körülbelül kétszázan haltak bele a fertőzésbe” – mondta a szakértő. A mostani változat, amely Afrika középső részén terjed,

jóval virulensebb, mint a korábbi: nagyjából 7-10 százalékos a halálozási aránya, miközben a korábbié az 1 százalékot sem érte el.

A fekete himlő elleni oltás hatékony a betegség ellen, így segíthet megakadályozni a járvány kialakulását
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Rusvai Miklós szerint tragikus következményekkel járhat, ha a fejlett világ nem elég bőkezű az oltásokkal. A betegség ellen ugyanis hatékonyan véd a fekete himlő elleni oltás, ami azonban nem olcsó. Eddig pár százezer adag érkezett az érintett országokba, ám ezeken a területeken több százmillió ember él. „Ha a fejlett világ most fukarkodik, és nem adja oda a vakcinát, akár áron alul, valamint ha a helyi hatóságok nem tudnak felülemelkedni az egészségügy hatékonyságát akadályozó ellentéteken, akkor ebből akár világjárvány is lehet” – mondta a szakember.

Így alakulhat ki járvány

Két évvel ezelőtt több tízezer majomhimlős megbetegedés volt Európában, Magyarországon 71 fertőzést regisztráltak. Importált esetek most is előfordulnak és a jövőben is elő fognak fordulni.

Idézőjel ikon

„Ha nem vagyunk elég óvatosak, akkor az ilyen elszigetelt esetekből akár terjedni is kezdhet a betegség”

 mondta Rusvai. Hozzátette: noha a tünetek meglehetősen jellegzetesek, akár 10 nap is eltelhet a fertőzés észleléséig, és ez alatt az idő alatt a beteg már fertőzhet. A szakember szerint a kontaktkutatás, a házi karanténba helyezés, a vakcinázás elkezdése, az úgynevezett gócoltás, vagyis a családtagok immunizálása mind-mind fontos védekező eszköz az mhimlő terjedése ellen.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.