Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Olvasási idő kb. 2 perc

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

A só évezredek óta az egyik legfontosabb ételízesítőnk, ám gyakran az egészségügyi viták középpontjába kerül. A nyugati étrend általában jóval több sót tartalmaz az ajánlottnál, ennek következményeit pedig a szív- és érrendszeri megbetegedések statisztikái is tükrözik. Ugyanakkor az utóbbi években olyan kutatások is napvilágot láttak, amelyek szerint a túlzott sócsökkentés is káros lehet. A kérdés tehát az: mennyi só számít valóban egészségesnek?

Nem egészséges a túl sok és a túl kevés sem

A túlzott sófogyasztás veszélyeire számos bizonyíték áll rendelkezésre. Nagy nemzetközi vizsgálatok szerint a napi ajánlott mennyiségnél akár csak 5 grammal több só is jelentősen növeli a magas vérnyomás, a stroke és a szívbetegségek kockázatát. Japánban és Finnországban például, ahol állami szinten ösztönözték a sóbevitel csökkentését, évtizedek alatt drámai mértékben visszaesett a stroke miatti halálozás. Ez jól mutatja, hogy

a sófogyasztás mérséklése kézzelfogható egészségügyi előnyökkel járhat.

Mennyi egészséges? A sófogyasztás megfelelő mértéke évek óta foglalkoztatja a dietetikusokat
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Ugyanakkor nem minden kutatás festett ennyire egyértelmű képet. Egyes tanulmányok szerint

Idézőjel ikon

a túl alacsony sóbevitel, például napi 5 gramm alatti mennyiség szintén növelheti a szív- és érrendszeri problémák, sőt a korai halálozás kockázatát.

Ez egy úgynevezett J-alakú összefüggést vetít előre: vagyis nemcsak a túl sok, de a túl kevés só is ártalmas lehet. Bár a pontos okok még nem teljesen tisztázottak, a szakértők szerint fontos, hogy ne essünk át a ló túloldalára, és ne zárjuk ki teljesen a sót az étrendünkből.

Ennyi só az ideális

A legtöbb táplálkozási tanácsadó ma úgy véli, a középutas megközelítés a legjobb: vagyis a feldolgozott, rejtett sóban gazdag ételek kerülése, és a sóbevitel mérsékelt szinten tartása.

Ez napi körülbelül 5–6 gramm sót jelent, ami nagyjából egy teáskanálnak felel meg.

A hangsúlyt inkább a változatos, friss alapanyagokból készült étrendre érdemes helyezni, ahol a fűszerek, zöldfűszerek és más ízesítők átvehetik a só szerepének egy részét. Így élvezhetjük az ételek ízét, miközben a szívünk és az ereink egészségét is óvjuk.

Ha kíváncsi vagy rá, miért olyan drága a Himalája-só, olvasd el ezt a cikkünket is!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.