Újabb magyar település érintett az azbesztszennyezésben

Azbeszttetőt bont egy védelmi ruhába öltözött férfi
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Immár négy település biztosan vásárolt az azbeszttel szennyezett osztrák kőzúzalékból. Most Táplánszentkereszt önkormányzata adott ki figyelmeztetést.

„Táplánszentkereszt település több önkormányzati tulajdonú ingatlanának esetében érinti a híradásokban megnevezett négy osztrák bányából érkező azbeszt tartalmú zúzottkővel történt út- és közterületburkolás" −írja közösségi média oldalán a táplánszentkereszti önkormányzat.

Korábban három környékbeli település, Szombathely mellett Bozsok és Kőszeg kapcsán is kiderült, hogy érintett lehet az elmúlt hetek során nagy port kavaró ügyben. A szombathelyi oladi városrész burkolatait már vizsgálják, részleges eredmények is születtek azzal kapcsolatban, hogy egyes utcákon a kőzúzalékban az egészségügyi határértéket jelentősen meghaladó azbeszt mutatható ki.

Veszélyes anyagot tartalmazhat a burkolat ezen a településen

Amint azt közleményükben összefoglalták, a táplánszentkereszti önkormányzat kezdeményezte az alábbiakban felsorolt, vélhetően érintett terület burkolati anyagának vizsgálatát:

- Fő u. csapadékvíz elvezető
- Rákóczi u. járda felújítás
- belterület 541/13 hrsz.

Az érintettséget jelezték a Vas Vármegyei Kormányhivatalnak is, az önkormányzat várja a további szakmai iránymutatásokat. Addig is hangsúlyozzák, hogy a sűrű forgalom esetén az ilyen fedőréteggel borított útszakaszoknál előfordul, hogy a kőzúzalék földdel keveredve szálló por formájában kerülhet a levegőbe.

Idézőjel ikon

A parkolásra, illetve gyér forgalom által használt területeknél ez a hatás nem áll fenn

− közölték, kérve a lakosságot, hogy amíg a további vizsgálatok tartanak, a porfelverődés csökkentése érdekében lehetőség szerint lassan hajtsanak át ezen területek mentén. Közleményükben megosztották azon laborok elérhetőségét is, ahol a lakók magánszemélyként tudnak saját vizsgálatot kérni.

Az azbeszt olcsó, hajlékony és rugalmas, kifejezetten kedvelt építőanyagnak számított egykor, míg káros hatásait fel nem ismerték és be nem bizonyították. Csaknem háromezer különféle területen alkalmazták egykor, például a gépjárműgyártás során, hőszigetelésre, tűzvédelmi bevonatként, vagy éppen tetőfedésre.

Idézőjel ikon

Egészségkárosító hatása nem azonnal jelentkezik,

ráadásul évtizedek is eltelhetnek a szennyezett levegővel való találkozás és a betegségek kialakulása között, nagyon nehéz volt azt igazolni, hogy van a kettő között közvetlen kapcsolat.

A levegőben szálló azbesztkristályokról ma már tudjuk, hogy belégzésük többféle veszélyt rejt, a molekulák alakja okán képes nemcsak megtapadni, de apró sebeket is ejteni a tüdőn. A levegőbe kerülő azbesztpor és az azbesztszármazékok belélegzése kis mennyiségben is maradandó károsodást okozhat.

Egy másik, veszélyes, későn diagnosztizálható betegség is terjed hazánkban, a szakemberek szerint főleg a Dél-Dunántúlon vannak veszélyben a természetjárók.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?