Ez a gyors és egyszerű módszer segít elkerülni a demenciát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A mozgás nagyon hatékonyan előzheti meg a demencia kialakulását, mely egyike a leggyakoribb időskori betegségeknek, és sajnos egyelőre nem vagyunk képesek gyógyítani. A megelőzés azonban akár csak pár perc kérdése is lehet.

Egy 2025-ben megjelent tudományos kutatás szerint már egészen kevés testmozgás is jelentősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát. A vizsgálatot a neves Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi kutatói végezték, és az eredmény nem csak meglepő, hanem reményt keltő is egyben. 

A kutatás 

A kutatásban közel kilencvenezer brit felnőtt vett részt. A résztvevők egy héten át aktivitásmérőt viseltek, amely pontosan mérte, mennyit és milyen intenzitással mozognak. Ezután a kutatócsoport éveken keresztül követte az egészségi állapotukat. A megfigyelési időszak végére 735 embernél diagnosztizáltak demenciát. 

A demencia az egyik legtöbbször jelentkező betegség az idősek körében
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A tudósok ezután összehasonlították, mennyit mozogtak azok, akiknél kialakult a betegség, és azok, akiknél nem. Az eredmény meglepően egyértelmű volt:  

Idézőjel ikon

már heti 35 perc közepes vagy erőteljes fizikai aktivitás is komolyan csökkentette a kockázatot.

Ez olyan mozgásformákat jelent, amikor már érezhetően megemelkedik a pulzus, például gyors séta, kerékpározás, úszás, kerti munka vagy akár tánc. 

A legkevésbé aktív, de még mozgó embereknél – tehát akik hetente kevesebb mint 35 percet mozogtak – mintegy 40 százalékkal kisebb eséllyel diagnosztizáltak demenciát, mint azoknál, akik egyáltalán nem mozogtak.  

A heti 35–70 perc mozgást végzők körében ez a csökkenés már 60 százalék körüli volt, míg akik hetente több mint két órát mozogtak, akár 70 százalékkal is csökkentették a betegség kockázatát. 

A tanulmány nem kísérleti beavatkozás volt, vagyis nem arról szólt, hogy a résztvevőknek megmondták, mennyit mozogjanak. A kutatók egyszerűen figyelték, hogyan élnek az emberek, és hogyan alakul náluk a demencia előfordulása. Emiatt a vizsgálat nem bizonyítja százszázalékosan, hogy a mozgás közvetlenül megelőzi a betegséget, de az összefüggés nagyon erős. 

Mozgás és demencia 

De miért van ilyen erős kapcsolat a mozgás és az agy egészsége között? Az orvosok szerint ennek több oka is van. A fizikai aktivitás fokozza az agy vérellátását, javítja a sejtek oxigén- és tápanyagellátását, és segíti a méreganyagok eltávolítását.  

Emellett mozgás közben olyan vegyületek termelődnek a szervezetben, amelyek csökkentik a gyulladásokat és támogatják az idegsejtek közötti kapcsolatok megújulását. A mozgás a hangulatra és az alvásra is jótékony hatású, ami szintén jelentős befolyással van az agy, sőt, tulajdonképpen az egész test egészségére. 

A demencia ma még nem gyógyítható betegség. Világszerte több mint 55 millió ember él vele, és számuk a társadalmak elöregedésével folyamatosan nő.  

A mostani eredmény abba az irányba mutat, hogy a mozgás az egyik legerősebb természetes védelmi tényező lehet az agy számára. 

Napi néhány perc mozgással már sokat tehetünk az agyunk egészségéért
Fotó: shapecharge / Getty Images Hungary

Idős kor 

A mozgás segít megőrizni az agy egészségét, ám a képlet nem ilyen egyszerű. A kor előrehaladtával, bár a demencia még nem jelentkezik, az emberek mozgása bizonytalanabbá válhat. Az erősen „törékeny” kategóriába tartozó időseknél pedig a mozgás akár félelem miatt is elmaradhat. 

Idézőjel ikon

Már nem állnak olyan biztosan, a séta közben félnek, hogy elesnek, a kertészkedéshez már nem elég erősek.

A kutatók azonban még az ilyen „törékeny” kategóriába sorolt időseknél is megfigyelték, hogy a mozgás sokat segít az agy egészségének megőrzésében, nem utolsó sorban pedig a rendszeres mozgás az idősek stabilitásának is jót tehet. A séta ugyan nem emeli meg a pulzusszámot olyan mértékben, mint mondjuk az úszás vagy a kerékpározás, ám a védő hatása már ilyenkor is jelentkezik. 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el, melyik az a 8 tipp, ami segít megőrizni a szellemi frissességet 70 felett is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.