Áttörés jöhet a rák gyógyításában: baktériumokkal pusztítanák el a beteg sejteket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A rák kezelése során sokaknál a hagyományos módszerek nem segítenek. Számukra jelenthet áttörést az az eljárás, amelyben két baktérium közös munkája eredményezi a rákos sejtek pusztulását, igen kevés mellékhatással.

A rák kezelése hosszú évtizedek óta az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása. Bár az utóbbi években jelentős előrelépések történtek, többek közt az immunterápiák és a célzott gyógyszerek terén, még mindig sok betegnek nincs megfelelő, hatékony kezelés. Különösen igaz ez azokra, akiknek az immunrendszere valamilyen okból gyengébb – akár a rákkezelésnél használt kemoterápia vagy sugárkezelés következtében. Nemrég egy japán kutatócsoport bejelentette, hogy egy teljesen új megközelítést fejlesztettek ki, ami eddig elképzelhetetlennek tűnt: egy módszert, amely a test immunrendszerének segítsége nélkül is hatékony lehet a daganatok elleni harcban. 

Baktériumok jelenthetnek lehetőséget a rákkezelésben 

Az új terápiát AUN-nak nevezték el, és különlegessége, hogy két baktérium természetes együttműködésén alapul. Ezek a baktériumok olyan módon képesek együttműködni, amely még a tudósok számára is meglepő volt – írja a ScienceDaily.  

A rák elleni küzdelem egy régi-új fegyverrel folytatódik
Fotó: Thom Leach / Science Photo Libra / Getty Images Hungary

A két baktérium, a Proteus mirabilis – amely egyébként gyakran megtalálható a daganatok közelében – és a Rhodopseudomonas palustris – egy fotoszintetizáló baktérium – külön-külön nem lennének képesek ilyen hatásra, de együtt egyfajta „tandemet” alkotnak, amely képes a rákos sejtek elpusztítására.  

Idézőjel ikon

A kutatók szerint a két baktérium finoman hangolt egyensúlya a terápia kulcsa: az egyik baktérium aktiválja a hatást, a másik pedig szabályozza, hogy a folyamat biztonságos maradjon, és a szervezetet ne károsítsa.

Hogyan működik? 

A terápia működése elképesztő és nagyon összetett. Amikor a baktériumok a daganat közelébe kerülnek, a Proteus mirabilis átalakul. Ennek oka, hogy a képződmény sejtjei és környezete olyan vegyületeket (metabolitokat) bocsátanak ki, amelyek jelzést adnak a baktériumnak, hogy aktiválódjon és átalakuljon az eredeti, pálcika alakból egy hosszabb, szálas formává. Ezzel pedig sokkal hatékonyabban képes behatolni a daganatos sejtekbe. 

Eközben a Rhodopseudomonas palustris szabályozza az aktivitást, megakadályozva a káros mellékhatásokat, többek közt a citokin felszabadulási szindrómát, ami egy veszélyes immunreakció lehet.  

Az új módszer nemcsak a hatékonyság miatt különleges, hanem azért is, mert a baktériumokon alapuló rákterápia története több mint 150 évre nyúlik vissza. Már 1868-ban a német Busch orvos beszámolt arról, hogy baktériummal megfertőzött rákos betegeknél javulás következett be. 

A kutatók tervei szerint a következő években egy startup keretében fejlesztik tovább a technológiát, és reményeik szerint hat éven belül klinikai vizsgálatok is elindulhatnak. Ha a módszer embereken is sikeres lesz, forradalmi változást hozhat a rákkezelésben, különösen azok számára, akiknél a hagyományos terápiák kudarcot vallanak. 

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el hogyan tehetsz a rák ellen, ha a betegségre genetikai hajlamod van.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.