Már nem a szívbetegségek követelik a legtöbb életet, rettegett kór lett a vezető halálok Ausztráliában

Olvasási idő kb. 2 perc

Tavaly fordult elő először, hogy nem a szívbetegségek, hanem a demencia volt a vezető halálok Ausztráliában.

Ausztráliában először vált a demencia vezető halálokká, a szellemi hanyatlással járó kór ezzel megelőzte az iszkémiás szívbetegséget, azaz a koszorúér-betegséget 2024-ben – írja az ausztrál ABC News.

Már a demencia miatt halnak meg a legtöbben Ausztráliában

A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly több mint 17 500 ember halt meg demenciában – beleértve az Alzheimer kórt is –, ami az összes haláleset 9,4 százaléka Ausztráliában.

Tavaly fordul elő először, hogy a demencia követelte a legtöbb életet Ausztráliában
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

Az elhunytak több mint 68 százaléka a 75 év fölötti volt,

Idézőjel ikon

a szellemi hanyatlással összefüggő halálesetek száma 39 százalékkal emelkedett az elmúlt tíz évben az országban.

A szakemberek szerint ennek fő oka a népesség elöregedése. Az emberek tovább élnek, nagyobb eséllyel érik meg azt a kort, amikor a betegség kialakul, emiatt a „halálozási” minták is megváltoznak.

A növekedésben az is közrejátszik, hogy az orvosok manapság nagyobb valószínűséggel jegyzik fel a demenciát a halál okaként a halotti anyakönyvi kivonaton. 

A jelentés ugyanakkor megjegyzi, hogy a demenciával élő emberek 80 százalékánál más egészségügyi problémák – például szívbetegség, magas vérnyomás vagy daganat – is jelen vannak. 

Szakemberek szerint a mostani adat intő jel arra, hogy sürgősen növelni kell a demencia megelőzésére és a kockázatok csökkentésére fordított forrásokat, mert a jelenlegi 433 ezer beteg száma 2065-re egymillió fölé nőhet Ausztráliában. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.