Küszöbön az idei év legerősebb napkitörése: ilyen hatással lehet ránk

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Rádiókimaradások, sarki fények és geomágneses vihar várható november 13-ig – az idei legerősebb napkitörés ugyanis most csapódik be a Föld mágneses terébe.

November 11-én reggel a Nap AR4274 jelű napfoltjából egy X5,1-es kitörés indult, amely hatalmas energiát szabadított fel – olvasható az Index oldalán. Az ilyen események nemcsak látványos fényjelenségeket okoznak, hanem a repülésbiztonságot és az emberi egészséget is érinthetik.

A napkitörés növeli a rák kockázatát

Napkitörés során a Napból érkező töltött részecskék a Föld mágneses mezejével ütközve megnövelik a légkör felső rétegeiben a sugárzást. Bár ez a felszínen elhanyagolható, a tíz-tizenkét kilométeres magasságban repülő utasszállítók szintjén már érezhető a hatása. A pilóták és a légi utaskísérők életük során több ezer órát töltenek ebben a környezetben, így ők azok, akik a leginkább ki vannak téve a kozmikus sugárzásnak.

Kutatások szerint a repülőszemélyzet éves sugárterhelése többszöröse lehet a civil lakosságénak a napkitörések miatt is
Fotó: Nasa / Getty Images Hungary

Kutatások szerint a repülőszemélyzet éves sugárterhelése többszöröse lehet a civil lakosságénak, és hosszú távon bizonyos ráktípusok – például a bőrrák és az emlőrák – gyakrabban fordulnak elő körükben.

Bár a tudomány még nem tudott egyértelmű ok-okozati kapcsolatot kimutatni, a kozmikus ionizáló sugárzás (CIR) ismert rákkeltő tényező, amely képes a sejtek DNS-ét károsítani.

A napkitörések idején a sugárzás mennyisége ideiglenesen megugrik, különösen a sarkkörök közelében repülő járatokon, ahol a Föld mágneses védelme gyengébb. Emiatt a repülési hatóságok ilyenkor figyelemmel kísérik a naptevékenységet, és szükség esetén módosítják a repülési útvonalakat vagy magasságot.

Idézőjel ikon

A várandós légi dolgozók esetében a kockázat még nagyobb lehet. Egyes vizsgálatok szerint a terhesség korai szakaszában kapott sugárdózis növelheti a vetélés valószínűségét.

Ma este a naptevékenység látványos oldalát is megcsodálhatjuk

A geomágneses vihar hatására ma este Magyarország északi régióiban akár sarki fény is feltűnhet az égen. A színes, táncoló fényjelenség ritka vendég hazánkban, de a mostani erős kitörésnek köszönhetően jó eséllyel látható lesz ismét.

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.