A feszes, ránctalan, sima bőr már dédanyáink korában is vonzónak számított. A bőrápolás fontosságát az újságok is hangsúlyozták, a házi módszerek mellett pedig hosszadalmas és drága eljárások is várták a szépülni vágyó (szép)asszonyokat.
Száz évvel ezelőtt a fűzőkbe, míderekbe, több rétegnyi ruhába préselt nők bőre nem sokat érintkezett a levegővel. Pedig a bőrápolás, amint azt a Színházi Élet szakértője, dr. Varga István kifejtette, nemcsak az arcbőrre vonatkozik, hanem az egész testre. A doktor szerint a „bőr finommá tételének” legfontosabb eszköze a légfürdő; azazhogy „a reggeli toilette apróbb részleteit, mint fog-, szájmosás, fésülködés stb. teljesen ruhátlanul” történjen, minimum 15-20 percig.
Mosakodás, ledörzsölés
Manapság, amikor a fürdőszoba, a folyóvíz és a mindennapos fürdés természetes, különösnek tűnhet ez a tanács, de száz évvel ezelőtt korántsem dicsekedhetett mindenki fürdőszobával. A szakértők azt tanácsolták, hogy aki teheti, „legalább egyszer, de inkább kétszer egy héten meleg vízben fürödjék meg”, a hét többi napján „igen jó hatású a hideg vagy legalábbis szobahőmérsékleten állott fürdő”. (Ennek ellenére vidéken sokáig megszólták azt, aki minden nap „locsálta magát”.) Varga doktor másik tanácsa, a száraz ledörzsölés is kiment már a divatból, de ha belegondolunk, a török hammamokban is jól ismert, évszázados módszert takar: „Akiknek nagyon érzékeny a bőrük, mint pl. az öregek petyhüdt, száraz bőre, nehezen viselik el úgy a vizet, mint a levegőt. Ezek jól teszik, ha laposan tartott kézzel, vagy még inkább lenvászondarabbal (nem gyapjúval) erősen ledörzsölik vagy ledörzsöltetik magukat szárazon. A bőr kipirul ettől s kellemes meleg érzést vált ki.”
Bőrápolás régen: kátrány, benzin, timsó
A bőrproblémákkal küszködő fiatal lányok vagy éppen fiatalosabb kinézetre vágyó nők sűrűn fordultak az újságokhoz tanácsért, hogy mihez kezdjenek zsírosodó, szeplős, kipirosodó vagy ráncosodó arcbőrükkel. A zsíros bőrrel küszködő olvasóknak legtöbbször a kátrányos szappannal való mosakodást javasolták, majd a kölnivízzel vagy benzines (!) vattával, esetleg timsóval való átdörzsölést. Ugyanakkor óva intették az olvasókat a púder és az arcpirosító túlzott használatától:
„Egész biztos, hogy az arcán a lukak és a tisztátalanságok a pouderjetől s az arcpirosítóktól származnak.
Ne használja őket s megint tiszta s üde lesz az arca” – javasolta például 1918-ban a Színházi Élet egy olvasónak. Az arckrémek használatáról érdeklődő „Katóka” ezt a választ kapta: „A krémezés nem éppen ártalmas, s ha már használja, félig vizzel hígított alkohollal, vagy kölnivizzel mossa le.”
"Eltávolítja az arczból mindennemű tisztátalanságot"
Az arckrémeket, púdereket, szappanokat leggyakrabban a patikában vásárolták. Gerő Sándor patikus például így reklámozta termékét:
„Szép lesz az arcbőre, fiatalos üde bájt kölcsönöz, minden arctisztátlanságot, szeplőt májfoltot, orrvörösséget nyomtalanul elmulaszt az Aranyvirág Krém”
amelyből hat koronáért próbatégelyt is rendelhettek a vásárlók, de aki igényelte, hozzá való szappant és púdert is kaphatott. A szeplőket sokan nemkívánatosnak találták, ami ellen szintén a gyógyszerészek segítségét hívták. Ma már valószínűleg senkinek sem jutna eszébe, hogy a hajszőkítéshez használatos hidrogén-peroxidot kenje az arcára, akkoriban viszont a szakértő is ezt javasolta, hogy aki szeplős, „kis tégelynyi tejkrémbe néhány csepp tömény hydrogén hyperoxydot” kevertessen, majd frissen dörzsölje be vele az arcát. Kedvelt volt a kámforos arckrém, amely „szépíti és ifjitja az arczot, eltávolítja az arczból mindennemű tisztátalanságot, úgymint szeplőt, pörsenéseket, kiütéseket (Wimmerli), atkát (Mitesser), májfoltokat”. Ugyancsak kedvelték a Tokalon arckrémet, amely „fiatal állatokból kivont Biocelt tartalmaz”, és – ígérete szerint – rendszeres alkalmazásával akár a bálkirálynői címet is elnyerhetjük általa.
Bőrkoptatás, archámlasztás, arcmasszázs
„A homlokát a ráncok ellen masszálni kellene valami jó kozmetikai intézetben. Addig is vigyázzon s kérjen meg valakit, hogy figyelmeztesse önt, valahányszor a homlokát ráncolja” – javasolta a szakértő a ráncosodásra panaszkodó olvasónak. Az arcmasszázshoz képes útmutatót is lehetett találni a lapokban, de az első világháború után gombamód szaporodó kozmetikai intézetek is felvették repertoárjukba. A korabeli úrinő ellátogathatott például dr. Jutassy József Kozmetikai Gyógyintézetébe, ahol bőrkoptatással (azaz bőrradírozással), egy hétig (!) tartó archámlasztással, majd a „kozmetikus arcporral” történő kezelés hatására szépülhetett. Akinek nem volt erre pénze vagy ideje, tíz koronáért rendelhetett bőrápoló készletet, ami mindenre (is) jó volt: „nemcsak a szép tiszta, normális arc és kéz bőrére való, hanem a kényes, érdes, durva, érzékeny, feszülő, száraz, petyhüdt, ránczos, hámló, libabőrös, sömörös, bőr ápolására, finomítására is szolgál”.
Világhírű bőrgyógyászok és kuruzslók
Az 1920-as években már komoly tudománynak számított a kozmetológia: dr. László Ernő (akiről itt írtunk bővebben) 1927-ben a Szervita téren megnyitotta Tudományos Kozmetológiai Intézetét, ahová egész Európából jártak a szépülni vágyó nők. László Ernő egész életét a szépségápolásnak szentelte: ő volt például az első, aki gyümölcssavakat kezdett használni. A törvény szerint csak orvosi végzettséggel lehetett ilyen intézetet működtetni, sokan azonban anélkül is megpróbálkoztak vele, sokszor több kárt, mint hasznot okozva. 1928-ban például 18 kozmetikai intézet ellen indítottak vizsgálatot, kuruzslással vádolva az üzemeltetőket.
A világháború után a nők kisebb gondja is nagyobb volt a szépségápolásnál, az ötvenes évek szépségideálja pedig az ideológiailag képzett nő volt, aki keményen dolgozik és sztahanovista módon teljesít a gyárban, nem pedig saját szépségével foglalkozik. A „dolgozó nő” nem sokat „kenceficézte” magát – igaz, a hiánygazdaságban sokáig nem is lett volna mivel.
Ha szívesen olvasnál még a szocialista nőideálról, ezt a cikket ajánljuk.
