Nehogy ezt edd lefekvés előtt, rémálmaid lesznek tőle

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új kanadai kutatás szerint az éjszakai sajtfogyasztás valóban összefügghet a rémálmokkal – különösen, ha valaki laktózérzékeny. A vizsgálat eredménye arra utal, hogy a tejtermékek ilyenkor felerősíthetik az éjszakai nyugtalanságot.

Bizonyosan sokunk számára ismerős az a régi mondás, hogy nem szabad lefekvés előtt sajtot enni, mert rémálmokkal járhat. A University of Montreal legfrissebb felmérése szerint lehet némi igazság is ebben: főként azok számoltak be nyugtalan éjszakákról, akik laktózérzékenyek vagy más tejtermékekre érzékenyek.

Esetek, amikor valóban rémálmokat okoz

A kanadai kutatók több mint 1000 embert kérdeztek ki az étkezési szokásaikról, álmaikról és alvásminőségükről. Az eredmények szerint körülbelül 33 százalék számolt be rémálmokról, és 40 százalék mondta azt, hogy bizonyos ételek (például tejtermékek, desszertek és csípős étkek) hatással vannak az alvásukra.

A rossz emésztés és a kellemetlen alvás erős összefüggésben áll egymással
Fotó: Jupiterimages / Getty Images Hungary

A tanulmány egyik legmegdöbbentőbb eredménye, hogy a laktózérzékenyek körében sokkal erősebb kapcsolódás volt a tejtermékek fogyasztása és a rémes álmok között. Ez valószínűleg azért lehet, mert a szervezetük nehezebben emészti meg a tejet, ami emésztési panaszokat okoz, és ez az alvás közbeni nyugtalanságban is megmutatkozhat. A magyarázat egyszerre fizikai és pszichológiai: a bélrendszeri kellemetlenség (például puffadás, görcs) megszakíthatja az alvás REM fázisát, amely alatt

élénk álmok és rémálmok alakulhatnak ki, valamint tovább emeli az alvás alatti éber állapotot.

Ugyanakkor korábbi kutatások nem találtak egyértelmű összefüggést a sajt és rémálmok között. Egy 2005-ös brit vizsgálat semmilyen rémálomgyakoriságot nem mutatott ki sajtbevitel esetén, sőt, egyes sajtfajták pozitív, emlékezetes álmokat váltottak ki, ám ezek nem tekinthetők reprezentatívnak.

A szakértők így azt javasolják, hogy aki gyakran alszik rosszul vagy szenved rémálmoktól, az kerülje a tejtermékeket, különösen, ha éjjel nassol, és ne fogyassza őket legalább 2-3 órával lefekvés előtt. Emellett az alkohol és a nehéz, zsíros ételek is ugyancsak hozzájárulhatnak a nyugtalan éjszakákhoz.

Ha kíváncsi vagy a trükkre, ami garantálja a jó alvást, még a kánikulában is, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.