Alattomosan teszi tönkre a tested, ha így dolgozol: a stroke és az infarktus esélye is megnő

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ülőmunka nemcsak kényelmetlen, de súlyos egészségügyi kockázatokkal is jár. A mozgásszervi panaszoktól kezdve a belső szervi betegségeken át a mentális problémákig számos tünet összefüggésbe hozható vele. Az irodai lét csendben, de alattomosan teszi tönkre testünket. Reumatológus szakértő segítségével néztünk utána a veszélyeknek.

Szellemi munkát végezni jó, mert fejleszti az agyunkat, és kiélhetjük benne kreativitásunkat. Az ideális viszont az lenne, ha emellett rendszeresen végeznénk fizikai munkát is, mert testünknek és lelkünknek egyaránt szüksége lenne az ilyen típusú terhelésre is. A modern gazdaságban azonban sajnos legtöbbször elválik ez a két tevékenység, ennek pedig megfizetjük az árát.

Statikai terhelés és izomegyensúly-zavarok                                                                       

Tréfásan mondhatnánk, hogy az emberiség sokat törte a fejét, hogy a két lábon állás traumáját mivel lehet fokozni. A nyaki és a deréktáji terület már ettől statikailag sebezhetővé vált. A mai kor embere irodalabirintusokban tölti munkaidejének fájdalmasan hosszú hányadát, majd sokszor ezt követi az otthoni számítógép, illetve televízió előtti ücsörgés. Ülés, ülés, ülés. Nem csoda, hogy felborul az izmok egyensúlya – mondja dr. Bors Katalin reumatológus főorvos.

Mozgásszervi panaszok: derékfájás, alagútszindróma, aranyér

Extrém nyomás nehezedik a deréki és ágyéki gerincszakaszra, az irodai munka következtében a kézre és könyökre, így kialakulhat ínhüvelygyulladás, könyökfájdalom és alagútszindróma. A tartós ülés a rossz vérellátás és az előbb említett mozgásszervi diszharmónia miatt

Idézőjel ikon

az egyik fő oka az aranyérpanaszoknak, és jelentős kockázati tényezője a gyomor-, bélrendszeri daganatoknak is.

Az egész napos ülőmunka után még otthon is sok időt töltünk a számítógép előtt, ami pluszban károsítja egészségünket
Fotó: mediaphotos / Getty Images Hungary

Szervi betegségek kockázata az ülés következtében

A vénás pangás következtében alsó végtagi keringészavar alakulhat ki, de olyan komoly belszervi betegségeket is összefüggésbe hoznak a túl sok üléssel, mint a magas vérnyomás, a vérzsírok kóros emelkedése, a szívinfarktus vagy a stroke.

Mentális egészség és a tartós ülés összefüggései

Számos közlemény említi meg kockázati tényezőként a depresszió, sőt, a demencia kialakulásában is a naphosszig tartó ücsörgést, ahogyan az elhízáshoz, a cukor- és vesebetegséghez is köze lehet. Hogy ez az üléssel függ össze, vagy az ülés közbeni nassolással, esetleg azzal, hogy nincs időnk megszakítani a munkát még inni sem, azt nem lehet pontosan tudni.

Az ülő életmód hatása az alvásra a termékenységre és a látásra

Hogy fokozzuk a tétet, az egész napi ülés (és a túlzott képernyőhasználat) alvásunkat is ronthatja, és a fogamzóképességre is negatív hatással lehet. A nappal irodában, este a kanapén eltöltött élet mérhetetlenül károsíthatja a látást is.

Megoldási lehetőségek: szünetek, mozgás, ergonómia

Ezért ma már a számítógép előtti munkát végzők számára sok munkahelyen edzőtermeket létesítenek a kompenzálás elősegítésére, de ahol nincs ilyen lehetőség, ott is fontos, hogy félóránként megmozgassuk a tagjainkat. Csökkentheti a károkat a jó ergometriájú irodaszék, a munkaasztal megfelelő magassága, az ideális világítás – és a jó társaság.

Ha kíváncsi vagy a 102 évesen is egészséges professzor életmódtanácsaira, ezt a cikkünket ajánljuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.