18 éven át maratta magát kígyókkal, alig élte túl a férfi

Olvasási idő kb. 1 perc

Egy kaliforniai férfi, akit több mint 200 kígyó mart meg, és közel két évtizeden át szándékosan adagolt magának kígyómérget, most forradalmasíthatja a kígyómarás kezelését, tudósok ugyanis a véréből kinyert ellenanyagok segítségével univerzális ellenmérget fejlesztettek ki.

Tim Friede neve korábban csak extrém szenvedélye miatt keltett feltűnést: 18 éven át rendszeresen adta be magának a legmérgezőbb kígyók, köztük kobrák, mambák és csörgőkígyók mérgét. Most azonban kiderült, hogy különös önkísérlete nem volt hiábavaló. Friede vérében ugyanis olyan ellenanyagokat találtak, amelyek alapjául szolgáltak egy új típusú ellenanyag kifejlesztésének.

19 kígyófaj ellen véd a kísérletező férfi vére

A kutatást Jacob Glanville immunológus vezette, aki az 57 éves Friede véréből két hatékony ellenanyagot azonosított. Ezeket kombinálták egy már ismert molekulával, a varespladibbal, amely a legtöbb kígyóméreg egyik kulcsenzimét gátolja. Az így létrejött hármas kombináció egereken végzett kísérletekben 19 különböző kígyófaj mérge ellen nyújtott részleges vagy teljes védelmet.

A férfi évekig tartó önfeláldozása hatalmas áttörést eredményezett a tudománynak
Fotó: Alex Bowie / Getty Images Hungary

A kutatók remélik, hogy a módszer a jövőben nemcsak emberek, de állatok, például Ausztráliában élő kutyák számára is elérhetővé válik. Bár a kezelés még nem került klinikai tesztelésre embereken, szakértők szerint ez a fejlesztés „forradalmasíthatja” a kígyómarás elleni küzdelmet, különösen a fejlődő világban, ahol évente több százezren szenvednek el halálos vagy maradandó következményekkel járó marást.

Ha kíváncsi vagy a tízméteres kígyóra, ami napról napra hosszabb, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.