Ronthat egészségeden, ha mindent elhiszel az okosórádnak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár az okosórák azt ígérik, hogy segítenek fittebbé és egészségesebbé válni, túlzottan hallgatni rájuk néha többet árt, mint használ. Ha vakon követjük az algoritmusok által dobált számokat, az könnyen elbizonytalaníthat bennünket, és elveheti a kedvünket azoktól a szokásoktól, amelyek valóban jót tesznek nekünk.

A legtöbb egészséges applikáció és okosóra úgy van tervezve, hogy motiváljon – de ez könnyen átcsaphat nyomásgyakorlásba. Ha minden számadatot túl komolyan veszünk, az végül az egészség rovására is mehet.

Így vernek át a fitness appok

Az okosórák és egészségügyi alkalmazások ma már a mindennapjaink részei: méri a lépéseinket, az alvásunkat, a pulzusunkat, a regenerációnkat – és számtalan „okos” tanácsot osztanak meg velünk. Csakhogy ezek az adatok nem mindig segítenek abban, hogy valóban egészségesebbek legyünk. Néha épp az történik, hogy az appok miatt kevesebbet mozgunk, rosszabbul alszunk, vagy feleslegesen stresszelünk.

Az okosóráknak nem diktálniuk kell az életünket, hanem kiegészíteniük azt
Fotó: Future Publishing / Getty Images Hungary

Íme néhány tipikus csapda:

  • Túl gyors bemelegítés: az app szerint túl lassú voltál? Lehet, hogy csak rendesen bemelegítettél. Ne hagyd, hogy egy rossz „pace” miatt siettess egy fontos edzésrészt.
  • Alvásmánia: ahelyett, hogy éjszakánként a pontszámra hajtanál, figyelj a hosszú távú alvási szokásaidra – a rendszeresség többet ér, mint egy-egy „jó éjszaka”.
  • Kihagyott edzések egy alacsony „readiness score” miatt: egy kis fáradtság még nem ok az edzés kihagyására – a fejlődéshez terhelés kell.
  • Csak a lépésszám számít: nem minden mozgás „lépésekben mérhető”. A jóga, az úszás vagy az erősítés is értékes mozgás – még ha az órád nem is jutalmaz meg érte.
  • Kényszeres kalóriaszámolás: az okosórád nem tudja pontosan, mennyit égetsz – a testedre figyelj, ne az appra.

Mit tehetsz helyette?
Használd ezeket az eszközöket információforrásként, ne tényekként. Az egészség nem napi pontszámokon múlik, hanem azon, hogy hosszú távon jól érzed-e magad a testedben. Néha az a legokosabb döntés, ha nem méred az edzést, nem számolsz minden kalóriát, és nem izgulsz egy gyengébb alvás után. Az okosórák lehetnek remek segítőtársak, de csak akkor, ha nem hagyod, hogy helyetted döntsenek

Ha kíváncsi vagy rá, miért érdemes inkább levenni az okosórád, ha aludni készülsz, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.