Asztmát is okozhat, ha ilyen gyógyszert kapnak a 2 évesnél fiatalabb gyerekek

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy, az Egyesült Királyságban, több mint egymillió gyerek bevonásával végzett vizsgálat során a kutatók azt találták, hogy a korai antibiotikum-használat összefüggésben áll az asztma magasabb kockázatával.

A Journal of Infectious Diseases-ben is közétett, legfrissebb eredmények a kutatók szerint arra utalnak, hogy az antibiotikumokat nagy óvatossággal kell kezelni – írja a Gismodo.

Gyakoribb lehet az asztma és az allergia a gyerekeknél

A legújabb, Rutgers Egyetem tudósai által vezetett kutatás bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy a gyakori antibiotikum-használat mind a gyermekkori asztma, mind pedig az allergia kockázatát is növelheti. A tanulmány ugyanis kimutatta, hogy a kétéves koruk előtt antibiotikumot kapott gyerekeknél nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a két betegséget a későbbiekben, különösen azoknál, akik több antibiotikumos kezelést is kaptak.

A tanulmány szerint a korai antibiotikum-használat összefüggésben áll az asztma magasabb kockázatával
Fotó: ozgurcankaya / Getty Images Hungary

A lap szerint, noha mostani tudásunk szerint az antibiotikumok a leghatásosabb ellenszerei a bakteriális fertőzéseknek, a tudósok már évtizedek óta tudják, hogy alkalmazásuk több kockázattal is jár. Egyfelől azért, mert a baktériumok folyamatosan alkalmazkodtak ezekhez a gyógyszerekhez, ráadásul, miután megannyi antibiotikum széles spektrumú is, sokféle baktériumot képes elpusztítani, így a hasznosakat is. Az ilyen típusú gyógyszerek tehát a mikrobiomot is megzavarhatják, amely miatt megnövekedhet más egészségügyi problémák, így a gyermekkori asztma, az ételallergia és a szénanátha kockázata is.

Még több kutatásra van szükség

Mint írják, ez a kutatás nem tudja azt bizonyítani, hogy az antibiotikumok egyes kisgyermekeknél asztmát okozhatnak, mindezek csupán összefüggésre utalhatnak. A szakemberek azonban azt tapasztalták, hogy nagyobb az asztma kockázata azoknál a gyerekeknél, akik több antibiotikumot szedtek. Ezen gyógyszerek és bizonyos krónikus gyerekkori állapotok összefüggéseinek vizsgálatához még további kutatásokra van szükség. A tanulmány szerzője, Daniel Horton, a Rutgers Robert Wood Johnson Medical School és a Rutgers School of Public Health gyermekgyógyászati és epidemiológiai docense szerint az antibiotikumok fontosak, néha életmentők, de nem minden ferzőzést kell ezekkel kezelni kisgyermekkorban.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.