Ez az étrend megelőzi a demenciát, de ha egyetlen hibát elkövetsz, már nem ér semmit

Olvasási idő kb. 4 perc

Akinek a családjában vagy a közvetlen környezetében van vagy volt valaha demenciával élő ember, az tudja, mennyire megterhelő számos szempontból – lelkileg, fizikailag és akár anyagilag is – egy ilyen beteg gondozása ellátása. Azt viszont feltehetően kevesebben tudják, hogy a betegség kockázata drasztikusan csökkenthető bizonyos életmódbeli változtatásokkal, akár diétával is.

Hányszor idézzük a német filozófus, Ludwig Andreas Feaurbach mondását, miszerint „az vagy, amit megeszel”, de vajon hányszor gondolunk bele, hogy amit megeszünk ma, az hogyan hat az egészségünkre tíz évvel később? Pedig kutatók most bebizonyították, hogy bizony fontos lenne, ha előrelátóan táplálkoznánk.

Kiemelten fontos a megelőzés

A demencia egy tünetegyüttes, a korlátozott kognitív és érzelemi funkciókat jelent, amely korlátozza az egyén teljesítőképességét. Ma Magyarországon hozzávetőleg 250-300 ezer ember él demenciával, a WHO adatai szerint ez világ szinten 55 millió beteget jelent, és egy becslés szerint a szám 2050-re elérheti 153 milliót – vagyis az adatok nem túl biztatóak. 

Rengeteg embert érint a demencia, de a megelőzésre is van mód
Fotó: Inside Creative House / Getty Images Hungary

A már diagnosztizált demenciát, amelyet többnyire az agy bizonyos betegségei okoznak, maximum lassítani lehet, de gyógyítani nem. Ezért van óriási szerepe a megelőzésnek, amely például egy diéta is lehet, ám az állapot kialakulásában kockázati tényezőnek számít az, ha az egyén elmagányosodik. 

De mit együnk?

Egy 60 ezer ember részvételével végzett kutatás szerint, azok, akik hosszú ideig – éveken át – a mediterrán diéta szerint étkeznek, akár 23%-kal is csökkenthetik a demencia kialakulásának kockázatát. Ezek az emberek rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, esznek hüvelyeseket és magvakat, teljes kiőrlésű gabonát, tejtermékeket – főként sajtot és joghurtot, de nem túl nagy mennyiségben –, telítetlen zsírokat, mint amilyen az olívaolaj is, kevés húst és kis mennyiségű telített zsiradékot, vajat például. 

A mediterrán étrend fontos eleme a hal
Fotó: Getty Images Hungary

Persze rettentő sokat számít, hogy miből mennyit fogyasztunk, ezért a kutatók ezt igyekeztek a lehető legpontosabban meghatározni.

Íme az ajánlásaik:

  • Főzéshez kizárólag olíva olajat használjunk.
  • Együnk naponta legalább 400 gramm különböző típusú zöldséget, aminek a felét fogyasszuk nyersen vagy salátának. 
  • Együnk naponta legalább 240 gramm gyümölcsöt, de ebből 1 deciliternél ne legyen több a gyümölcslé.
  • Ne együnk naponta 100-150 grammnál több vörös vagy feldolgozott húst, illetve a vaj és a margarin se legyen több mint napi 12 gramm. 
  • Kerüljük az édes, szénsavas üdítőket, ha lehet.
  • Legalább hetente háromszor együnk 150 grammnyi hüvelyest és ugyanennyi halat.
  • Ne együnk heti három alkalomnál többször boltban vásárolt, előre elkészített  édességeket. 
  • Hetente háromszor együnk legalább 30 gramm diófélét vagy magvakat.
  • Részesítsük előnyben a baromfi húst a vörös húsokkal szemben.
  • Legalább hetente kétszer együnk olyan ételt, aminek az alapja paradicsomból, hagymából, fokhagymából és olíva olajból készült szósz.  

A kutatók szerint azt fontos kiemelni, hogy a fentiek közül egy élelmiszercsoport kerülése vagy fogyasztása, illetve mindössze egy ajánlás betartása önmagában nem csökkenti a demencia kialakulásának veszélyét, vagyis fontos, hogy minél több mindent betartsunk a fentiekből. Ha nem tesszük, akkor az étrendünk ettől még egészséges lesz, de nem érjük el vele a kívánt célt, a rizikó csökkenését. 

Az élelmiszerek és a demencia kapcsolata

Azt a szakértők még nem tudják pontosan megmondani, hogy miért pont a fenti élelmiszerek csökkentik vagy éppen növelik a demencia kockázatát. Bizonyos kutatások abba az irányba mutatnak, hogy a demencia kialakulásában komoly szerepet játszó krónikus betegségek – mint a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a 2-es típusú cukorbetegség – kockázatát csökkenti a fenti étrend, és így csökken a demencia kialakulásának veszélye is. 

Más kutatások arra mutattak rá, hogy a mediterrán étrend egyes elemei gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatásúak, és ez komoly szerepet játszik abban, hogy megelőzzük a sejtek roncsolódását, az agysejtekét is

A gyümölcsöket se felejtsük el a mediterrán diétából
Fotó: Papajcsik Péter / Index

Az orvosok azt hangsúlyozzák, hogy az étrend maga nem változtat meg olyan tényezőket, mint a genetikai faktorok, de az életmód, és ahogy már fiatalon táplálkozunk, igenis hatással van arra, hogy hogyan élünk idős korunkban. 

Nem nehéz betartani ezt a diétát

Sokan azt hozzák fel ezen étrend ellen, hogy túl sokba kerülnek a hozzávalók, ám ha jobban belegondolunk, a magyar konyha is rengeteg zöldséget használ. És persze vörös húst is, ez például olyasmi, amire érdemes odafigyelni, illetve arra, hogy milyen zsiradékkal főzünk. Ami a recepteket illeti, rengeteg elérhető már az interneten, úgyhogy emiatt sem kell aggódnunk, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. 

Minden életmódbeli változtatás kis lépésekkel kezdődik, és biztosan szükség lesz hozzá a környezetünk támogatása is, de egy finom vacsora mindenkit meggyőzhet. Ha pedig már ma módosítunk valamit az étrendünkön, holnap annyival könnyebb lesz a következő lépést megtenni.  

Ha még többet szeretnél tenni az agyad egészségéért, fontos információt találszebben a cikkünkben.

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.